Kedves Éva magazin!

31 éves vagyok, egyedül élek. Édesapámat 6 éve veszítettük el. Mindannyiunkat nagyon megviselt a halála (egy öcsém van), de anyu teljesen a padlóra került: elkezdett inni, és most már gyakorlatilag alkoholista. Még dolgozik, régóta ugyanott, és szerencsére a főnöke lojalitásból nem mond fel neki, bár úgy tudom, előfordul néha, hogy dolgozni is becsiccsentve megy. Mindenesetre akármilyen rendes ember is a főnök, rettegek tőle, hogy egy nap betelik nála a pohár. Új helyre már biztos nem vennék fel anyut, és a nyugdíjig még van pár éve. De ez csak az egyik dolog, ami miatt a testvéremmel aggódnunk kell. A másik az, hogy anyu állandóan pénzt kér kölcsön tőlünk. Odáig fajult a dolog, hogy most már elég nehezen bírom anyagilag: még mindketten a diákhitelünket fizetjük vissza. Egyszerűen nincs szívem elutasítani, amikor kér, hiszen mégiscsak az anyám. Másrészt dühös is vagyok rá, hogy ilyen nehéz helyzetbe hoz. És a fájdalmat is kisajátítja magának: soha nem vette figyelembe, hogy apu halála nekünk is nagy trauma volt, nem beszélve arról, hogy gyakorlatilag a másik szülőnket is elvesztettük – legalábbis úgy, ahogy addig ott volt nekünk. Mit tegyek? Lehet egyáltalán nemet mondani egy szülőnek?

Johanna

Kedves Johanna!

Bizony, szívszorítóan nehéz időszakon vagy túl. Ráadásul ezek a nehézségek még nem értek véget. Azt szokták mondani, hogy a szülő elvesztésével kezdődik az igazi felnőttkor, és úgy tűnik, ez nálad is így alakult. Hiszen nem elég, hogy el kellett veszítened édesapádat, még azzal az érzéssel is meg kell küzdened, hogy anyukád szerepe is nagyon megváltozott a családban.
Nem csoda, hogy az iránta való aggódásodba düh is keveredik. Érzéseid nagyon is érthetőek ebben a helyzetben. Úgy tűnik nekem, hogy a gyerek szerepéből egyszeriben – szinte átmenet nélkül – kerültél a felnőttszerepbe, miközben a saját gyászod feldolgozásával is nyilván volt lelki munkád. A helyzet úgy alakult, hogy felelősséget érzel édesanyádért, azonban segíteni neki vagy megmenteni nem ugyanaz. Fontos lenne, hogy ezt a különbséget végiggondold magadban, még ha nehéz is nézni, mi történik vele. Érdemes lenne átgondolni azt is, valójában meddig tarthat a felelősséged vele kapcsolatban. Mit gondolsz, ha még több pénzt adnál neki, azzal meg tudnád menteni? Ha pedig segíteni akarsz neki abban, hogy változtatni tudjon helyzetén, azt inkább a helyzet tisztázásával és megbeszélésével lehetne megtenni. Vajon a pénz helyett milyen segítséget tudnál nyújtani neki, hogy ebből a helyzetből kilábaljon?
Lehet, hogy érdemes lenne beszélgetned erről az öcséddel is, és akár együtt leülni édesanyáddal. Azt hiszem, a mai világban nem beszélünk erről eleget, pedig a haláleset traumája, a gyász mindenki számára nehéz folyamat, de ma már vannak olyan szakemberek és csoportok, akik tudnak ebben segíteni. Ugyanígy a függőség esetében is. Az odaadó család fontos támogatást jelenthet, azonban önmagában nem tudja megoldani a problémát, ahogy maga az alkohol is csak elfedi a fájdalmas érzéseket. Beszéltetek már erről édesanyáddal? Hasznos információkat és támogató csoportot találsz az Al-Anon Családi Csoportok (alkoholisták hozzátartozóinak és barátainak közössége) oldalán és rendezvényein. Talán már az is lehet segítség, hogy ha átböngészed az ott leírt történeteket, és átérzed, hogy nem vagytok egyedül ezzel a problémával.
Nem derül ki leveledből az, hogy feltártátok-e előtte, hogy milyen helyzetbe sodor benneteket pénzügyileg. Ha jól értem, már a saját anyagi biztonságod is veszélybe kerülhet. Jó lenne átgondolni magadban, hol húzódnak a saját határaid. A határok alatt elsősorban érzelmi és pszichológiai tered át nem hatolható területét értem. Azonban ebben az esetben érdemes az anyagi lehetőségeid határát is meghatározni. Nálatok mintha ezek a határok mosódtak volna a legjobban össze, pedig leveledben mindent nagyon pontosan és tisztán értékelsz. Tehát valójában érzed, mit kellene tenned, mégis mintha a döntéshez külső megerősítésre lenne szükséged. Vajon ha minden így maradna, azzal igazán segítenél édesanyádnak?
A felnőtt és egyenrangú viszonyba belefér az, hogy az ember meghúzza saját határait és egyértelmű szabályokat fektet le, nyíltan kommunikál. Fontos tisztázni, hogy miben és milyen határok között tudjátok támogatni, segíteni édesanyátokat, de azt neki is be kell látnia, hogy ez a segítség nem végtelen. Saját sorsáért végső soron mindegyikünk maga felel. Mégis azt gondolom, hogy édesanyád szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen gondoskodó és felelős gyermekei vannak. Valójában nem az adott kölcsönök, hanem ez a szeretet az az erőforrás, ami majd segíthet neki megküzdeni az alkohol problémájával.
Üdvözlettel:

Ájus Annamária

tanácsadó