„Az apám csitított, az anyám meg szégyellte magát” – meddig lehet elviselni az alkoholista családtagot?

alkohol,alkoholizmus,család,ivas,betegség Forrás: unsplash
Valószínűleg kínnal-keservvel egész sokáig, csak az a kérdés, hogy megéri-e, hiszen rámegy a család, a gyerekek. Hogyan lehet segíteni? Van megoldás? Két történet, két végkifejlettel...

Ha jobban belegondolsz, akkor biztosan te is ismersz olyan embert, akiről tudod, hogy messze többet iszik, mint szabadna. És ilyen családtagod is tutira van, remélhetőleg minél távolabbi, annál jobb neked. Azok, akik valóban ennek a szenvedélynek a rabjai - ritka kivételektől eltekintve – szisztematikusan tönkreteszik nemcsak magukat, de a családjukat és a közvetlen környezetüket is. Még akkor is, ha nem lesznek agresszívek a piától, egyszerűen csak csendben lefekszenek és elalszanak, akkor is mérgezik a családjukat.

A gyerekek mindent látnak

Marcsiéknál az édesapja volt alkoholista, és sajnos ő a rosszabbik fajtából származott, mert ha ivott, agresszív lett. Vagy az anyukát, vagy a gyerekeket verte el ilyenkor. Gyakorlatilag az egész család rettegett tőle, ha ivott, józanon viszont kenyérre lehetett kenni.

Gyorsan megtanultuk, hogy apám mikor részeg, már a lépteiből tudtuk, és igyekeztünk meghúzni magunkat. Általában anyut verte, de nekünk is jutott. Utáltuk a szagát, azt hogy bántja az anyánkat, és azt is, hogy elissza a pénzt, amiből ételt kellene vennünk.

„Baromi szegények voltunk, pont apám alkoholizmusa miatt. Rendszeresek voltak a veszekedések, a balhék, sokszor anyu összepakolt, és útnak indultunk a szomszéd faluba éjszaka a nagybátyámékhoz. Ilyenkor mi gyerekek könyörögtünk az anyánknak, hogy ne jöjjünk vissza soha többé, de néhány nap elteltével anyu hazaköltözött, hol azért, mert apu megígérte, hogy megváltozik, hol azért, mert nem akart más nyakán élni, hol azért, mert féltette az otthonunkat, hogy apu teljesen lelakja.”

Marcsiék négyen voltak testvérek, és mindnyájan féltek, amíg az apjuk élt. Féltették az anyukájukat, és ők maguk is rettegtek, mert sosem tudták mire számíthatnak.

„Nem is a verés volt a legrosszabb, hanem az állandó bizonytalanság, meg a cirkusz. A mai napig megvan anyunál még egy ajtó, amit apu szétrúgott. Szándékosan tartottuk meg, hogy emlékezzünk. Emlékezzünk, hogy milyen jó, hogy most már nyugalomban élhetünk. A rombolás összes nyomát eltüntettük egyébként..."

Szomorú amit mondani fogok, de amikor apu meghalt, akkor örültünk és megkönnyebbültünk. Vége volt a terrornak, végre maradt pénz ránk, gyerekekre is, és nem volt többé cirkusz. Mióta anyu egyedül él, ő is sokkal nyugodtabb, összeszedettebb, és sokkal, de sokkal boldogabb!

Zoliéknál az anyukája ivott sokat, bár erről náluk nem volt divat beszélni. Úgy csináltak, mintha az anyuka csak „fáradt” lenne, az apukája ilyenkor csöndre intette az izgága kisfiút, és lábujjhegyen közlekedtek a lakásban.

„Baromi sokáig elhittem, hogy anyu beteg, anyu fáradt. Nagyon hiányzott, mert ilyenkor nem foglalkozott velem, apu meg egészen másként viselkedett ilyenkor, mint egyébként. Máskor a magasba dobott és játszottunk, ilyenkor, ha anyu fáradt volt, akkor csendben kellett lennem. Olyan 12-13 évesen jöttem rá, hogy az anyám alkoholista.

alkohol,alkoholizmus,család,betegség
Forrás: unsplash
''Baromi sokáig elhittem, hogy anyu beteg, anyu fáradt.''
Éreztem rajta a piaszagot, és elkezdetem irtózni tőle. Utáltam a titkolózást, hogy mindezt elkendőzzük, hogy velem nem törődik az anyám, az apám pedig homokba dugja a fejét. Szóltam, aztán szóltam megint, kezdődtek a veszekedések, az apám csitított, az anyám meg szégyellte magát. De csodák csodájára megindult valami változás. Anyu elkezdett orvoshoz járni, pszichiáterhez, apu pedig abbahagyta a tagadást. Két év alatt nagyjából rendbejöttünk, és visszakaptam az anyámat. Hogy miért ivott, azt a mai napig nem tudom, de ez egy igazi sikersztori, tisztában vagyok vele, hogy végződhetett volna másként.