Sokszor kapod magad azon, hogy elkalandoztak a gondolataid? Íme, a tudományos magyarázat, hogy az álmodozás miért az intelligencia jele

Borítókép: Sokszor kapod magad azon, hogy elkalandoztak a gondolataid? Íme, a tudományos magyarázat, hogy az álmodozás miért az intelligencia jele Forrás: Getty Images
Veled is előfordult már, hogy rád szólt a középiskolai magyartanárod, ne adjisten a meetingen a főnököd, hogy „az ábrándozás az élet megrontója!”? Nos, jó hírünk van: ez nem csak hogy nem igaz, hanem magas fokú intelligencia jele is, és mint ilyen, hasznunkra fordítható – már ha ügyesen csatornázzuk be a merengéssel töltött időt.

Az Új-mexikói Egyetemen működő Georgia Institute of Technology kutatóintézet nemrég közzétett egy tanulmányt a Neuropsychologia folyóiratban, és abban egyértelműen leszögezik, hogy szoros összefüggés áll fenn egy ember álmodozás iránti hajlama és az agyműködés hatékonysága között.

A kutatók több mint 100 embert vetettek alá MRI-vizsgálatnak és különböző teszteknek, amelynek során a koncentrációra való képességüket és az intelligenciájukat, a memóriájukat és a távoli asszociációra való hajlamukat vizsgálták.

A tesztek során úgy találták, hogy akiknek könnyebben elkalandoztak a gondolatai, magasabb pontszámot értek el a távoli asszociációra irányuló vizsgálaton és a Raven-teszten (amelynek során különböző alakzatokat kell változatos tulajdonságok alapján összehasonlítani). Ugyanezeknél az embereknél ráadásul fizikailag szorosabb kapcsolat volt megfigyelhető az agy magasabb gondolatokért felelős területei közt – ezt az MRI-vizsgálat során figyelték meg. Mindezt egybevetve komoly összefüggés mutatkozik a jobb minőségben és hatékonyabban gondolkodó agy és az elme elkalandozására való képessége között.

A tanulmány vezető szerzője, Christine Godwin PhD-hallgató azért figyelmeztet, hogy a magas intelligencia és az ábrándozásra való hajlandóság közti összefüggés nem ok-okozati, vagyis nem azért ábrándozunk, mert okosak vagyunk vagy fordítva. Ugyanakkor ha „elég intelligens vagy és elég könnyű feladatot végzel, akkor magas szinten tudsz teljesíteni, mivel az agykapacitásodnak csak egy kis részét használod ki, így a figyelmed egy bizonyos részét szentelheted más gondolatoknak is” – magyarázza a Quartznak.

12 dolog, amit még te sem tudtál a kávéról!