Billie Eilishnek nincs ideje meghalni

Billie Eilish,pop,Grammy-díj,koronavírus Forrás: Getty
Amióta a hetven feletti rocksztárok rendszeresen mondják le turnéikat, a rock ugyanolyan veszélyes üzem lett, mint a hetvenes években. Csak most nem az ifjúságra jelent veszélyt, hanem az öregekre és a tőzsdéken is jegyzett koncertirodákra. Épp ezért örömteli, amikor felbukkan valaki, akiről azt hiszik: ő lesz az új rockmessiás. A prófétát Billie Eilishnek hívják.

19 éves, de már öt Grammy boldog tulajdonosa. Illetve mégsem olyan boldog: épp most mondta le Where Do We Go? című turnéját. Azzal vigasztalja magát, hogy lesz ideje relaxálni, és majd mindenkit értesít, hogy mikor veszi fel újra a fonalat. Billie Eilish egyébként is ki van akadva azon, hogy mindenki vele foglalkozik, pedig nem ismerik őt. Hát, tényleg nem könnyű elviselni a rá rakott terhet, azt hogy most bizony meg kell váltani a világot, vagy legalább is újra rangot kell adni a világot jelentő deszkáknak. Ellish persze elsősorban jelentség, egy olyan generáció tagja, amelyiknek még rendszám sem jutott, hiszen ő már nem X és nem is Y és már nem is Z-generációs.

Billie Eilish
Billie Eilish, aki 2020-ban mindent visz

Egy azonban biztos: egyetlen tavaly megjelent albuma az A When We All Fall Asleep, Where Do We Go a Billboard 200 és a brit albumlista élén debütált, így Eilish az első 2000-es években született előadó, akinek az albuma a Billboard 200 élére került, és a legfiatalabb női előadó, aki a brit albumlistán elérte az első helyet. Ezt felnőtt fejjel sem könnyű felfogni, nemhogy úgy, hogy nem tudod minek örülj jobban, az érettségidnek vagy annak, hogy a Billboard Hot 100-as listáján egyidejűleg 14 dala szerepelt a listán. (Egyébként ennyi dala korábban még egyetlen női előadónak sem szerepelt egyszerre a slágerlistán.)

Ellish persze jelenség, afféle ellenhatása Ed Sheeran-féle puritán, szomszédfiús imázsnak, hiszen a kaliforniai tinilányban nem az a különös, hogy extrém módon öltözik - hiszen így bármilyen lánybúcsús csaj összerakja a szettjét a bulinegyedben -, még csak nem is a zöld tincsei annyira különösek, hanem inkább az, hogyan tudja valaki ennyire „elrontani magát”. Hiszen az arca szép, mégis, mondjuk ki: sokszor ápolatlan benyomást kelt, lenőtt hajával, és azzal is, ahogy a klipjeiben rájátszik arra, hogy akkor ő most „gusztustalankodni” fog, például kiveszi az ételmaradékot a szájából stb.

Igaz, a punkok ennél lényegesen messzebbre mentek már, több, mint negyven éve, de Ellish a mai kor hőse, és mindig kell valaki, aki afféle szószólója, ikonja lesz egy generációnak. Persze az elmaradt turné mellett még mindig van okunk optimizmusra, hiszen ő énekli majd az új James Bond-film főcímdalát, aminek Nincs idő meghalni a címe. És ki hitte volna, de a premierjét szintén elhalasztottak a koronavírus miatt.

Nem elég hogy gazdagok a szüleik, szépek is. Kattints!