Nicknek barátnője van, akivel három éve jár. Jezznek szintén barátnője van, akivel öt éve vannak együtt. Ez alapján valószínűleg azt gondolod, hogy Nick heteroszexuális, Jezz pedig leszbikus. Esetleg felmerülhet még benned, hogy biszexuálisok is lehetnek. Másról van szó!

– Úgy tudom legjobban leírni a szexuális irányultságomat, hogy ha valakinek szép haja és átható pillantása van, az garantáltan levesz a lábamról – magyarázza a huszonhat éves, kiadói szerkesztőként dolgozó Jezz a Guardiannek. – Nem arról van szó, hogy a partner neme egyáltalán ne számítana. Lehet jelentősége, de csak inkább csak utólag, nem eszerint keresek társat.

A fiatal nő sokáig nem tudta, hogy ezt az irányultságot hogyan nevezik. Nyolc évvel ezelőtt azonban felfedezte a „pánszexuális” kifejezést és úgy érezte, hogy ez áll hozzá legközelebb.

A 22 éves Nick, aki fizikát és filozófiát tanul a yorki egyetemen, kamaszként biszexuálisnak gondolta magát, de most már úgy érzi, hogy a pánszexuális kifejezés jobban illik rá. Nézete szerint a vonzalom nem elsősorban a nem alapján alakul ki:

A celebek közül is egyre többen fedik fel pánszexuális orientációjukat: így tett például Miley Cyrus, vagy legutóbb a Disney sztárja, Bella Thorne. Demi Lovato pedig “szexuálisan fluidnak” vallja magát, illetve állítása szerint változó, hogy éppen melyik nemet részesíti előnyben.

Azoknak az aktivistáknak, akik régóta küzdenek a biszexualitással szembeni előítéletek ellen, ez nem feltétlenül pozitív fordulat. Szerintük az új szexuális orientációk “felfedezése” valójában csak arról szól, hogy az érintettek elhatárolódnak a biszexualitás vállalásától. A biszexualitáshoz valóban nem kívánatos (és nem valós) sztereotípiák tapadnak, például szexuális túlfűtöttség, hűtlenség, bizonytalanság. Az effajta nyitottságot nemcsak a heteroszexuális többség nézi ferde szemmel, hanem adott esetben a melegekből illetve leszbikusokból is bizalmatlanságot vált ki.

Néhányan azonban nem a sztereotípiák elkerülése miatt választják a pánszexuális kifejezést, hanem azért, mert míg a biszexuális azt jelenti, hogy az illető nőkhöz és férfiakhoz is képes vonzódni, ők nyitottak a magukat a nemi kétosztatúságon kívül elhelyező (nem bináris vagy queer) partnerre is. Meg-John Barker pszichológus, A szex pszichológiája című könyv szerzője szerint ráadásul a pánszexuális kifejezés jobban megragadja, hogy a vonzalom nem kizárólag a nemről szól.

Amikor a YouGov közvéleménykutató intézet arra kérte brit interjúalanyait, hogy helyezzék el magukat egy skálán a kizárólag heteroszexuális és a kizárólag homoszexuális között, több mint negyedük nem 100 százalékban heteroszexuálisnak definiálta magát, a 18 és 24 év közti válaszadóknak pedig mintegy 54 százaléka tett így. – Ez az elmúlt 30 év társadalmi haladásának az eredménye – véli Paul Twycock, a Stonewall LMBT jogi szervezet munkatársa. – A brit társadalom mára elfogadóbbá vált, és ez többek számára teszi lehetővé, hogy felfedezzék és megéljék a szexualitásukat.

Aggodalomra azonban semmi ok: a heteroszexuálisok nem fognak eltűnni. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint a britek 93,2 százaléka továbbra is e csoportba tartozónak vallja magát.

Akkor hát mivel magyarázhatók az iménti, kattintásvadászatra alkalmas eredmények? Azzal, hogy megváltoztatták a kérdésfeltevés módját, ami jelentősen módosította a válaszokat is!

Több mint fél évszázad telt el azóta, hogy Alfred Kinsey, aki maga is biszexuális volt, publikálta a következtetését: “A férfiak nem különíthetők el kizárólag heteroszexuális és kizárólag homoszexuális csoportokra. A világ nem fekete-fehér.” Később hasonlót állapított meg nőkről szóló könyvében is. Utódai azóta is vitatkoznak azon, hogy az emberi szexualitás kutatásának úttörője helyesen ábrázolta-e a szexualitást hatpontos skálaként, vagy még ez is túlságosan leegyszerűsítő. Akárhogy is, Kinsey ültette el a köztudatban a tényt, hogy az azonos neműek iránti vonzalom sokkal gyakoribb, mint gondolnánk. Nem csoda, hogy az LMBTQ közösség is gyakran hivatkozik rá.

Amikor a YouGov of azt kérdezte interjúalanyaitól, hogy heteroszexuálisak, melegek/leszbikusok, biszexuálisok, vagy másként határozzák meg magukat, 89 százalék vallotta magát heteroszexuálisnak és 6 százalék melegnek, illetve leszbikusnak. Ám amikor arra kérték a felmérésben résztvevőket, hogy helyezzék el magukat a Kinsey-skálán, akkor csak 72 százalék választotta a „kizárólag heteroszexuális” és 4 százalék a „kizárólag homoszexuális” opciót. Azaz minél több lehetőség áll rendelkezésre, annál több árnyalat bontakozik ki!

Egy amerikai tanulmány szerint a főiskolások közt a férfiak fele és a nők négyötöde fantáziált már azonos nemű személyről. (A vélemények megoszlanak arról, hogy a nőkre vajon fokozottabban jellemző-e a szexuálisan nyitottság, vagy csak arról van szó, hogy kevésbé vonakodnak azt beismerni, mint a férfiak.) A 25 és 39 éves megkérdezettek több mint negyede állította, hogy volt már azonos nemű emberrel szexuális tapasztalata. Ez nem annak tudható be, hogy a Z generáció kalandvágyóbb lenne a szex terén. Sokkal inkább annak, hogy magukévá teszik a „soha ne mondd, hogy soha” megközelítést. Még a magukat heteroszexuálisként azonosítók negyede is azt nyilatkozta, hogy nem zárna ki azonos nemű kapcsolat lehetőségét egy megfelelő személlyel!

A közvélemény azonban nehezen tart lépést e változásokkal. Azokról, akik nem állnak a heteroszexuális, vagy legalább a „kisebb rosszat” képviselő meleg/leszbikus oldalra, úgy véli, hogy átmeneti időszakban vannak, felületesek, esetleg divatot majmolnak. Pedig a szexualitás formáiról való ismeretszerzés önmagában nem vezet a szexuális irányultság megváltozásához. Ahogyan Kate Harrad brit író fogalmaz: „Minél többet hallunk a szexuális kisebbségekről, és minél több érintettel találkozunk, annál kevésbé tartjuk a szexuális másságot nagy ügynek. Egy ideális világban miért is lenne az?”

És valóban, miért is? Ezek a színésznők is egyetértenek: