Hétvégén indul az adventi időszak és vele az ünnepi hangolódás

Borítókép: Hétvégén indul az adventi időszak és vele az ünnepi hangolódás Forrás: Szélforgó
Érkezik az adventi időszak annak minden örömével, várakozásával, de sajnos a karácsonyi készülődéssel járó stressz is a csomag részét képezi. A lényeg, hogy ne hagyjátok ez utóbbit eluralkodni az ünnep előtti hetekben, amihez nagy segítség lehet, ha kikapcsolódásként léleksimogató családi programokat is szerveztek. Ebben segítünk nektek ezen a héten is.

Tatai Vadlúd Sokadalom

A Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül a látványos Tatai Vadlúd Sokadalom. A látogatók gyönyörködhetnek majd sok ezer vadlúd reggeli kirepülésének és esti behúzásának látványában, lesz madármegfigyelő verseny, szakmai előadások, állatbemutatók, természetismereti programok, játszóház és kézműves vásár is. A program kedvez a korán kelőknek, hisz a verseny reggel 6-kor kezdődik, a reggeli kirepülés pedig 7 órakor tekinthető meg.

Forrás: Szélforgó

Első adventi hétvége a Várkert Bazárban

A Várkert Bazárban egész napos ingyenes családi programok várnak mindenkit karácsonyi workshoppal, Belefér egy pici szívbe előadással, és Betlehemi történet bábelőadással. Az adventi vasárnapokon kézműves foglalkozások várják a gyerekeket és szüleiket, ahol közösen készíthetik el a család adventi koszorúját, apró ajándékokat és díszeket az ünnepekhez. A Grecsó Krisztián gyerekverseire épülő délelőtti zenés-verses gyerekelőadás a színház varázsát, a koncert szívdobogását hozza el a gyerekekhez, a Maszk Bábszínház délutáni előadása pedig igazi karácsonyi ajándékelőadás gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt.

Forrás: Szélforgó

Szezonzáró a Mikulással a Vasúttörténeti Parkban

A Mikulás december 4-én, vasárnap látogat el a Vasúttörténeti Parkba, hogy ismét felejthetetlenné tegye a szezonzáró eseményt! A Park ünnepi díszben, sok-sok színes programmal várja majd a látogatókat idén utoljára. A családi programokon a nap folyamán két alkalommal 10 és 13 óra között, valamint 14 és 17 óra között lehet részt venni. A talpalávalót az Apacuka zenekar adja, az ünnepi varázslatról Kőhalmi Ferenc interaktív bűvész showműsora gondoskodik. Lesz arcfestés és adventi kézműves foglalkozás is. A sztárvendég természetesen idén is a Mikulás lesz, aki manójával együtt várja majd a gyermekeket. A belépőjegy ára 4.500 Ft / fő. Gyermekjegy esetében a belépőjegy ára tartalmazza a Mikulás csomagot, illetve mind felnőtt, mind gyermek esetében korlátlan kerti vasutazást is. Jegyek már kaphatók online, illetve a helyszínen is!

Forrás: Szélforgó

Adventi hétvégék a Magyar Nemzeti Múzeumban

Az adventi hétvégékre különleges programokkal készül a Magyar Nemzeti Múzeum is. A Múzeumkertben adventi finomságokat kóstolhattok, a múzeumban ingyenesen látogatható népművészeti vásárt tartanak. A Díszteremben óránként induló kreatív, kézműves foglalkozásokon, karácsonyi ajándékkészítésen vehet részt az 5–12 éves korosztály a szüleivel. A program ára 1000 Ft/gyermek, kísérőjegy: 500 Ft, családi jegy: 2000 Ft (2 felnőtt, 3 gyermek). Ezen kívül minden hétvégén lesz mesemondás, valamint 11:00 és 14:00 órától különleges karácsonyi történeteket hallhattok különleges emberektől.

Forrás: Szélforgó

Anilogue

Idén novemberben immár a huszadik alkalommal láthatjátok Budapesten a világ animációs művészetének friss termését az Anilogue fesztivál keretében. Húsz év alatt sokat változott az animációs filmek technikája, és megváltozott az a mód is, ahogy ezeket a filmeket nézzük, hiszen mára szinte minden élőszereplős film legalább nyomokban tartalmaz animációt is. Sőt mi több, az animáció a hétköznapi kommunikációnk részévé vált: az animált emojikat, mémeket a nyelv természetes elemeiként kezeljük. A gyermekeknek és kamaszoknak is szóló alkotásokat a fesztivál pénteki, szombati és vasárnapi napján nézhetitek meg a Francia Intézetben, a Toldi Moziban és az Urániában szervezett vetítéseken.

Forrás: Szélforgó

Extra tippek

Az elmúlt egy hét során megnyitott a Városligeti Műjégpálya, valamint a Winter Wonderland a Westend Tetőkertben, de helyszíni beszámolót is olvashattok az oldalon a Lumina Parkból és mozis nyereményjátékot is indítottunk. Ezen kívül a héten induló Facebook játékunkon családi jegyeket nyerhettek a Vasúttörténeti Park szezonzáró Mikulásbulijára. Figyeljétek Facebook oldalunkat!

Éva Advent 2022

Éva Advent 2022

MEGRENDELHETŐ MOST INGYENES KÉZBESÍTÉSSEL!

November 28. és december 4. közöttiötti megrendelés esetén a magazint december 9-én kapod kézhez.

További szállítási dátumaink:

  •  megrendelés: 2022.12.05-2022.12.11.-ig, szállítás: december 16.

 

875 Ft

1095 Ft

Nézegess fotókat régi idők adventjeiről!