"Feketében, özvegyi fátyollal a fejemen láttam felnőttkori önmagam" - Az Unicef új podcast-sorozatának első részében Orvos-Tóth Noémi vall őszintén a gyerekkoráról

Borítókép: "Feketében, özvegyi fátyollal a fejemen láttam felnőttkori önmagam" - Az Unicef új podcast-sorozatának első részében Orvos-Tóth Noémi vall őszintén a gyerekkoráról Forrás: Unicef Magyarország
Mindenkinek vannak feldolgozatlan traumái, érik veszteségek, örömök egyaránt. De vajon mi történik ezekkel az élményekkel? Hová kerülnek és hogyan határozzák meg felnőtt életünket, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyulásunkat? Hogyan és mi által leszünk azzá, akik ma vagyunk? Mészáros Antónia Orvos-Tóth Noémivel, a neves szakpszichológussal és transzgenerációs trauma kutatóval keresi a válaszokat ezekre a kérdésekre az UNICEF Magyarország „Így lettem” című podcast-sorozatának első részében. A szakember őszintén, saját gyermekkori élményein keresztül helyezi kontextusba életünk első 18 évének meghatározó megéléseit és osztja meg a feldolgozás olykor fájdalmas, olykor felemelő pillanatait.

A beszélgetés házgazdája Mészáros Antónia, akire korábban közéleti műsorok kemény, olykor talán kérlelhetetlen kérdezőjeként emlékezhetünk, de 4 évvel az utolsó műsora után ez a beszélgetés valami egészen más. A 10 részből álló első évadban igazán mélyre ható történeteket, könnyeket fakasztó emberi dilemmákat, érdekes sorsokat ismerhetünk meg.

Beszéljünk a gyermekkorunkról!

A gyermekkor nem múlik el nyomtalanul, mindaz, ami velünk ott történik, az élethosszig elkísér bennünket. Az akkori élményeink, benyomásaink határozzák meg hogy később bátrak, nyitottak és kezdeményezők leszünk vagy a sok trauma és negatív élmény hatására befelé fordulóvá válunk.

Legkorábbi élményeinkre talán nem is emlékszünk, de azok akkor is meghatározóak, mert lenyomatként ott maradnak a zsigereinkben. Már az sem mindegy, hogy várt gyermekként érkeztünk-e a családba, vagy csak „becsúsztunk”, szeretettel és békében teltek-e magzati létünk hónapjai vagy stresszben és szorongásban.

Orvos-Tóth Noémi lebilincselő fejtegetése a gyerekkori hatások jelentőségéről onnan indul, hogy életünk során mindannyiunkat érnek traumák. Ám ahogy a testünk jólétével is foglalkozunk, ugyanúgy meg kell adnunk a lelkünknek is azt, ami neki jár. A beszélgetésből kiderül, hogy nem csak a gyermekkori megéléseink azok, amelyekkel felnőttként tudatosan foglalkoznunk kell. Az önismeretnek épp úgy életformánkká kell válnia, mint az egészségtudatosságnak, vagyis ahhoz, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet élhessünk, elengedhetetlen, hogy a saját belső működésünkkel tisztában legyünk. Egyébként a múltunk – és feldolgozatlan traumáink- foglyaivá válunk, melyből soha nem tudunk kitörni. Noémi azért is osztja meg saját élete történéseit, személyes megéléseit, mert bízik benne, hogy ezzel másoknak is tud segíteni.

A transzgenerációs traumáról szóló könyvével bestseller csúcsokat döntögető pszichológusnő lefegyverző őszinteséggel beszél a saját örökölt sorsáról és ezzel kapcsolatos szorongásairól is:

Amikor már nagyon vágytam arra, hogy gyermekem legyen és várandós lettem, újraéltem a családom transzgenerációs szorongásait és tudtam, ezzel nekem dolgom van. El kellett fogadnom, hogy minden szeretetkapcsolat elveszíthető és nem az a megoldás, hogy elhitetem magammal, a rossz ellen védettek vagyunk.
Forrás: Unicef Magyarország

Kukkants bele a videóba és nézd végig a beszélgetést Orvos-Tóth Noémivel és Mészáros Antóniával!

Mindenkinek vannak traumái, az nem mindegy, hogy ezekkel mit kezd

„Én olyan szülők gyermeke vagyok, akik traumatizált családból érkeztek: egykék voltak, akiknek meghaltak a testvéreik. Ezt a veszteségérzést a családom, a felmenőim generációkon át hordozták. Saját önismereti utamon jöttem rá, hogy transzgenerációs örökségem ez a feldolgozatlan veszteségélmény, hogy a szeretetkapcsolat mindig összefügg a veszteséggel. Mintha a szeretet és a halál közé egyenlőségjelet rajzolt volna a sors. Sok kislány, amikor elképzeli magát nagyként, menyasszonyi ruhában látja önmagát, én feketében, özvegyi fátyollal a fejemen láttam felnőttkori önmagam.”

Noémi mesél szülei különleges megismerkedéséről és kapcsolatáról, arról, hogy mi mindent kapott otthonról, de arról is, hogy milyen nehézségeken kellett átjutnia gyermekkorában. Hogy iskolai évei alatt meg kellett élnie a kortársak kegyetlenségét, a bántást, kirekesztést is:

„A mai napig az az érzés köszön vissza abból az időszakból, hogy fáj a gyomrom, szorongok.”

Noémiről kevesen tudják, hogy a családja Németországba disszidált és 3 évig menekülttáborban élt. Amikor 1989-ben visszatértek Magyarországra, az itteni változások miatt érzett eufóriában, a valóság arcul csapta őket.

Noémi már gyermekkorában tudta, hogy emberekkel szeretne foglalkozni, ez az álma teljesült, de mint mondja, a pszichológus lét sem jelent arra garanciát, hogy mindenre kész válaszod van. Az ő múltjában is vannak olyan kérdések, melyek a mai napig gyötrik, elgondolkodtatják és bizony ő is folyamatosan keresi a miértekre a választ.

Szülőnek lenni

A podcast-sorozat minden egyes beszélgetésének fontos része a szülővé válás is, ami nagy kihívás attól függetlenül, ismert vagy nem ismert, pszichológus vagy sem az ember.

Számomra az egyik legszebb mondat, ami ezzel kapcsolatban Noémi szájából hangzott el:

Ahogy megszületik a gyermekünk, onnantól kezdve „meséljük” neki magunkat: minden érintéssel, simogatással, reakcióval egyre többet tud meg rólunk és a világról.

Mekkora felelősség ez! És pontosan ezért lenne olyan fontos önmagunkat minél alaposabban megismerni, a traumáinkat felfejteni, hogy ezeket már úgy adhassuk tovább gyermekeinknek, mint tudást és nem mint mardosó kétségeket.

Gyereknek lenni

A beszélgetésben sok szó esik azokról a kihívásokról is, amik a mai gyerekeket érik. Nagyon fontos gondolatok hangzanak el arról, hogyan vezethet a mai felgyorsult tempó, az egyre kevesebb figyelem a gyerekek érzelmi izolációjához és Noéminek nagyon markáns véleménye van az okoseszközökről is:

„Az okoseszközök felmérhetetlen károkat okoznak az idegrendszerben és a kapcsolódási képességben.”

Ha kíváncsi vagy a teljes beszélgetésre, IDE KATTINTVA meghallgathatod!

Eszedbe jutottak a szüleid, a testvéreid, egy régi tanárod, edződ, barátod, szomszédod, vagy más kedves ismerősöd, aki sokat tett érted vagy fontos volt Neked gyerekkorodban? Valaki, aki hatással volt az életedre? Üzend meg neki, hogy gondolsz rá – egy virtuális UNICEF képeslappal! Küldheted e-mailben de posztolhatod a közösségi oldaladon is!

Nem mindenkinek jut boldog gyermekkor a hírességek között sem, nézd meg kiknek volt tragikus gyermekkora!