Milyen volt a "barátságom" egy mérgező lánnyal?

Milyen volt a "barátságom" egy mérgező lánnyal?
Forrás: Pixabay

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

É

Évit egy éven keresztül kihasználta egyik kolléganője, akit a barátjának hitt. Milyen visszatekinteni a kiszolgáltatottságra, miután túl lett az egészen?

Hat évvel volt fiatalabb nálam. 31 éves voltam, ő pedig 25: nem nagy korkülönbség, mégis testvéri gyengédséget éreztem iránta, védtelen, gyámoltalan húgként tekintettem rá, akit kötelességem megvédeni. Talán nem véletlenül: valóban volt egy testvérem, aki 7 éves korában meghalt, s Dorina azonnal megérezte rajtam a kiszolgáltatottság-szagot. Egy évbe telt, mire rájöttem, hogy csúnyán kihasználja az érzéseimet. Milyen dolgokat tett egy mérgező "barátnő"?

A munka. Gyakran hivatkozott fejfájásra vagy hányingerre, aminek következtében azonnal haza kellett mennie. Persze siránkozott, hogy ki fogják rúgni, én pedig, az aggódó balek, megcsináltam helyette, nehogy bajba kerüljön. Eleinte havonta egyszer testálta rám a munkáját. Később már hetente.

A pénz. Kényszeresen kölcsönkéregetett. Eleinte egy százast, később ezreseket. És sosem adta vissza. Mindig volt valami kifogása, hol nem jött meg időben a fizu, máskor a felújításra kellett némi extra. És egyre rámenősebb volt. Ha elmentünk sörözni vagy vacsorázni, az első kört még maga fizette, utána elvárta, hogy én álljam a többit, elvégre gazdagabb vagyok, mint ő.

A kollégák. Suttogva szapulta őket. Ritka éles szeme volt, mindenkiben azonnal észrevette a rosszat, és tehetsége volt kianalizálni. Közben ugyanezt tette velem is, csak rólam mások fülébe susmorgott. A kollégák, akikkel később megbeszéltem a Dorina-jelenséget, elmesélték, hogy nemcsak mérges nyelve volt, de szívesen konfabulált is: a hajam égnek állt a rólam szőtt koholmányaitól. Voltam törleszkedő, voltam depressziós, voltam könnyű utat kereső felszínes, sőt, még hazug is.

Az emberek. Elbűvölő tudott lenni, ha meg akarta szerettetni magát. Dobálta a haját, rebegtette a szempilláját, nagyokat kacagott, szellemesen riposztozott. A fiúk azonnal belezúgtak, a nők védelmezni akarták. Gyakran előhúzta a gyenge vagyok-ütőkártyát is, és az elesettséget olyan hatásosan kombinálta a bájossággal, hogy mindenki elolvadt tőle. Így nem vették észre (legalábbis azonnal), ha elfelejtette határidőre leadni a prezentációt, vagy ellógott egy meetinget.

Az alkohol. Dorina zugivó és mindenfüggő volt. Többször fedeznem kellett, amikor a munkahelyen meghúzta a flaskát, vagy kiosont a vécébe cigizni. Nemegyszer kóválygott a Frontintól, de azt hazudta: álmos. Mindezeket diákcsínynek gondolta, és úgy örült, hogy nem bukik le, mint egy kisgyerek, akinek sikerült kijátszania a felnőtteket.

A férfiak. Szívesen flörtölt akárkivel, de kalandokba csak azokkal bocsátkozott, akik foglaltak voltak, vagy valamilyen személyiségjegyük különösen felkeltette az érdeklődését. Kedvelte például a jómódú pasikat, de csak akkor, ha a pénz kellő kalandvággyal párosult. Ha alkalma nyílt rá, hogy valakivel elvitesse magát a tengerhez, nem habozott. A nős férfiak is megbirizgálták a vadászösztönét. Több házas kollégával lefeküdt: iszonyúan szégyellem, de egy ízben, amikor a feleség betelefonált a céghez férje hollétéről érdeklődni, ordas nagyot hazudtam a vonalba, holott pontosan tudtam, hogy a kedves barátnőmmel kiruccantak Bécsbe. Dorina amúgy is elvárta, hogy falazzak neki: egy idő után olyan természetességgel kért erre, mintha egy guriga celluxról lenne szó.

Zsolt.

Zsoltba én voltam szerelmes. Vissza-visszatérő közös kalandjaink voltak, kóstolgattuk egymást, de még nem döntöttük el, akarunk-e többet is a másikból. Én hülye, bemutattam Dorinának. Talán azt hittem, velem nem teszi meg, amit más nőkkel gátlás nélkül.

Már a bemutatkozásnál összevissza riszálta magát, hatalmasra kerekítette zöld szemeit, érzékien nyalogatta az ajkát. Én ezt rendkívül visszataszítónak gondoltam, de Zsolton - azonnal láttam - fogott a trükk. Mit tesz isten, hetekig nem hívott utána. Végül én kerestem: ötölt-hatolt, végül bevallotta, hogy lefeküdt a barátnőmmel. Zsoltnak legalább lelkiismeret-furdalása volt. Dorinát naponta láttam a cégnél, de a bűntudat leghalványabb nyomát nem tudtam rajta felfedezni.

Na ekkor azért már szembesítettem vele, mit művelt. Volt benne némi vodka, rám emelte zavaros szemét, és nyugodtan közölte, ezt azért kaptam, mert pár hónappal korábban beszóltam neki az egyik választottja miatt: azt mondtam a fiúra, hogy link, és nem veszi komolyan Dorinát. A kölcsönt vissza kell adni, nem gondolom?

Még hónapokig együtt dolgoztam vele, de nem szóltam hozzá, csak ha muszáj volt: kitartóan levegőnek néztem. Kicsit megszeppent, egyszer-kétszer megpróbált beszélni velem, de amikor látta, hogy hideg vagyok, mint a jég, nem vesződött tovább. Úgysem elégítettem ki hosszútávon az igényeit. Keresett magának másik balfácán "barátnőt", akinek valami nem stimmelt az életével, és áltestvéri gyengédséggel igyekezett pótolni a hiányt. Később visszahallottam, hogy sértődős picsának, hisztérikának nevez a hátam mögött, akit kezeltetni kéne: már csak bölcsen mosolyogtam. Valójában neki lenne szüksége szakemberre, de erre már nem én fogom figyelmeztetni.


Sztárok, akik híresen jó barátságban állnak hosszú évek óta:

Nézd meg a galériánkat>5 kép
Sztárok, akik híresen jó barátságban állnak hosszú évek óta
Tovább olvasok
Kép
Nem akarnak továbbtanulni és még 5 érdekesség augusztus szülöttjeiről

Augusztusban születtél? Esetleg ebben a hónapban adtál életet gyermekednek, vagy ekkorra várod az érkezését? Jó hírünk van: egy augusztusinak az esélye a "hepire" jóval nagyobb, mint a depire.

Kép
Színes hajat akar a gyerek? Ezek a legjobb kimosható készítmények!

Ez egy viszonylag új őrület a kiskamaszok körében: piros haj, kék haj, zöld haj, sárga haj... Jobb ha nem ágálsz, ezek a festékek szerencsére kimoshatók, szóval inkább segíts neki a jobb minőségű termékekből választani.

Kép
Medbikini: amikor fürdőruhában pózoló orvosnők küzdenek a megkülönböztetés ellen (hogy mi van?!)

Egy utolsó pillanatban visszavont szakcikk rávilágít arra, hogy milyen erősen jelen van a szexizmus az orvosok megítélésében, 21. század ide, járványidőszak oda.

Kép
Birsalma uralja az ország tortáját

A tápiószecsői Hisztéria cukrászdából érkezik idén Magyarország tortája. Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a „Szentivánéji Álom” tortával.

Kép
Napi horoszkóp augusztus 4.: a Vízöntők váratlan helyzethez alkalmazkodnak, a Halakra rendkívüli boldogság vár

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz izgalmas dolgokat tudhatsz meg a csillagok állásából!

Kép
A nyolc legjobb szitkom szerintünk

Mi is az a szitkom? Tudod, amikor egy lakásban (vagy valami hasonló zárt helyen) lebzselnek a szereplők, akik roppant vicceseket mondanak egymásnak (ezeken a laza poénokon egy írócsapat persze éjjel-nappal vért izzadva dolgozik), a közönség, vagy egy gép pedig hangosan röhög rajtuk.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem