A népmesék azokból a konfliktusokból indulnak ki, amelyek a mai napig nehézséget jelentenek a nők életében, hiszen most is ugyanolyan kérdéseket teszünk fel magunknak, mint a hősnők: elfogadjam a másik kezét? Akarok-e gyereket és mikor? Hogyan dolgozzam fel az idő múlását?

Létezik-e kifejezetten női mese? Dr. Boldizsár Ildikó mesekutató szerint a népmesék a káoszból a rend felé vezető utat mutatják meg, ezért meseterápiás szempontból fontosabb kérdés, hogy a mese melyik állomásán látjuk magunkat, mint az, hogy melyik szereplővel azonosulunk. Ezzel együtt is, a mesék értelmezése során fontosak a nemi szerepek. Mégsem attól lesz női egy mese, hogy a benne szereplő hősnő elég gyöngéd, szép, be- és elfogadó-e. „...hanem attól, hogy olyan történésekről beszél, amelyek nőkkel esnek meg, a női lélek és test, a női életszakaszok rezdüléseit, változásait mutatja be – véli Kreil Melinda metamorphoses-meseterapeuta. – Csipkerózsika történetében például, amely erősen köthető az első menstruációhoz, a kislányból nővé válás testi-lelki folyamatához, a főszereplő nem igazán lenne behelyettesíthető egy férfival. Ami nem jelenti azt, hogy a fiúk, férfiak ne olvashatnák ezeket a meséket, ne tanulhatnának belőlük a különféle női utakról.”

Persze most felmerülhet benned a kérdés: hogyan segíthetne egy megmentésre váró, a patriarchátus elvárásainak megfelelő, mesebeli hercegnő egy mai nőnek az érvényesülésben? Nos, az állítás, miszerint a mese hősnői passzív, megmentésre váró királylányok, felszínes meseismeretre vall, mert sokkal inkább a mögöttes tartalmak felfedezése a lényeg. A népmesék úgynevezett belső színtéren zajlanak, vagyis a szereplők benső énünk, illetve személyes életünk egy-egy részének/szereplőjének feleltethetőek meg. Vagyis archetípusokkal dolgoznak. Így az említett patriarchális rendszer például valójában mindenkiben megfelel az egyénileg jellemző belső rendnek. Ha ez a rend összezavarodik, az egyénen eluralkodik a káosz és a zűrzavar.

Ahogy a mesék a belső rendet tükrözik vissza, úgy a benne szereplő nők is belső képek, archetípusok, amelyeket mindannyian magunkban hordozunk. A mesékben rengeteg nőalak van tehát, akivel azonosulhatunk: az Óriásölő Margarettel, az okos lánnyal, aki magával egyenrangú társat keres, a lány sahhal, aki uralkodó stb. Nemcsak hold vagyunk, hanem nap is. A nők mesebeli varázsa éppen abban rejlik, hogy mindig más arcukat tudják mutatni: őrizhetik a rendet, teremthetnek életet és családot, de lehetnek harcosak, sőt gonoszak, okosak és passzívak is, miközben a férfiak szerepe legalább ennyire változatos és a mesék számukra is sok utat/mintát kínálnak. A nőiséget a mesében az határozza meg, hogy ezeket a minőségeket milyen módon bontjuk ki magunkból, hogyan tudunk a világhoz nőként kapcsolódni.” A mesékben a női szereplők legtöbbször a nővé/felnőtté válás útját járják. Ennek első jele a menstruáció, amely sokkal intimebb beavatás, mint a férfivá avatás társadalmi gyakorlata, hiszen nem csoportosan, hanem egyénileg zajlik, mégis sok mese beszél róla, és ez segíthet a lányoknak megérteni a női test működésének ciklikusságát. „A Holle anyó meséje például a vér és a kút anyaméhszimbólumaival dolgozik, megmutatva, hogy azzal, hogy ez megnyílik, jönnek a fájdalmak, de ezáltal a kincsek is” - mondja Kreil Melinda. A mesékben megjelenik a szexualitás elfogadása is: az alma, a kiskert, a rózsabokor, a harmatcsepp, a béka gyakran megjelenő szexuális szimbólum. A meseterapeuta szerint a mesék arról is beszélnek, hogy anyává válni bonyolult, nehéz dolog: nem elég kívánni, hanem meg is kell érni erre a női életúton új szakaszt nyitó eseményre, ahol gyakran a természetfelettivel kell alkudoznunk – „bárcsak gyerekem lehetne, még ha csak akkora is, mint egy babszem” – , hiszen az élet foganása nálunk nagyobb misztérium. A mesék felkészítenek arra is, hogy az anyává válás egyben lemondás is egy életformáról (gyakran hal meg az anya gyermeke születése után a mesékben, ez is szimbolikus jelentéstartalmat hordoz), egyben megmutatják, mi történik, ha nem tudjuk megtartani ezt az alkut, elengedni előző énünket az anyaságért. Az anyához való ellentmondásos viszony megjelenését igazolják például azok a mesék, amelyekben a halott édesanya gondoskodó, segítő, tápláló alakként nem egyszer a túlvilágról segíti gyermekét, miközben a mostoha mindenáron megpróbálja elgáncsolni a lányt. „És természetesen vannak mesék, ahol a nők már nem főszereplők: a Nap vagy a Szél anyjaként jelennek meg, vagy épp vénséges vén öregasszonyként, aki útba igazít, és nem önmagáért, nem is a családjáért, hanem a közösségért tesz. A mese kérdése ebben a női életszakaszban az: beteljesítettem-e minden szakaszban az életfeladatomat, voltam-e rózsás arcú kislány, kishercegnő, lettem-e ifjú hajadon, királyné, meg tudok-e szépen öregedni” – mondja Melinda.