A helyes bortárolás legfontosabb szabályai

Borítókép: A helyes bortárolás legfontosabb szabályai Forrás: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok
Ha hosszabb tárolásra alkalmas bor kerül a birtokunkba, különösen fontos a megfelelő tárolási körülmények helyes megválasztása.

Amikor a borász elkészíti a bort, szándéka minden esetben az, hogy az általa a borban megvalósított szín, test, felépítés, ízvilág lehetőleg úgy kerüljön a fogyasztó poharába, hogy a bor szép formáját, állapotát mutassa. Ehhez, azon túl, hogy nagyon fontos például a bor hőmérséklete vagy a pohár mérete, formája, az is nagyon lényeges, hogy vigyázzunk a borra, vagyis hogy felbontásig megfelelő körülmények között tároljuk.

dubicz borászat, dubicz borok
Forrás: Dubicz Borászat és Szőlőbirtok

A legideálisabb tárolóhely a borok számára természetesen egy állandó és optimális hőmérséklettel, valamint megfelelő páratartalommal, szellőzéssel és fényviszonnyal rendelkező borospince, azonban kevés azoknak a borkedvelőknek a száma, akik ezzel rendelkeznek. Semmi ok azonban az aggodalomra, ha nem áll rendelkezésünkre borospince, csak néhány fő szempontot kell figyelembe venni, és feltétlenül betartani a borok elhelyezésével kapcsolatosan, hogy hosszabb tárolásra szánt borainkat szép formájukban megőrizzük.

A bornak két nagy ellensége van, a szélsőséges hőmérsékletek, és ezzel együtt a hőmérsékletingadozás, valamint a fény (elsősorban a napfény). Ezeknek tehát semmiképpen ne tegyük ki borainkat. Egy lakásban általában nem állandó a hőmérséklet, és a legkevésbé sem biztosítható a bor tárolásához megfelelő állandó 7-15 Celsius fok, de esetleg találhatunk otthonunkban is olyan pontot – melléképületet, külön helyiséget -, ahol hűvösebb van, és nem éri erős fényhatás a borokat. Rövidebb idejű tárolásra szánt borok esetében az ilyen helyiség is megfelelő lehet, de ha ritkaságokat, illetve hosszú idejű érlelésre szánt borokat szeretnénk elhelyezni, érdemesebb beruházni például egy borhűtőbe, de akár bortrezorok is bérelhetők ilyen célra.

Még nincs vége!
A cikk folytatása ITT található!