Amikor beszólnak a gyerekedre a boltban – a legkiakasztóbb történetek olvasóinktól

Borítókép: Amikor beszólnak a gyerekedre a boltban – a legkiakasztóbb történetek olvasóinktól
Egy korábbi cikkünkre, amely arról értekezett, hogyan szóltak be egy anyukának a hipermarketben, számos felháborodott olvasói reakció érkezett.

Óriási visszhangot váltott ki ez a cikkünk, amelyben egy örökbefogadó anyuka nyílt leveléből idéztünk a hölgynek, aki beszólt neki, hogy elkényezteti a gyerekét. A cikket több százan lájkolták és osztották meg a Facebookon, és volt egy-két olvasónk, aki határozott véleményt formált arról, hogy miért elfogadhatatlanok az ilyen megjegyzések. Ezekből válogattunk:

Hármasikreim vannak, akik koraszülöttek voltak. Több mint három hónapig voltak kórházban. Alig vártam, hogy hazajöhessenek és (el)kényeztethessem őket. Ennek lassan 13 éve, de nincs nap, hogy ne jutna ez a gondolat eszembe, még akkor is ha ép rossz fát tettek a tűzre... ❤❤❤
írja például olvasónk, Krisztina.
Nekem a postán szólt be egy klimaxos szatyor (szépen fogalmaztam) hogy mi az, hogy francia drazsét eszik a gyerek????? KÖZE??? Meg pár éve szintén vénasszony szó szerint: mit képzelek én magamról, hogy megveszem a kakaót? Otthon is meg lehet azt főzni. Hadd vegyek mar azt amit akarok
ezt a két történetet Anita osztotta meg velünk.
Én az enyémet annyira kényeztetem, amennyire csak tudom. Hat évet vártam rá, és reménytelen volt minden, míg végre megszületett. Egy osztálytársam, akinek minden probléma nélkül gyerekei lettek, mondta, hogy a gyerek azért van, hogy kényeztessük, nem? Akkor én ennyi várakozás, csalódás, reménytelenség után ne kényeztessem? Dehogynem. És ebbe senki sem szólhat bele. NEM
zárja le a témát Ildikó.

Több olvasónk azt a logikus kérdést is felteszi, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy „elkényeztetünk” egy gyereket.

Elmennek már fenébe azok, akik azt nyivákolják, hogy ''nemszabadkényeztetni''... Lassan már ciki, ha szereti az ember a gyermekét... Ciki, ha éjjel magunk mellé vesszük a rosszat álmodó, vagy csak hozzánk bújni vágyó csöppséget. Ciki, ha nem követjük a ''hagydsírni'' elvét. Ciki, ha az iskola előtt puszival köszönünk el... aztán majd ciki lesz, mikor a gyerekünk ránk se bagózik, ha szólítjuk, ha nem meri elmondani nekünk a kis (nagy) titkait, ha bizalmasabb lesz az óvónővel, tanítónővel, mint velünk és nem leszünk példaképek.
Szerintem meg nem ez a helyes út. De itt a kommenteket látva megnyugodtam, vannak normális szülők is, akik nem szégyellik szeretni a gyermeküket akár örökbefogadott, akár saját👍🌸🌸🌸
írja Melinda.
Elkényeztetés nem létező fogalom. Szeretve vannak! Amennyire csak lehet! Amedddig csak lehet!
foglalja össze a fentieket még tömörebben

És hát, mint tudjuk, kívülről nem lehet mindig megítélni, mikor van szükség a szülők jelenlétére és mikor nincs.

Az önállóságra nevelés azt jelenti: engedem, ha menni akar, de mellette vagyok minden percben, ha segítségre, szeretetre, vigaszra van szüksége
áll Zita kommentjében.
Más gyerekét olyan gondosan okosan neveli mindenki, vajon az övé milyen? Legyen az anyuka gondja, hogy mit enged meg, mit nem!
olvasónk, Ildikó hozzászólásából megint csak az tűnik ki, hogy a nevelés egyike azon területeknek, amelyekhez mindenki ért.

Köszönjük a hozzászólásokat!