10 dolog, amit ritkán tanítanak Ady Endréről az iskolában

Borítókép: 10 dolog, amit ritkán tanítanak Ady Endréről az iskolában
Százhárom éve, 1919. január 27-én hunyt el Ady Endre. Azt egy iskolai irodalomórán is nehéz lenne eltitkolni, hogy szifiliszben szenvedett és meglehetősen zaklatott életet élt. De akadnak még érdekesebb részletek.

Ady Endre korának egyik legellentmondásosabb figurája volt. Már a közélet vele egykorú szereplői is hol a legnagyobb költőegyéniségként, hol pedig a nemzet megkárosítójaként emlegették. Törvényszerű volt, hogy érettségi tétel legyen, annyira egyedi módon újította meg mindazt, amit magyar lírának szokás nevezni. De akadnak olyan tulajdonságai, az életének olyan mozzanatai is, amelyeket az irodalomtörténet csak vonakodva fogadott be (ha egyáltalán). Ezek ugyanis finoman szólva is ellenkeztek azzal a képpel, amelyeket egy költőóriásról illik elmondani az iskolában. És persze ismerünk olyan részleteket is, amelyek ártalmatlanok ugyan (például hogy a legtöbb verse nagy küszködés árán készült el), de valamiért ritkán beszélünk róluk. Most ilyen kuriózumok következnek Ady Endre életéből.

Források:

Ady Endre élete in: Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténet, 1941.

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők, 2014.

Czeizel Endre: Ady Endre családfájának és sorsának értékelése, Kortárs, 44. szám, 2000. 7.