Élénken megmaradt bennem egy eset, ami egy Hellinger-családállításon történt. Egy idegen lány beválasztott az élete szereplői közé. Bár már maga is felnőtt nő volt, egy kislány édesanyja, sok konfliktusa akadt a saját édesapjával, aki bántó megjegyzéseivel rátelepedett az életére. Ahogyan a láthatatlan erővonalak mentén mozogtunk ebben a történetben, a terápia vezetője egyszer csak kimerevítette a pillanatot, és arra kérte a lányt, hogy nézzen a háta mögé: ott álltunk mögötte láncban, csupa nő, kezünk az előttünk álló vállán. A vezető azt javasolta a lánynak, hogy koncentráljon erre: a családjában végighúzódó erős, támogató női vonalra. Bár nem az én sztorim volt, magam is beleborzongtam ebbe, sőt, még most is beleborzongok, ahogyan újra átélem.

Amikor még úgy volt, hogy több gyerekem lesz, fiút akartam elsőre, és lányt másodikra. Mert az olyan kedves papírforma, hogy a fiú majd megvédi a lányt, és később a haverjai csaphatják a szelet a kishúgának.

Amikor már úgy volt, hogy csak egy gyerekem lesz, lányt akartam. Mert úgy gondoltam, hogy nekem dolgom van az anya-lánya viszonnyal. Tudtam, hogy mit akarok majd másképpen csinálni. Amióta anya vagyok, azt is tudom, mit akarok pontosan ugyanúgy csinálni.

És lányom lett. (Extra hab a tortán, hogy a hétvégékre ajándékba kapott gyerekek szintén lányok.) Jó, hogy így alakult.

Amióta van gyerekem, többet gondolok azokra, akik előttem járnak. Át nem aludt évek fáradtságával a testemben, korábban nem ismert aggodalmakkal a szívemben, forró együttérzés önt el anyukám iránt. Szóval te is ezt érezted, Mama.

Nagymamáim, akik már nem élhettétek meg a kislányom születését, láttok most engem? Jól csinálom? Bárcsak beszélgethetnénk még. Mint nő a nővel. Mint anya az anyával. Mást is kérdeznék most már, mint amit huszonévesen tudtam kérdezni.

Elődeim és elődeim elődei, itt vagytok velem, bennem, hordozlak benneteket. Nehéz pillanatokban erőt merítek abból, hogy ti megoldottátok a még nehezebb pillanatokat is.

Lányaim és lányaim lányai: menjetek, szárnyaljatok. Ha hátranéztek, itt leszek. Kezem a vállatokon.

Mondások az anyaságról: mi sűrűn bólogattunk és nevettünk.