Azok az egyévesek, akik hasonlítanak az apjukra, jóval egészségesebbek egy új tanulmány szerint

Azok az egyévesek, akik hasonlítanak az apjukra, jóval egészségesebbek egy új tanulmány szerint
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

K

Kisebb valószínűséggel lesznek asztmás rohamaik vagy szorulnak sürgősségi orvosi ellátásra, ha az apjuk génjeit örökölték. Elég meredeknek hangzik, ugye? Pedig van összefüggés.

A kisbabák, akik láthatóan hasonlítanak az apjukra, egészségesebbek, kiegyensúlyozottabbak, kevesebb betegséget kapnak el, mint akik nem rájuk hasonlítanak a leginkább, derül ki egy nemrégi kutatásból, amelyet a New York-i Binghamton Egyetem tudósai végeztek.

A kutatás azt is kihozta többek közt, hogy azok az apukák, akik nem élnek együtt a gyerekükkel, átlagosan 2,5 nappal többet töltenek velük egy hónapban, ha a gyerek hasonlít rájuk.

Kép
forrás: Getty Images

Vagyis az összefüggés ott van, hogy az az édesapa, akik felismeri az utódjában a saját vonásait, nagyobb eséllyel lesz meggyőződve arról, hogy a szóban forgó csecsemő tényleg az övé,

...ezért szívesebben törődik vele és intenzívebb figyelmet fordít rá, ami nagyban hozzájárul leszármazottja egészségéhez. „Az apák nagyon fontos szerepet játszanak a gyerekeik nevelésében, és ez az egészség terén is megmutatkozik” – kommentálja az eredményeket a Solomon Polachek, a kutatást vezető professzor.

Kép
forrás: Getty Images

A kutatók arra is figyeltek, hogy sokféle háttértörténettel rendelkező szülőpárokat vizsgáljanak – olyanokat például, akik mindig is csak baráti kapcsolatban voltak vagy akiknek már volt egy idősebb gyerekük. Utóbbi esetben jóval nagyobbnak bizonyult az esélye annak, hogy az apa hűtlenséget feltételezett az anya részéről, és éppen ezért sokkal többet számított az apa és gyermeke közti hasonlóság abban a tekintetben, hogy mennyi időt töltenek együtt.

Polachek professzor azt is hozzátette, hogy a gyereküktől külön élő apákat akár olyan kezdeményezésekkel is lehetne bátorítani arra, hogy nagyobb mértékben vegyenek részt a gyerekük életében, mint a szülőtanfolyamok (ilyen jó lenne nálunk is!), egészségügyi felvilágosítás vagy munkaügyi tréningek (amelyek a jövedelem növelését célozzák).

A kutatást egyébként eredeti módszerekkel végezték: 715 családban, a bébi születése után néhány napon belül kezdték a vizsgálatot. Az alanyok kizárólag külön élő szülők voltak. Egyéves korukig kísérték figyelemmel a babák életét.

A fenti tanulmánynak több hasonló elődje volt már; egy nemrég készült vizsgálatból például kiderült, hogy már 10 éves korban eldől, mennyire lesznek egészségesek a gyerekek életük során. A nehéz körülmények közt élő gyerekek olyan stresszfolyamatokon esnek át, amelyek gyengítik az immunrendszerüket és az egészségi állapotukat.

Nézd meg ezt a galériát is! 12 büszke apuka-hack, amit nem biztos, hogy ki kell otthon próbálnod

Nézd meg a galériánkat> 13 kép
12 büszke apuka-hack, amit nem biztos, hogy ki kell otthon próbálnod

dailymail.co.uk

Tovább olvasok
Mi köze a strandnak a swinger klubhoz?

Akárhogy is: nyáron kirakatba kerülünk. És ha szabadságra megyünk, megkísért a szabadosság is.

Hizlal az alvás előtti képernyőzés. Itt a bizonyíték

Mindannyiunkkal előfordul, hogy elalszunk a tévé előtt vagy az ágyban nyomkodjuk a telefont, de aki fogyni szeretne, annak sajnos le kell szoknia róla.

Napi horoszkóp július 18.: a Bikák vitás kérdésben foglalnak állást, az Ikrek a függetlenségükért harcolnak

Mára is izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópod!

Home made zabpelyhes kencék, a száraz bőr megmentői

Igen, csupa rost, a 21. század szuperélelmiszere, minden reggelibe vagy desszertbe mehet belőle egy kicsi, de most koncentráljunk arra, hogy a száraz, viszkető bőr ellen ez az egyik legjobb nyugtató csodafegyver.

A nő, aki minden szerelméhez kaméleonként kezdett hasonlítani

Judit első ránézésre átlagos huszonéves nő: a korának megfelelő divat szerint öltözködik, és kevés pénzből is sikerül a legtöbbet kihoznia a ruhatárából, amelyet három-négy turiból szokott negyedévente feltölteni. A saját maga értékrendje szerint nem gyakran váltogatja a partnereit, de átlagosan egy pasi mellett úgy fél évet képes kibírni.

Hét híres anyuka, aki jól visszaszólt a trolloknak

Tettek már megjegyzést az utcán, amiért állítólag rosszul kötötted be a gyereket az ülésébe vagy a padon szoptattál? Akkor most képzeld el mindezt a reflektorfényben.

A fürdőruhád fazonján könnyebb alakítanod, mint a tesalkatodon

Testalkattól függ, ki milyen adottságát szeretné takargatni vagy kiemelni a strandon. Következzen némi fürdőruha kisokos,a legkülönbözőbb testtípusoknak fazonokat ajánlva, az Instagramról szemezgetve.

Az Interpol lecsapott az illegális vadkereskedőkre, 600 embert tartóztattak le

Tűzgolyó hadművelet… nem, most épp nem egy James Bond-filmről beszélünk, hanem az Interpol valaha volt legnagyobb összehangolt akciójáról, amely vadon élő állatok illegális kereskedelmével foglalkozó bűnözőkre irányul.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem