Ez a cikk fordítás, eredetiben itt olvasható.

Tisztelt kutyaanyukák, macskaapukák,

az a helyzet, hogy beszélnünk kell.

Az utóbbi időben volt alkalmam tisztába jönni azzal, hogy ti mindannyian felelős felnőttek vagytok, még ha mégoly fiatalok is, akik tudatosan vállaltátok magatokra az állattartás minden gondját. Csak elképzelni tudom, milyen izgatottak voltatok, amikor először megláttátok azt a kis szőrgombócot, megsimogattátok és megdögönyöztétek őt, eljátszottatok az apró mancsaival. Kétségeim sincsenek tehát afelől, hogy pacává olvadtatok a rátok törő szeretettől. Hazavittétek, megtöltöttétek a tálkáit kajával és vízzel, talán még egy imádnivaló ruhácskát is adtatok rá. És azóta is vég nélkül élvezitek a játékos kis csirkefogó társaságát.

Aztán elvittétek az állatorvoshoz, életében először. Kicsengettetek egy rakat pénzt bolha- és féregirtásra, aztán mosolyogtatok látva, ahogy az elragadó apróság kíváncsian kidugja a fejét az autó ablakán hazafelé menet. Biztos vagyok benne, hogy ez járt a fejetekben: „Nahát, nem is olyan nehéz szülőnek lenni. Az én kis csöppségem megkönnyíti a helyzetem.”

Drága barátaim, ha megengednétek egy igazi gyereknek, hogy kidugja a fejét az ablakon autózás közben, a rendőr megállítana és letartóztatna. Ha a kisgyermekedet a földre helyezett tálkából etetnéd, csakhamar megdöbbent tekintetek kereszttüzébe kerülnél az étteremben. Ha a gyereked kizárólag kötött mellényt hordana nadrág nélkül, seperc alatt kicsúfolnák a játszótéren. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi történne, ha kint aludna!

Nem gonoszságból mondom ezt. Egyszerűen úgy vélem, hogy ideje lenne a helyén kezelni a dolgokat. Hogy miért?

Volt kutyám. Voltak macskáim. Mielőtt igazi, hús-vér gyerekem született volna, abban a hitben éltem, hogy a háziállattartás tulajdonképpen ugródeszka a valódi szülőlét felé. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Kutyát-macskát tartani semmi ahhoz képest, mint felelősnek lenni egy gyerekért. Egy gyereket nem sétáltathatsz anyaszült meztelenül, nem apportírozhathatod a kertedben. Nem hagyhatod, hogy a földről egye fel a kaját, és ha engeded, hogy egy ágyban aludjon veled…, nos, az is teljesen másik történet. A kutyatartás és a gyereknevelés között ég és föld a különbség. Leszámítva, hogy a kutyakölykök is felébresztik a gazdájukat az éjszaka közepén.

„Hogy mondhatsz ilyet? – méltatlankodtok most bizonyára, ahogy lassan terjeszkedik bennetek a düh. – Egy életért vagyok felelős! Ki vagy te, hogy megkérdőjelezd?” Nos, én magam is készültem néhány kérdéssel:

• Van lehetőséged kilépni az otthonodból a nap bármelyik szakában, egyik pillanatról a másikra, a „gyereket” bármiféle felügyelet nélkül hagyva?
  
  
• Van lehetőséged olyan későig kimaradni otthonról, amennyire csak akarsz, mert úgyis hagytál valamennyi kaját a „gyereknek”?
  
  
• Van lehetőséged felönteni a garatra, amikor csak te és a „gyerek” vagytok otthon?
  
  
• Pórázon sétáltatod? (Tudod mit, ezt a kérdést visszavonom. Egyre gyakrabban látok pórázon gyerekeket és ami azt illeti, nem is olyan rossz ötlet.)

• Megengeded a „gyereknek”, hogy a kertben vagy a fürdőszobában a célra kihelyezett dobozban végezze el a szükségét?
• A „gyerek” játékarzenálja egy fonálgombolyagból vagy egy szétrágott teniszlabdából áll?
  
  
• Bezárod-e a „gyereket” egy ketrecbe éjszakára? Na jó, ezt is visszavonom, hiszen a rácsos ágy gyakorlatilag olyan, mint egy ketrec.
  
  
• Fizettél-e azért, hogy véletlenül se legyenek „unokáid”?
  
  
• Fizettél-e azért, hogy hazahozhasd?
  
  
• Le szoktad-e fröcskölni vagy az orrára csapsz egy összetekert újsággal, ha fegyelmezni kell?
  
  
• Engedelmeskedik-e neked feleselés nélkül?

Ha minden kérdésre igennel válaszoltál, akkor vagy háziállat-tulajdonos vagy, vagy pedig egy nagyon-nagyon rossz szülő.

Úgyhogy, barátaim, véssétek eszetekbe: hosszú utat kell megtennetek, amíg magatoknak tudhatjátok a „szülő” megtisztelő címet. Ez egy hosszú, fájdalmas, álmatlan éjszakákkal, vérrel, verítékkel, könnyekkel terhes és kakifoltokkal szennyezett út. Most, hogy belegondolok, néhányan közülük éppen ezért jobb, ha megmaradnak a háziállatoknál. Annyival könnyebb velük, a szeretetük feltétlen és sosem kell vitázni velük azon, hogy egyék meg a ki#&@{% vacsorájukat.

Sok szerencsét,

Jeremy

Írásomat Darwin és Gertrude emlékének ajánlom, akik számára másik otthont kellett találnom, miután kiderült, hogy elsőszülöttem reménytelenül allergiás. Egy újabb különbség. Hacsak valami irtózatosan nem stimmel veled, nyilván nem szabadulsz meg a gyerekektől az állatok kedvéért.

Nézd meg ezt a galériát is: