Rendszeresen kapunk levelet tőletek, amikben elmesélitek életetek egy-egy pillanatát. Jót, rosszat, boldogat, fájdalmasat. Nemrég közöltük Eszter levelét is, amiben férjének írt egy szerelmi vallomást. Hiszünk abban, hogy a ti történeteitek oly erővel bírnak, hogy hasonló helyzetben lévő olvasóink is támogatást lelhetnek soraitokból. Így most jöjjön ’Iza levele’.

...Elfogott a bizonytalanság és már egyik barátnőm se tud megnyugtató választ adni. Férjhez megyek július végén. Ez önmagában, azt hiszem az egyik legszebb dolog egy lány életében. Nekem legalább is az. Vannak barátnőim, akik nem hiszek a házasság intézményében, én viszont már kislány koromban arról álmodoztam, hogy majd, milyen lesz, amikor férjhez megyek. Tiniként is sokszor úgy álltam meg az esküvői szalon kirakatánál, hogy a ruha és az én tükörképem összeilleszkedtek. Nem vagyok egy nagyétvágyú, így összesen csak két komolyabb fiú volt az életemben, a gimi és a fősuli alatt. Az első egy igazi tiniszerelem volt, ami 19 éves koromig tartott, a második pedig szintén egy 3-4 évig tartó, részemről szerelem. A srác megcsalt, így vége lett a kapcsolatunknak. A suli után elkezdtem dolgozni egy multi cég Pr osztályán. Nem volt senkim, jó is volt így. Persze a cégnél a közvetlen kolléganőim össze akartak hozni más osztályról kollégákkal, de mondtam ez kizárt, én nem kezdek kollégával. A munkám része volt a rendezvények, sajtóesemények szervezése, és mivel én voltam a lótifuti, a legapróbb részleteket intéző kolléga, mint junior, így én egyeztettem az eseményekhez tartozó alvállalkozókkal is, a berendezés, díszlet, világosítás, technikai háttér apróbb részletei miatt. Így ismertem meg, legyen a neve, Gábort, akinek a cége vitte az eszközháttér biztosítást.

Már az első telefonbeszélgetés jól sikerült. Kb. olyan volt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Amikor találkoztunk a rendezvény előkészítésén, a látvány sem volt utolsó.

, hogy akkor tudta: mi bizony nem csak a világosításról, meg a hangosításról fogunk beszélgetni. Két- három rendezvény jött soron megismerkedésünk tavaszán, még a cégemnél is jeleztem, hogy dolgozzunk Gáborékkal, mert megbízhatóak.

Ugrok egy nagyot időben, egészen oda, hogy már együtt vagyunk. Időbe telt mire ’megengedtem’, hogy a munkakapcsolatunk szerelembe forduljon. Tartottam attól, hogy a cégemnél ez probléma lesz, pláne, hogy Gáborék az alvállalkozóink, de nem lett semmi gondom, így engedtem Gábor udvarlásának. Irtó lehengerlő stílusa volt, mindig ott volt korábban, tök véletlenül mindig volt ideje arra, hogy még egyeztessen velem, aztán randira hívott és egyszer csak együtt voltunk. Ennek már 14 hónapja. Gábor

És most jön a lényeg. Gábor anyukája az első találkozásunkkor nagyon nyájas volt velem. Mindig kedvesen szólt hozzám és persze Gáborhoz is, akit ’kicsi fiam’-nak szólított. Ez még az én szívemet is megolvasztotta. Már láttam, milyen szuper nagymama lesz belőle: ha így szereti a fiát harminc x év után is, hogy Gábor az ő kicsi fia, akkor egy cukker nagyi lesz belőle. Amikor vendégségbe mentünk hozzájuk, az ebédek előtt mindig kérte, hogy segítsek neki. Én örömmel mentem, gondoltam nincs is jobb alkalom egy kicsit közelebb kerülni az anyóshoz, mint együtt előkészülni a családi ebédre. Segédkeztem, ő meg elmesélte, hogy Gábor milyen jó sportoló volt mindig, hogy milyen csibész gyerek volt a középiskolában, de hogy emellett milyen leleményes tinédzser lett belőle, illetve, hogy a cég, amit létrehozott nem nőhette volna ki magát akkorára, mint amekkora most, ha ők, a szülei nem támogatják anyagilag és ha ők nem hagyják, hogy Gábor megélje a tehetségét. Hú, magasztos egy beszéd volt, egy picit erős is, de gondoltam az anyai büszkeség már csak ilyen. De ezek „a Gábor így”, „az én Gáborom úgy” egy idő után egyre inkább megütötték a fülem.

Mikor erről beszéltünk később, mondta is, hogy ez tök normális náluk, egyke gyerek, és kb. ő vitte a legtöbbre a cégével, az egész családban.

A kapcsolatunk mindezek ellenére remekül alakult. Az én szüleimet is lenyűgözte, igazából Gáborban pont azt a férfit láttam, akinek szeretnék gyereket szülni.

Tavaly nyáron sikerült lejutni a balatoni nyaralójukba egy hétre. Nem volt egyszerű, ugyanis az anyukája vagy nem tudta, hogy nekik mikor van szükségük a házra vagy csütörtökön bejelentette, hogy mégse tudunk menni mert rovarírtó jön a nádfedeles melléképülethez. Annak ellenére, hogy ő még júniusban megkért minket, hogy ugyan írjuk már le melyik hétvégék lennének jó nekünk, hogy lemenjünk, ő teljesen kiszámíthatatlan volt és amellett, hogy uralta az egész helyzetet, mi kiszolgáltatott helyzetbe kerültünk és a nehezen kiérdemelt egy hét sem volt felhőtlen.

Mondanom se kell, az egy hét alatt folyton foglalkoztatott minket, hogy jön a vízóra leolvasó, hogy a stéghez érkező szakit engedjük majd be egyik nap, de persze nem tudja mikor jön az illető, tehát várjunk majd rá a házban. Ez volt az első pont, amikor megkérdeztem Gábort, hogy őt ez egyáltalán nem zavarja, hogy az anyja mindenbe beleszól és mindent irányít. Megnyugtatott, hogy az ő privát életébe az anyjának nincs bejárása. Sokat köszönhet nekik, ezért vannak dolgok, amik felett szemet huny és különben is a hálószobába bármikor visszamehetünk, amíg várunk.

Ő most nem jön, menjek csak én egyedül. Egyedül, nem igazán voltam a szüleinél korábban, de átmentem. Az anyja ugyanúgy fogadott, mint mindig. Kedvesen, túl kedvesen. Kérdezte, hogy állok a szervezéssel, beszámoltam neki, hogy már a ruhákat is el kezdtem nézni, majd előhozakodott az egybekelés és a Gábor cége által termelt vagyonnal. Nem is értettem ez, hogy jön ide. Azt mondta, nem kertel, kerek perec kimondja, az lenne a legkorrektebb részemről, ha aláírnánk Gáborral egy házassági szerződést, amiben leírjuk, hogyha elválnánk, akkor a cégből való részesedést nem kérem. Először azt hittem, hogy rosszul hallok. Kínomban annyit tudtam, kérdezni, hogy ezt Gábor is akarja?? mire anyós annyit mondott, hogy ez mindkettőnk érdekében a legjobb megoldás. És ha gondolom, akkor már most leírhatjuk a szerződésben, hogy mi az, amire én igényt tarthatnék.

Ekkor úgy éreztem lezárt az összes roló, se kép, se hang, csak meredtem Gábor anyjára. Ő, mintha valami receptcsere történne csak, mondta kedélyesen, hogy akkor inkább aludjak erre egyet és megbeszéljük majd a hétvégén, amikor jövünk hozzájuk Gáborral.

Este, még mindig leforrázva, kérdeztem Gábort, hogy mi ezt az egész házassági szerződésesdi. Azt mondta, ez egy teljesen független dolog a mi szerelmünktől: úgy korrekt, ha az anyagi dolgokat már most az elején lefixáljuk.

Elbizonytalanodtam már azzal kapcsolatban is, hogy akarok-e egyáltalán így, egy ilyen kezdéssel férjhez menni! Valami megváltozott benne. Nem bízom abban, hogy ennyivel véget érne anyósom befolyása az életünkre. Gábor nem érzi, hogy nagy dolog lenne egy ilyen szerződés lefektetése. Részemről viszont nagyon idegen dolog egy ilyen elvárása, annak érdekében, hogy a szerelemünket tisztázott alapokra építhessük. A szerelem nekem nem egy pénzügyi szerződéssel kezdődik, mit várhatnék így a folytatástól?

Íme pár híresség, akiről bár nem tudjuk, írtak-e házassági szerződést, de a szexszeléssel tuti vártak az esküvő napjáig!