Egy ismerős posztolta még a nyár elején, hogy elmentek a Medve-szurdokba. Olyan képek születtek, hogy szinte azonnal elindultam volna. Most azonban alkalom nyílt rá, hogy megnézzük ezt a szűk és vadregényes hasadékvölgyet – ha nem lett volna zárva. Az történt ugyanis, hogy hetekkel ezelőtt sziklaomlás történt, ahol sajnos ketten meg is haltak – ebből az egyik éppen egy magyar nő volt.

Én azonban lelkesen kutattam tovább valami újabb izgalmas hasadékért, és meg is találtam. A neve akár egy Marvel-filmé (Thor: Ragnarök) is lehetne, de ezt úgy hívják: Raggascluht. Katschbergtől ötven percnyi autóútra, a Mölltalban található. A parkoló ingyenes, a belépés némi pénzbe kerül. Cserébe van ingyen vécé – ez Ausztriában meglehetősen ritka, szinte mindenhol fizetni kell fél-egy eurót. Kis kaptató után sziklavölgybe érkezünk, majd a kanyon beszűkül, és elkezdődik egy varázslatos utazás.

Egy fakapun átlépve tényleg szinte érinteni lehetne a nedves mészkőszikla-falakat. Végig nagyon jól kiépített fapallókon és lépcsőkön haladunk, egyre kell csak figyelni: a vízpára síkossá teszi a sziklafal oldalában lebegő allét. A völgy szinte ránk zárul: mind keskenyebb, alant pedig dübörgő zajjal rohan, örvénylik és üvölt a hegyi patak. Időnként, ha küszöbökhöz ér, vad robajjal vízeséssé alakul. Ha feltekintünk, csak vékonyka sávként látszik felettünk a valószínűtlenül kék ég. A sziklafalak rétegeiben évmilliók lenyomatai tárják fel magukat. Szinte sokkoló, ahogy bennünket is átjár a természet szilaj energiája. Fél óra felfelé lépcsőzés után elérünk a csúcsponthoz. Innen szelíd ösvény kanyarog lefelé, vissza, a kiindulóponthoz. Az egész túra megvan bő egy óra alatt, és akár kisgyerekekkel is neki lehet indulni, mert egyáltalán nem megerőltető. És mivel van időnk, aznap akár tovább is mehetünk.

Közel az éghez

Például a 3798 méter magas Großglocknerhez, a Magas Tauern hegycsoport – és Ausztria – legmagasabb csúcsához. A Möll völgyében, a Mölltalban tovább autózva egyre magasabbra kapaszkodik az út aszfaltcsíkja. Nemsokára elérünk Heiligenblut alpesi faluhoz, és fizetőkapu jön: a napijegy 20 Euró. Fizetés után pedig kezdetét veszi a, Hochalpenstraße , amely negyvennyolc kilométeren keresztül kanyarog a Keleti-Alpok páratlan szépségű vidékén. Lusta túrázóknak is ideális a terep, hiszen szinte ki sem kell szállni az autóból, hogy az ember ámuljon. De persze azért mégis csak érdemes. Útközben fantasztikus vízesés mellett mormoták – magashegyi, nagytestű rágcsálók – rohangálnak. A vízesésnél felirat: a kutatások szerint a lezúduló víz ionizálódik, és a negatív ionok jó hatással vannak a szervezetre, úgyhogy azt javasolják, gyűjtsük csak be az energiákat.

Az ezo-hülyeséget elhagyva hatalmas, tálszerű gleccservölgyhöz érkezünk. Rég magunk mögött hagytuk az erdőhatárt, így aztán a szürke sziklák, a smaragd legelők és a télről itt maradt, júliusi hófoltok adják a domináns színeket. Ilyen magasan már a Nap is eszelősen tűz, az árnyékok és a fények kontrasztosan szétválnak. Távolabb barna – nem lila! – tehenek legelésznek, a „tálba” pedig meredeken rohannak a hófoltokból alázúduló hegyi patakok.

Tovább autózva pedig felérünk a 2369 méteren lévő Ferenc József-magaslatra. Innen a legszebb a panoráma a Großglocknerre, és az alatta szolidan meghúzódó Pasterze-re. Ez utóbbi a Keleti Alpok legnagyobb gleccsere. Ahhoz képest viszont csalódás, mert innen fentről nézve nem más, mint egy piszkos jégnyelv. Az ismertetők szerint több kilométernyit veszített a hosszúságából, és kétszáz métert a vastagságából – hiába, tényleg a gleccserek a globális klímakatasztrófa leglátványosabb indikátorai. Ha túrázni támadna kedved, innen még körül lehet nézni különböző útvonalakon, és gyönyörködni a fenséges panorámában, valamint a hegyi mormoták randalírozásában. Ha autóval mész tovább, egyszer csak feljutsz 2571 méter magasra, és a hajtűkanyarokkal bőven megszórt út mellett leállva akár a nyár közepén is hógolyózhatsz egyet.

Jöjjön a golyó!

A Hochalpenstraße másik végétől már nincs is messze Salzburg. (Ausztria észak-déli viszonylatban itt a „legkeskenyebb”). A város az osztrák kedélyesség epicentruma. A Salza folyó itt már nem a raftingolásból ismert keskeny hegyi zuhatag, hanem szélesen és türkizen hömpölyög. Mind a jobb, mind a bal part festői. És mindkét part tartalmaz rengeteg Mozartot: a balon a korszakos zeneszerző lakóháza, a jobbon a szülőháza látogatható. Mi a szülőházát választottuk, melyben részletesen bemutatják az életét – de látható például a zseni egy hajfonata, de a legelső hegedűje is.

A barokk városkában tonnaszám kínálják a Mozartkugelt, ezt a pisztáciás-marcipános-nugátos kis golyócskát. Mivel a nevet az édesség megalkotója, bizonyos Füsrt cukrász nem védette le, így akár te is készíthetsz – de ha igazit akarsz venni, akkor azt vásárold, amelyen az Original Salzburger Mozartkugel feliratot látod. Salzburgban bolyongani egy egész, ráérős napot megér. Kiülni a Sacher teraszára, és kérni egy eredeti Sacher-tortát (jó vastag csokibevonattal, és a kötelező, selymes tejszínhabadaggal), mászkálni a sziklák aljába épített színes házak között, vagy üldögélni a színpompás Mirabell-kertben (ahol a Muzsika hangjának fontos jelenetét forgatták – mindent csak szépen, lazán, stressz nélkül. És hogy mikor érdemes Salzburgba menni? Nyáron, amikor ünnepi játékokat tartanak, adventkor, amikor mesés esti fényekben úszik a város. Bármikor – leszámítva, amikor éppen tombol a koronavírus-járvány.

Zöld városok Európában, amelyek érdemben reagáltak a klímahelyzetre: