"Lassan egy éve cipelek egy nagy titkot. Elrejtem a férjem elől és azt hiszem még magamat is becsapom. Felkavarnak a régmúlt történései, és nehéz szabadulni azoktól a balzsamos emlékektől. Fizikailag semmi, de semmi nem történt köztünk, de mégis olyan bűnösnek érzem magam a férjem előtt.

Hogy mi is történt? Még tavaly február végén összefutottam teljesen váratlanul életem első és mondhatni legperzselőbb szerelmével, hol máshol, mint a gyerekem óvodájában. Mint derült égből a villámcsapás, olyan volt. Biztos ismeritek azt az érzést, amikor a nulláról felszalad a gyomrodból a torkodig valami furcsa bizsergés, hallod a lüktető vért a füledben. Épp csak visszarohantam a gyerek kesztyűjéért az öltözőbe, mert ugye szinte mindig ott felejtjük. Most is a radiátor tetején hagytuk. Felmarkoltam a hiányzó kesztyűt, megfordultam és nem hittem a szememnek: az öltöző másik végében ott állt tétován, Ábel.

Ábel, akivel 18-20 éves korom között együtt fedeztük fel az igazi első nagy szerelmet, a testi vonzódást, a perzselést, amit két majdnem felnőtt érezhet egymás iránt. Ahogy megláttam, lépni se tudtam. A döbbenet a földhöz szögezett. A szó bent szakadt, és csak álltam némán és nem hittem a szememnek.

Ő törte meg végül a csendet egy szinte teljesen indokolatlan “Ági??” kérdéssel, mert ahogy kezdett felfutni az arcán – a nekem nagyon is sokat mondó drága gyermeki pír, amit mindig is imádtam benne – azonnal tudtam, hogy leesett neki nagyon is, hogy kibe futott bele.

Beletúrtam a frufrumba, húzgáltam a pulcsimat zavartságomban. Ő is nagyon zavarba jött. Mondta micsoda véletlen hogy itt és most találkozunk. Kérdeztem, mit keres itt. Kiderült, a hónap végén költöznek a kerületbe a feleségével és a lányával és ovi nézőbe jött, illetve egyeztetni az óvodavezetővel.

Robogtak a mondatai a fejemen át, de közben bennem egy másik film futott. A mi filmünk, ahogy az első randin az apja kocsijával levisz a Duna-partra és először csókolózunk, ahogy a ballagáson mögöttem állva a vállamat fogja, aztán a kicsit suta, de annál emlékezetesebb szerelmeskedésünk jutott eszembe, ami a Velencei-tónál a nádas szélén esett meg.

–Tudod esetleg? – kérdezte, miközben az emlékek felhője épp csak tisztulni kezdtek körülöttem. Valószínűleg nagyon lefagyhattam, mert másodszor is feltette a kérdést, mire reagáltam.

–Tudom-e esetleg, hogy merre van a vezetőnő irodája? Persze! – és már útba igazítottam, majd egy kis zavart csönd után megkérdezte, hogy vagyok. És amíg én még álomból ébredve elnyújtva válaszoltam, hogy jól, addig ő, akkor először igazán rám nézett. Összeakadt a tekintetünk. Nem volt több 2-3 másodpercnél, de abban benne volt minden az emlékszel, a de jó volt kezdetűtől a csak te tudod rólam, a sajnálomon át, egészen a most is milyen szép vagy kimondatlan mondatokig, minden.

– Aaaa gyerek kint vár, mennem kell. – mondtam és már húztam össze a kabátom, amikor azt mondta, hogy ha nem bánom, rám ír. A sokktól megrészegülve túl hangosan és túlmosolyogva válaszoltam neki, hogy “persze, írj csak”, majd elköszönésként annyit mondott: –Szia Gigi, majd írok!

Egyedül csak ő hívott Giginek.

Kellett vagy két nap, mire lecsengett bennem ez a találkozás. Persze nem bírtam ki, ránéztem a közösségi oldalon a profiljára. Tudtam, hogy házas és van egy gyerek, és, hogy ott élnek, ahol a gimink volt. És valahogy azt is gondoltam, hogy mind időben, mind távolságban olyan messze vagyunk egymástól, hogy az érzések lecsengve pihennek bennem. De nem ez következett. Felkavart mindent és hiába a racionális agy, ami azt mondatta velem, hogy van férjem, egy fiam és egy boldog életem, valahol mégis az a bizonyos kisördög ott ólálkodott, immáron kibújva belőlem.

Négy nap telt el, mire jött az első üzenet. Azért tudom ennyire pontosan ezt, mert őszinte leszek, nagyon vártam már, hogy írjon. Az első időben finomkodva leveleztünk családról, gyerekekről, fotót mutatott a lányáról, én a fiamról. Aztán tele lettek az üzenetek 'emlékszel' kezdetű mondatokkal, és csak csúsztunk bele a múltba és annak érzésébe, majd eljött az a reggel, amikor az ő gondolatával ébredtem.

Aztán jöttek azok a levelek is, amiben már a magánéleti problémáinkat is finoman fellebbentettük. Teltek a hetek, hónapok, a vírus miatt otthon töltött idő elviselhetőbb volt ettől a fellobbantott szerelemtől, ami csak gondolatban létezett.

A nyáron aztán egyszer véletlenül összefutottunk, a játszótéren. Ők mindhárman ott voltak, én csak egyedül a fiammal. Iszonyú stresszben voltam, majdnem el is mentem, de Ábel rám köszönt. Nem volt menekvés. Nem akartam megismerni a feleségét, de hogy ne legyen feltűnés belőle, rajzolt mosollyal a számon viszonoztam az üdvözlést, aztán már azon kaptam magam, hogy jönnek felém a feleségével. Életem legkínosabb helyzete volt ez. Bemutatott a nőnek, én meg a legcukibb anyuci üzemmódban szintén bemutatkoztam és a "ti honnan is ismeretiek egymást?" kérdésre adott válaszba szó nélkül beletörődtem: A suliból –mondta Ábel.

A gyerekeink elkezdtek együtt játszani a mászókás csúszdánál, ahol Ábellel ketten maradtunk. A felesége elszaladt valamiért a kocsijukhoz. Két csúszás után a gyerekeink beérték egymást, mi pedig Ábellel, egymás mellé keveredtünk. Amikor felsegítettem a fiam a mászóka utolsó fokára, Ábel szinte észrevétlenül, de számomra nagyon is érezhetően megsimította a karomat. Miután felé fordultam, ő csak nézett rám azokkal a meleg barna szemeivel, ahogy anno a gimi hátsó folyósólyán is nézett rám, amikor elbújtunk csókot cserélni.

Mintha harcból mentem volna haza. Lelkileg lestrapálva, testileg kiszáradva és tele összekuszálódott gondolatokkal. Aznap a férjem közeledését el is hárítottam. Mondtam fáradt vagyok, átfordultam a másik oldalra és a...

Változatlanul írogatunk egymásnak. Nehéz befejezni, lezárni. Mellettem a szerető férjem, a fiam és a tátongó lelkiismeretfurdalásom. Semmi nem történik köztünk Ábellel, csak szavakat pötyögünk egymásnak. Senki nem nyit komolyabban a másik felé, de mégis, mintha a levelekben egyre inkább összefonódnánk. Nem tudom hogy zárjam le Pandora szelencéjét? Hogyan oldjam meg ezt a helyzetet?"

S hogy kiből lesz jó feleség a csillagjegye szerint, galériánkból megtudhatod!