Ilyen sztorikat szeretne hallani a környezeted a nyaralásodról

nő,india,utazás,nyaralás Forrás: Unsplash
Ahogy a kutatók jóvoltából most kiderült: minden az apró részleteken múlik.

“Milyen volt a nyaralás?” Valljuk be: ezt a kérdést várjuk a legjobban, miután hazaértünk. A legjobb ürügy, hogy felnézhessünk a szabadság alatt felhalmozódott emailekből és újraélhessük az utunk legszebb pillanatait, különösen, ha valami egzotikus helyen jártunk. Nos, a tudomány szerint ideje újragondolni, hogyan állsz neki sztorizni a nyaralásról.

A kutatók azt vizsgálták, hogyan viszonyulnak az emberek az újdonsághoz, és az eredmény éppen az ellenkezője lett annak, amire számítottak a kísérlet vezetői és résztvevői. Kiderült, hogy szeretünk ugyan új élményekről beszámolni, a hallgatóság azonban jobban kedveli az ismerős sztorikat, amelyek hasonlítanak a saját élményeikre. A kutatás résztvevőinek egy rövid videót kellett megnézniük. Ezután megkérték őket, hogy meséljék el a látottakat a hallgatóságnak: közülük volt, aki szintén látta a kérdéses videót, mások viszont nem. A mesélők arra számítottak, hogy azoknak, akik nem látták a videót, tetszeni fog a beszámolójuk, ám valójában azok élvezték jobban, akik maguk is megnézhették a kisfilmet.

Ne gondold, hogy mindennek az irigység volt az oka – sokkal inkább az, hogy az emberek általában nem tudnak jól történeteket mesélni. Legtöbbször rengeteg részletet kihagyunk, a hallgatóságunk pedig általában csak akkor érti meg a sztorijainkat, ha elegendő tudással rendelkezik ahhoz, hogy a történet hiányzó információit kipótolja – állapították meg a kutatók. Vagyis nagyobb az esély rá, hogy a hallgatóságod a balatoni hétvégéről szóló beszámolódat, mintha teszem azt indiai élményekről számolnál be, mert gondolatban ki tudják egészíteni a sztorijaidat az elhallgatott részletekkel. Lehet, hogy kezdetben jobban lelkesednek a távoli helyért, ahol ők maguk még sosem jártak, de mivel nehezebb lesz értelmezniük a hallottakat, ez az élménybeszámoló végül kevésbé lesz érdekes számukra.

Nem kell aggódni, mindez persze nem jelenti azt, hogy mély hallgatásba kell burkolóznod, amint hazaértél a nyaralásból. Hiszen a pszichológusok szerint az emberek főleg azért hallgatják meg egymás történeteit, mert új információkhoz szeretnének jutni – városokról, ahol még sosem jártak, könyvekről, amelyeket még nem olvastak, és ételekről, amiket még sosem kóstoltak. Szóval van remény. A titok mindössze annyi, hogy megfelelő egyensúlyt érjünk el az új és az érthető között. Ha jól adjuk elő őket, az újdonságokról szóló történetek a legérdekesebbek, de általában ott rontjuk el a dolgot, hogy feltételezzük: az emberek többet tudnak, mint valójában, így aztán kulcsfontosságú részleteket hagyunk ki. Mégpedig valószínűleg azért tesszük ezt, mert azt gondoljuk, hogy a részletekkel untatni fogjuk a hallgatóinkat, miközben eszünkbe sem jut, hogy ezzel éppen hogy összezavarjuk őket.

Úgyhogy ha legközelebb az utazásaidról mesélsz, lassulj le. Gondolj azokra a dolgokra, amikre te magad is kíváncsi voltál, mielőtt először jártál volna egy távoli helyen, és ne spórolj a részletekkel.

Az utazással azonban elsősorben nem mások tudását gazdagíthatod: