Anna Kendrick most vallja be, hogy mindenkit „meg akart gyilkolni” az Alkonyat forgatásán

anna kendrick,alkonyat Forrás: youtube
Kendrick egy félórás videóban beszélt erről, amelyben filmes karrierje fontos állomásait idézte fel. Azt mondja, „gyötrelmes” volt az Alkonyat-filmeket forgatni.

A 34 éves színésznő a Vanity Fair felkérésére végigvette az eddigi filmjeit, mindezt az új HBO-tévésorozata, a Love Life promotálása céljából. Kendrick azt mondja, semmi másra nem emlékszik az Alkonyat forgatásából, mint hogy „hideg volt és gyötrelmes”. A franchise-ot az oregoni Portlandben forgatták, és egyfolytában esett.

Arra emlékszem, hogy a converse-em teljesen át volt ázva és úgy éreztem, hogy egy másik helyzetben akár barátok is lehetnénk ezekkel az emberekkel, de most mindenkit meg akarok gyilkolni

– idézi fel Kendrick, aki a főszereplőnő, Bella Swan mit sem sejtő, kicsit bully nem-vámpír osztálytársát, Jessicát alakította.

„Igaz, kicsit össze is hozott minket. Mint amikor valami traumán mész keresztül, például ahogy el szokás képzelni egy túszhelyzetet. Az egy életre összekovácsolja az embereket.”

Kendrick felidézi a videóban az iskolai évzáró jelenetet a harmadik részben (a Napfogyatkozásban), amin az ő karaktere mond beszédet az iskola előtt. Azóta is sok rajongó ment oda hozzá azzal, hogy milyen „megható” volt az a beszéd. Pedig szerinte az nem is az ő érdeme volt.

„Esküszöm, csak annyi történik, hogy nézed Kristen Stewart reakcióját a beszédre és az indít meg. Ő volt jó a jelenetben, nem a beszéd.”

Anna visszaemlékszik még több más filmjére is, amilyen például az Egek ura vagy a Trollok. A Tökéletes hang kapcsán pedig azt is megtudjuk a videóból, hogy a cup song az ő ötlete volt, mármint az, hogy a poharas mutatvány benne legyen a filmben. Ugyanis ezt is bemutatta a castingon, miután a Tökéletes hang volt az első filmje, amiben énekelnie is kellett, és a producerek előtt kellett bizonyítania, hogy alkalmas rá. Pedig – mint erre szintén utal a videóban – már 12 éves korában játszott gyerekszerepet a Broadwayen.

Ami a Love Life-ot illeti, ez az első tévésorozata.

Azt szeretem benne, hogy már az első epizód tele van olyan helyzetekkel, amikben mindenki magára ismer. És ez olyan emberközelivé teszi

mondja Anna.

A videót, amiben mindezekről beszél, itt nézhetitek meg:

Olvasgass vicces tweeteket Anna Kendricktől: