Az egyik legmeglepőbb élmény, ami egy friss anyukát érni szokott, az, hogy egy támogató közösség formálódik körülötte szinte napról napra más anyukákból és apukákból. Egy részük barát, aki eddig is a barátod volt, más részük viszont hasonló korú gyerekekkel rendelkező, hasonló élethelyzetben levő szülő, akivel összefutsz a játszótéren, az orvosi rendelőben vagy az oviban – és persze a digitális térben is, mi az, hogy! Ettől a közösségtől persze rengeteget tanul az ember „kezdő” anyaként; sokszor el se tudja képzelni a túlélést a mindennapos tanácsok, lelki szemetesládák nélkül.

Másfelől viszont a kisgyerekes szülők közege ítélkezések, sőt megszégyenítések melegágya is lehet. Ebben semmi új nincs és mindannyian keveredtünk már olyan helyzetbe, amikor kérdőre vontak minket amiatt, hogy féléves korában elválasztottuk a babánkat vagy mert három órát alszik délután vagy más gyereknevelési döntéseink miatt, amikhez, legyünk őszinték, semmi közük nincs. Az anyaszégyenítés (a testszégyenítéshez hasonlóan) széles skálán mozoghat, az egyértelműen tahó beszólástól a passzív-agresszív összetett mondatba csomagolt sunyi célzásig; a lényeg az, hogy szarul érezzük magunkat, mert szülni merészeltünk egy gyereket. Ha neked is ismerős ez az állapot, talán jól jöhet az alábbi kalauz, nehogy te is belefuss egy-egy olyan kommentbe, ami valójában fájdalmat okoz a célszemélynek anélkül, hogy tudnál róla. Elhiheted, hogy mi is bántottunk már meg anyatársat akaratlanul, és persze levontuk belőle a tanulságokat. Az anyaság rendkívül kényes időszak egy nő életében, mert minden nap legalább egy-két olyan kihívással kerül szembe az ember, amikre semmilyen szakértő nem tudja a megoldást. Ilyenkor hiányoznak a legkevésbé a következő megjegyzések és fonákságok: