Hogyan rombolja a pornófogyasztás a párkapcsolatot?

szex,pornó,pornófilm,párkapcsolat Forrás: Charles 🇵🇭/Unsplash
A szépelegve „felnőttfilmek” nevezett alkotások sokszor eltávolítják egymástól a feleket, negatívan hatnak az egymással és önmagukkal szemben támasztott elvárásaikra, és súlyosan torzítják a szexualitásról alkotott elképzeléseiket.

A férfiakat a pornófogyasztás teljesítménykényszerrel nyomasztja, és egy idő után akadályozza a hús-vér partnerrel való kölcsönös szex élvezetében. Nők körében a pornófogyasztás ritkább, viszont az elvárás, hogy feleljenek meg a műfaj „bevállalós” nőképének, sajnos annál gyakoribb.

Ha túlzás is a pornót kizárólag a szerelemmel és a romantikával szembeállítani (amennyiben a partnerek szerelem nélkül, puszta testi vágyból szexelnek, kölcsönös megelégedettség esetén azzal sincs gond), annyi biztos, hogy a pornó erősen dehumanizál, és sérti az emberi méltóságot. A pornó és a valós, kölcsönösségen alapuló szex úgy viszonyulnak egymáshoz, „ahogyan az ákombákom pálcikaemberke egy művészien kidolgozott, zseniális festményhez”, olvasható az idén tizedik születésnapját ünneplő Fight the New Drug, azaz Küzdj Az Új Drog Ellen! elnevezésű amerikai civil szervezet honlapján.

A pornó mára évi egymilliárd dolláros iparággá nőtte ki magát, így az érdekeltek mindent bevetnek, hogy ártalmatlan, sőt hasznos fantáziának tüntessék fel azt, ami legtöbbször a nők elleni erőszak szexualizálása. A fogyasztókat csak egyre durvább ingerekkel lehet kielégíteni, ezért a mai pornóban már szinte mindennapos a fojtogatás, a többszörös anális behatolás, a mélytorok, a levizelés stb. Egyre kevésbé hihető, de még mindig makacsul tartja magát a közhely, miszerint a pornó feldobja, felfrissíti az elszürkült, unalomba fulladt párkapcsolatot. A Fight the New Drug a következő három érvvel indokolja e tévhit helytelenségét:

1. A pornó gyakran káros hatással van a szexuális életre

A szex, ideális esetben, két, egymáshoz érzelmileg kötődő (de legalábbis egymáshoz vonzódó) ember kölcsönös beleegyezésen alapuló intim kapcsolódási formája. A pornóipar viszont el akarja hitetni a(z elsősorban férfi) fogyasztókkal, hogy a szex arról szól, hogy azonnal kapják meg, amit akarnak, pontosan úgy, ahogyan akarják, tekintet nélkül arra, hogy a másik félnek (aki általában nő) ez hogy esik. A profitra éhes ipar elhallgatja, hogy a folyamatos pornófogyasztás veszélyezteti a partnerhez való kötődést. Ugyanis az, aki gyakran néz pornót, egyre kevésbé lesz elégedett a partnere külsejével, ágybeli teljesítményével, és egyre inkább neheztel rá, ha vonakodik kipróbálni a pornóban látott figurákat. Ettől aztán hiába várjuk, hogy felpezsdítse a kapcsolatot!

szex,pornó,függőség,párkapcsolat
Forrás: Unsplash/Charles 🇵🇭
A pornónézés rossz hatással van a párkapcsolatokra, de nem a szégyen(ítés) a megoldás!

2. A pornófogyasztás elszigetel

Ha a pornófogyasztás káros lelki és mentális hatásai kerülnek terítékre, a lista igen hosszú a testképzavaroktól a depresszión át a szorongásig. Sokan a pornónézésbe menekülnek a problémáik elől, de egy idő után megnyugvás helyett csak ürességet és magányt kapnak tőle, amit egyre fokozódó szégyenérzet is kísérhet. A pórul járt fogyasztó ördögi körbe kerül: a végén már a pornó okozta rossz érzéseket igyekszik még több pornóval tompítani. Hús-vér partnerekkel nehezen teremt kapcsolatot, és ha mégis szexre kerül sor a való világban, azt – azon túl, hogy a páros aktust illető „macerásabbnak” érzi a monitor előtti gyors magányos menetnél – erekciós gondok, illetve orgazmusproblémák tehetik tönkre. Addigra ugyanis a fogyasztó már hozzászokott az egyre extrémebb ingerekre való maszturbációhoz, és a hús-vér partner a maga igényeivel és határaival nem elég érdekes számára. Ráadásul a nemi szervek kinézetével kapcsolatos szorongást (férfiak péniszmérete, herék formája, simasága, valamint a női szeméremajkak mérete stb.) is a pornónak „köszönhetjük”. A pornó elhiteti velünk, hogy a férfiak mindig szexre kész gépek folyton erektált pénisszel és többórás kitartással, valamint azt, hogy a nők mindig szívesen fogadják akár egyszerre több férfi közeledését és a legdurvább bánásmódot is folyamatos, örömteli nyögdécseléssel hálálják meg.

3. A pornófogyasztás gyakran bántó a partner számára

A Family Research Council felmérése szerint a partnerüket megcsalók háromszor nagyobb eséllyel néznek pornót, mint azok, akik hűségesek maradnak. Ez az eredmény a Social Science Quarterly folyóiratban jelent meg 2004-ben – a helyzet azóta valószínűleg csak romlott, hiszen az elmúlt tizenöt évben a pornó még inkább elérhetővé vált. A gyakori pornófogyasztás ráadásul csökkenti a tartós kapcsolatra való törekvést, sőt a nemi erőszak áldozataival való együttérzést is.

Ha valaki rájön, hogy a párja titokban pornót néz, a felismerés valószínűleg olyan negatív érzelmeket vált ki belőle, mint elutasítás, megalázottság, elhagyatottság, magányosság, féltékenység, harag és szégyen. Ezek a(z általában) nők még ha nem is hiszik azt, hogy a pornónézés egyenlő a megcsalással, akkor is úgy érzik, hogy a partnerük elárulta őket. Mindaz a titkolózás, szégyen, elkülönülés és hazudozás, amit a növekvő pornófogyasztás a közös élet részévé tesz, lavinaszerűen további problémákhoz vezethet.

Még ha a partnerek nem is titkolóznak egymás előtt, a pornó akkor sem veszélytelen. Ahogy fentebb említettük, egyik következménye a társunkkal való növekvő elégedetlenség. Miért alakul ez ki? Azért, mert a pornó újrahuzalozza az agyat: ennek következtében a fogyasztó egyre kevésbé lesz reszponzív a partnere felé, és csak a „szex”videók hozzák lázba.

A pornóipar igyekszik termékét jótékony és felszabadító dologként eladni, de az valójában mindennél szexellenesebb. Olyasvalami, ami azt állítja, hogy az emberek testnyílásokra és testrészekre redukálhatók, nem is lehet egészséges.

Ugyanakkor a pornó olyannyira áthatja – sajnos most már gyerekkortól – a mindennapjainkat, hogy a fogyasztók megszégyenítése (illetve a rajtakapott gyerekek leszidása) nem megoldás. Sőt, az önértékelés rombolása révén csak ronthatja a helyzetet. A pornófogyasztás ténye nem teszi önmagában rossz emberré, vagy perverzzé senkit: a szexualitás iránti általános emberi vágy és kíváncsiság sokakat belesodor a rendszeres fogyasztásba – ami nem minden esetben vezet függőséghez és a párkapcsolat megromlásához, „csak” növeli ezek kockázatát. Ahogyan a Fight the New Drug oldalán is olvasható, nem mindenki tud egyik napról a másikra leszokni. Szégyenkezés, illetve szégyenítés helyett a megoldás a bizalmas légkör, a nyílt beszélgetés, gyerekek számára a megfelelő, a pornó irreális voltára és káros hatásaira is kitérő iskolai-otthoni szexuális felvilágosítás, felnőttek számára pedig a tájékozódás, és szükség esetén önsegítő csoport, vagy szakember igénybevétele.

Az alábbiakban összeállítottunk egy listát mindarról, amit a pornó a valóságtól elrugaszkodottan mutat meg.