A férjem szeretője engem is ágyba vitt volna

Borítókép: A férjem szeretője engem is ágyba vitt volna Forrás: Getty Images
„Tibi és én mindössze két évig voltunk házasok. Azt hiszem, az alábbi történet pontosan megvilágítja, miért ért véget ilyen gyorsan”. Ari története.

Naiv fiatal lány voltam. Amikor főiskolás koromban megismertem a magas, James Bondosan kékszemű Tibit, azonnal fülig beleszerettem. Tibi a tenyerén hordozott, egy év után feleségül kért, és úgy tűnt, minden tündöklően tökéletesen működik. Aztán Tibi lágyan pedzegetni kezdte, mielőtt családot alapítanánk, mi lenne, ha „körbenéznénk” még egy kicsit. Először nem is értettem, miről beszél. Elmagyarázta. Nekem egy porcikám nem kívánta, hogy másokkal legyek, de Tibi addig-addig duruzsolt a fülembe, míg végül az ő lehetséges kalandjaira rálegyintettem. Olyan boldog volt a beleegyezésemtől, mint egy gyerek.

Nem mondom, hogy nem fájt, amikor Tibi lelkiismeretesen beszámolt egy-egy ügyéről – „ne legyenek titkaink egymás előtt!” -, de annyira fiatal és öntudatlan voltam, hogy sikeresen el tudtam magamtól hessegetni. Velem változatlanul édesen és odaadóan viselkedett, úgyhogy könnyebb volt azt hinni: ő így működik, és ha majd kitombolta magát, rendes monogám ember válik belőle. Máshol megkapja, amire pluszban vágyik, cserébe kedves és szerelmes férj idehaza. Nekem egyelőre ennyi is elég, hisz fiatal vagyok, előttem, előttünk az élet. Ilyen gondolatokkal hitegettem magamat.

Ebben a felemás állapotban éldegéltünk egy ideig, mígnem Tibinek akadt egy tartósabb vonzalma. Már hónapok óta csak a Vica volt, egy kollégája, aki, úgy tűnt, nagyobb hatással van rá, mint a korábbi nők. Akkor csapott meg először komolyan a féltékenység szele. Nem akartam Vicáról hallani, igyekeztem leállítani Tibi őszinteségi rohamait, amikor a nő különleges személyiségéről áradozott. Ezért is döbbentett meg különösen, amikor egy nap azzal állított haza, hogy meghívta Vicát vacsorára, mert a lány engem is nagyon szeretne megismerni.

Akkor veszekedtünk először igazán. Magam is meglepődtem, milyen indulatokat szorítottam vissza hónapokig: kiabáltam, csapkodtam, összetörtem egy vázát. Tibi kiakadt a „behisztizésen”, fülét-farkát behúzva elsompolygott. Egy óra múlva lehiggadtam, és felhívtam. Jó, próbáljuk meg. A dühöm nem csillapodott, de őszintén szólva a kíváncsiságom felülkerekedett rajta.

Vica valamivel idősebb volt nálunk, teltebb, és élénkvörösre festette a haját. Furán hatott a kis konyhánkban ez a nagydarab, harsány nő erős sminkkel az arcán, teleaggatva keleti ékszerekkel. Leginkább tibeti útjáról mesélt hosszan, terjengősen, kifejtett néhány sajátosan ezoterikus tételt, melyeket Vicatételnek nevezett, és végig kézzel evett, mert nem kedvelte az evőeszközöket. Tibi imádattal bámult rá, időnként megrúgta a lábamat az asztal alatt, és összecsippentette a szemét. Na? Na? – kérdezte hangtalanul. Várta, hogy én is ugyanazzal a gyerekes rajongással közelítsek Vicához, ahogy ő tette: mintha valami fantasztikus új játékszert mutatott volna.

Ekkor kezdődött a visszafordíthatatlan kiábrándulásom a férjemből.

Egy héttel később Tibi felajzva, ugyanakkor szorongva jött haza a munkából. Leültetett a konyhában, töltött nekem egy kis fehérbort, és hosszan ecsetelte, milyen mély benyomást tettem Vicára. Gyönyörűnek tart, okosnak, vonzónak, teljesen odavolt érted, lelkendezett. Mivel kevés ellenszenvesebb embert láttam nála életemben, erre inkább nem válaszoltam semmit. De akkor Tibi váratlanul nekem szegezte a kérdést, amit életem végéig nem fogok elfelejteni.

Mit szólnál, ha ágyba bújnánk vele?

Nem kaptam levegőt. A férjem érezte, hogy most nem aratott nagy sikert, úgyhogy elmagyarázta – mintha ezzel nagyobb nyomatékot adna a dolognak -, hogy tulajdonképpen Vica ötletéről van szó, nem az övéről. Nagyon-nagyon tetszem neki, és úgy érzi, sokat tudna nekem nyújtani „érted, hogyan”, olyan fantasztikus élményeket, amiről eddig nem is álmodtam.

Mivel meg se tudtam szólalni a váratlan ajánlattételtől, valamint nem szoktam meg, hogy ellentmondjak Tibinek, inkább gondolkodási időt kértem.

Persze valójában egyáltalán nem volt szükségem rá, kifejezetten viszolyogtam Vicától. Mikor Tibi egy újabb héttel később érdeklődött, merthogy „Vica már kifejezetten türelmetlen”, alaposan felkészültem a tükör előtt. Tibi valójában megkönnyebbült attól, hogy nemet mondtam. Engem viszont annyira taszított az alávetettsége, az irányíthatósága, hogy elvesztettem iránta minden érzelmemet. Még fél évbe telt, mire elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy megmondjam: el akarok válni. Vica addigra már ejtette Tibit: állítólag komolyan csalódott benne, amiért nem sikerült engem rávennie az édes hármasra. Semmi gond, ott volt helyette Gabi, aki a szétköltözésünk után igen gyorsan megvigasztalta.

Vicát sok évvel később láttam viszont egy plázában. Hatalmas szatyrot cipelt, harsányvörös haja lenőtt, tokát növesztett, és üres szemmel csüggesztette alá a fejét. Úgy tűnt, az élet nem volt kegyes hozzá. Én akkor már a hét éves kisfiam kezét szorongattam a mozgólépcsőn, és némi keserédes nosztalgiával gondoltam vissza a fiatalságomra, amikor egy langalétára nőtt gyerekkel éltem együtt.

A galériában őszinte tényeket találsz a nyitott házasságról: