A feleségem nem engedi, hogy megfogjam a babánkat, emiatt őrült dologra vetemedtem

Borítókép: A feleségem nem engedi, hogy megfogjam a babánkat, emiatt őrült dologra vetemedtem Forrás: Getty Images
El vagyok keseredve. Mióta megszületett a kislányunk, az anyja ki sem ereszti a kezei közül. Még nekem, az apjának se adja oda, mert attól retteg, hogy valami baja lesz. A múltkor már olyasmit tettem, amit magam is megbántam, de már nem tudok mihez kezdeni a frusztrációmmal.

Két hete, hogy megszületett a kislányunk, azóta én még egyszer sem vehettem a kezembe, hosszabb időre. A feleségem pár percet leszámítva nem adta még át nekem, egyfolytában csak nála van a pici – fakadt ki egy újdonsült apuka a Redditen, tanácsért fordulva a közösségi felületen.

Nagyon el vagyok keseredve; úgy érzem, a nejem kizár az életükből azzal, hogy nem engedi, hogy szoros kapocs alakulhasson ki köztem és a baba között. Rettegek, hogy minden egyes nappal csökken az esélyem arra, hogy a piciben felém is kialakulhasson a kötődés. Amikor kierőszakoltam tőle, hogy egy picit nálam is lehessen a kislányunk, a nejem hisztérikus zokogásba kezdett, amit addig nem hagyott abba, amíg vissza nem adtam a karjaiba a babát.

Amikor megkérdeztem, hogy ezt miért csinálja, azt mondta; egyfolytában attól fél hogy valami baja lesz a picinek. Ezért is érzi szükségét annak, hogy egyfolytában nála legyen. Hiába próbáltam megnyugtatni, hogy higgye el, nagyon vigyáznék rá én is; s hogy azalatt legalább leereszthetne egy kicsit: lezuhanyozhatna, ihatna egy jó kávét; foglalkozhatna egy kicsit csak saját magával – végig sem hallgatott.

Míg a helyzet odáig fajult, hogy egyik nap, amikor a feleségem elaludt a kanapén a pici mellett; megfogtam a babát, kivittem magammal a vendégszobába és magunkra zártam az ajtót.

Így tudtam egy kis időt kiszakítani arra, hogy végre kettesben legyek én is a picikénkkel. Belátom, nagyon rossz ötlet volt. A nejem ugyanis, amikor fölébred és nem találta ott maga mellett a babát, először rettenetesen megijedt. Majd, amikor rájött, mit tettem, teljesen kifordult magából; sírva kiabált és rugdosta a szobaajtót, hogy azonnal nyissam ki és adjam vissza a picit. Később még az anyósom is felhívott, hogy kioktasson, igazán nem lenne szabad egy újszülöttet elszakítani a frissen szült édesanyja mellől. De hát könyörgöm, én csak egy kis időt szerettem volna, amikor én is a kezembe vehetem a lányunkat, hogy ismerkedjünk, barátkozzunk.

Azt elismerem, hogy nem biztos, hogy a legjobb módszert választottam erre, de borzasztóan frusztrál ez a helyzet. Szerintetek is túlzásba estem? Mit tehetnék? – szegezte a kérdést a kétségbeesett férj az internet népének.

A feleségednek azonnal szakember segítségére van szüksége – tanácsolta a legtöbb kommentelő. A szülés utáni depresszió nem játék, sem az anya, sem a baba testi, lelki egészsége szempontjából. Mielőbb keressetek megfelelő orvost, terapeutát, aki segíthet neki – nektek - túljutni a nehézségeken. Mindhármótok érdekében – szorgalmazták.

Ha te, vagy egy ismerősöd nehéz időszakon mentek keresztül, tudd, hogy nem vagy egyedül és kérhetsz, kérj segítséget! Szólj egy családtagodnak, keress fel egy ingyenes segélyvonalat vagy tanácsadást, ahol segíthetnek a problémádon!

Tudtad, hogy az apák is szenvedhetnek szülés utáni depresszióban? Galériánkban erről olvashatsz!