A párkapcsolat építőköve: az intimitás

Borítókép: A párkapcsolat építőköve: az intimitás Forrás: Getty Images/Kathrin Ziegler
Az életminőségünket nagyban befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk képesek az intimitásra. Minél nyitottabbak, és befogadóbban vagyunk, annál inkább képesek vagyunk észrevenni, és megragadni a lehetőségeket. Márpedig ha képesek vagyunk az intimitásra, sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz.

Az intimitás képessége annyit jelent, hogy valaki más közelében is elkezdjük érezni, újra találkoztunk önmagunkkal: megnyílunk, befogadóvá válunk, és a másik számára is lehetővé tesszük, hogy találkozzon legbensőbb, legrejtettebb énünkkel.

Az intimitás a kapcsolatok építőköve. Ahhoz, hogy megfelelően törődjünk egymással, és igazán minőségivé tegyük az együtt töltött időt, az intimitás elengedhetetlen.

Ez a fajta bensőséges lét jelenthet fizikai és érzelmi közelséget is, vagy akár mind a kettőt egyszerre. Amit azonban fontos tudnunk, hogy az intimitás nem csak a szexualitásban fejeződhet ki, viszont lehet összefüggés a romantika, a szexualitás, és az intimitás között.

Mint oly sok fogalom, az intimitás sem határozható meg egyetemlegesen, hiszen egyénenként eltérő igényeink vannak, és személyenként másként fejezzük ki. Valaki számára egy baráti, vagy családi összejövetel is lehet intim és meghitt, valaki viszont valóban csak a szexualitásban képes megélni az intimitást.

Az intimitás jelentheti az együtt töltött idő minőségét, a nyitott személyiséget, vagy egy nagyon bensőséges együttlétet.

Az emberek számára az intimitás nem feltétlenül azonos dolgokat jelent. Az egyéni elképzelést befolyásolhatja az érdeklődési kör, a kommunikáció stílusa, vagy akár az ismerkedés preferált módja is.

Az intimitás típusai

Érzelmi

Az érzelmi intimitás az, amely lehetővé teszi, hogy személyes “titkainkat”, legféltetettebb gondolatainkat megosszuk szeretteinkkel. Amikor érzelmileg vagyunk intimek, akkor megnyílunk, és megengedjük, hogy sebezhetővé váljunk. Ugyanekkor nagyon fontos a másikba vetett bizalom, hiszen “felajánljuk” neki magunkat, és beengedjük őt a legszemélyesebb világunkba. Ha nem működne a bizalom, akkor az intimitás sem lenne lehetséges. Csak olyan embernek tudunk annyira megnyílni, és csak olyan ember jelenlétében engedjük meg magunknak a sebezhetőséget, akiben nagyon megbízunk, és tudjuk róla, hogy soha nem élne vissza a bizalmunkkal.

Szellemi

A szellemi intimitás magában foglalja, hogy megismerjük a másik ember elméjét, annak működését, és a hozzá útmutatóul szolgáló térképet is. Ez a fajta intimitás akkor tud kibontakozni, amikor ötleteket cserélünk, és mély beszélgetéseket folytatunk. A filozofikus gondolatok rendkívül kedvezőek a szellemi intimitás kiterjesztésére, hiszen, rájöhetünk, hogy a beszélgetőpartner nem csak egy kellemes személy számunkra, hanem a barátunk is.

Ugyan ez a fajta intimitás megfigyelhető egy párkapcsolaton belül is, amikor először beszélgetünk át egy hosszú éjszakát, és közben végig érezzük a “szikrát”. Ezek a beszélgetések, pillanatok hoznak egymáshoz közelebb, és ezek alatt a beszélgetések alatt lehet kialakítani a szellemi bensőségességet.

Fizikai

Talán ez a legismertebb az összes intimitási forma között. Ez az érintésről, és a testközelségről szól. Egy romantikus kapcsolatban kéz a kézben járva a fizikai intimitást erősítjük. De ide tartozik, az ölelkezés, és más szoros, egymásba olvadó testi kontaktus is. A kapcsolatnak azonban nem szükséges kifejezetten szexuálisnak, vagy romantikusnak lennie ahhoz, hogy fizikai bensőségesség alakuljon ki. Egy szívből jövő, az újra találkozás öröméből fakadó ölelés jó példa a baráttal való fizikai intimitásra, és a meghittségre.

Tapasztalati

A tapasztalati intimitást úgy tudjuk építeni, hogy minőségi időt töltünk a hozzánk közelállóval. Sok esetben a közös érdeklődés, hobbi lehet ilyenkor az összekötő kapocs. Ha mindketten kedveljük az operát, akkor menjünk gyakran operába, vagy ha a társasjátékért, kirándulásért rajongunk, akkor ezek közös megélései sokat segíthetnek, hogy közelebb kerülhessünk egymáshoz.

Lelki

A szellemiség, lelkiség különbözőképpen definiált fogalomként jelenhet meg különböző személyekben, így a lelki, illetve szellemi intimitás is mást jelenthet számunkra. Általánosságban azonban elmondható, hogy a spiritualitás a fizikai lét területén kívüli, valamiben való hitről szól: például egy magasabb rendű intelligenciába vetett hitről.

A lelki bensőségességet úgy lehetne leginkább definiálni, mint egy közös érték megosztását. A szeretet, a kedvesség, a mosoly, a szervezett vallás, vagy a pozitív érzelmek azok, amelyek magasabb szintre, egy másfajta minőségbe emelnek.

Ha te is szeretnél sikeres nő lenni, de nem tudod, hogyan, akkor érdemes elolvasnod a 99% Légy az egyetlen! című könyvem vagy részt venni a 99% 2 napos tanfolyamomra, hogy te is magabiztos, határozott, tartással teli nő lehess, akit megbecsül a férfi.

Tari Valéria párkapcsolati tanácsadó írásait, gondolatait minden szerdán olvashatod itt, az ÉvaMagazin.hu-n!

Ezen kívül itt találkozhatsz még vele:

https://99szazalek.blog/

Az intimitás az emberi kapcsolatok építőköve. Ezt a 8 dolgot érdemes róla tudnod!