A fekete-fehér magazinfotózás atyjának gazdag hagyatéka

Judy Garland,Carnegie Hall Forrás: Getty (Judy Garland)
Elhunyt a fényképezés történetének 100 legbefolyásosabb embere közé választott John Loengard, aki Judy Garlandtól Walt Disney-ig mindenkit lencsevégre kaphatott.

Az instyle.hu összeállítása.

86 éves korában elhunyt a New York-i művészvilág egyik legelismertebb fotográfusa, John Loengard, aki aktív évei során számos kiváltságos pillanatot, ritka élethelyzetet, színészek és politikusok kulisszák mögött folyó másik, leplezetlen életét örökítette meg. Az egyszeri és megismételhetetlen, ma már történelmi jelentőségű felvételeiért sorban állnak a gyűjtők.

Hátrahagyott életművében találhatók portrék Judy Garlandról, John Fitzgerald Kennedyről, Walt Disneyről vagy a Beatles tagjairól is. Sőt, ő készítette Brassaï (Halász Gyula) magyar származású fényképész képmását is.

Forrás: johnloengard.com

Brassaï

Miután Loengard megszerezte a diplomáját Harvard Egyetemen néhány éven belül a LIFE magazinnál kapott állást. Úgy látta, hogy a portré fekete-fehérben mutat a legjobban, ezért csak ritkán dolgozott színes negatívval.

1978-ban közreműködött a LIFE újjászületésében is, ahol 1987-ig képszerkesztőként dolgozott. Nem mindennapi fotógyűjteményéből 10 könyvet jelentetett meg. Az American Photo magazin Loengardot a fényképezés történetének 100 legbefolyásosabb embere közé választotta.