9 helyzet, amikor akaratlanul megszégyenítesz más anyákat

anyaszégyenítés,anyaság Forrás: Getty Images
Egyáltalán nem könnyű olyat mondani, amivel biztosan nem bántunk meg egy anyatársat, sajnos. És nem azért, mert mindenki olyan nagyon érzékeny lenne (bár egy nővel, aki öt éve nem aludt, ez is előfordulhat).

Az egyik legmeglepőbb élmény, ami egy friss anyukát érni szokott, az, hogy egy támogató közösség formálódik körülötte szinte napról napra más anyukákból és apukákból. Egy részük barát, aki eddig is a barátod volt, más részük viszont hasonló korú gyerekekkel rendelkező, hasonló élethelyzetben levő szülő, akivel összefutsz a játszótéren, az orvosi rendelőben vagy az oviban – és persze a digitális térben is, mi az, hogy! Ettől a közösségtől persze rengeteget tanul az ember „kezdő” anyaként; sokszor el se tudja képzelni a túlélést a mindennapos tanácsok, lelki szemetesládák nélkül.

Másfelől viszont a kisgyerekes szülők közege ítélkezések, sőt megszégyenítések melegágya is lehet. Ebben semmi új nincs és mindannyian keveredtünk már olyan helyzetbe, amikor kérdőre vontak minket amiatt, hogy féléves korában elválasztottuk a babánkat vagy mert három órát alszik délután vagy más gyereknevelési döntéseink miatt, amikhez, legyünk őszinték, semmi közük nincs. Az anyaszégyenítés (a testszégyenítéshez hasonlóan) széles skálán mozoghat, az egyértelműen tahó beszólástól a passzív-agresszív összetett mondatba csomagolt sunyi célzásig; a lényeg az, hogy szarul érezzük magunkat, mert szülni merészeltünk egy gyereket. Ha neked is ismerős ez az állapot, talán jól jöhet az alábbi kalauz, nehogy te is belefuss egy-egy olyan kommentbe, ami valójában fájdalmat okoz a célszemélynek anélkül, hogy tudnál róla. Elhiheted, hogy mi is bántottunk már meg anyatársat akaratlanul, és persze levontuk belőle a tanulságokat. Az anyaság rendkívül kényes időszak egy nő életében, mert minden nap legalább egy-két olyan kihívással kerül szembe az ember, amikre semmilyen szakértő nem tudja a megoldást. Ilyenkor hiányoznak a legkevésbé a következő megjegyzések és fonákságok: