Elegem van! A barátnőim irigyek rám a férjem miatt...

Borítókép: Elegem van! A barátnőim irigyek rám a férjem miatt... Forrás: Getty Images
A cikkben olvasónk, Márti hozzánk beküldött személyes tapasztalatait olvashatjátok.

Lassan több mint 15 éve ugyanannál a multicégnél dolgozunk a férjemmel. Bár különböző területen tevékenykedünk, természetesen mindketten ismerjük egymás kollegáit, és ezekből az ismertségekből mára már jó néhány barátság is szövődött. Így eshet meg, hogy a munkahelyi kolleganőim, vagyis barátnőim – akikkel családostól már többször voltunk közösen utazgatni, síelni –, elég jól ismerik a férjemet is.

Valahogyan úgy hozta az élet, hogy már többször megtapasztalhatták a férjem közvetlenségét, vendégszeretetét, tudják, hogy mennyire házias és családcentrikus, és ezt kezdetben csak egy-egy „ez igen!” helyesléssel és széles mosollyal nyugtázták, azonban mostanság ez mintha kezdene nagyon eldurvulni.

Forrás: GettyImages

A két hölgy is házasságban él, mindenhol vannak már gyerekek és látszólag minden kerek, persze én tudom az elbeszéléseikből, hogy milyen elégedetlenek a párjukkal. Igazán sajnálom, nem lehet mindenki tökéletes, és egy párkapcsolat szerintem két emberen áll vagy bukik, ezt már nekik is meg kellett volna tanulniuk. Mégis – annak ellenére, hogy sajnálom őket, amikor a férjükről sopánkodnak előttem –, rendkívül idegesít, ahogyan nyíltan „istenítik” az én páromat.

Jaj, hát neked olyan könnyű! A Gábor imád főzni rátok, és mindenben segít!
Nem semmi, hogy kérés nélkül elvitt vacsorázni!
A Timi esküvőjén is nagyon jól táncolt! Bezzeg az én férjemnek úgy kell könyörögni!
Olyan szerencsés vagy, hogy neked nem kell könyörögni otthon, hogy legyen egy kis segítséged!

Ilyen mondatok és még ezer verzió, mégis talán az utolsó tette fel a pontot az i-re:

Hát én biztos imába foglalnám a helyedben az anyósom nevét, hogy ilyen férfit nevelt a Gáborból.

Kíváncsi lennék, vajon mit szólna az ő férjük, ha hallaná eme szavakat, és arra is, hogy vajon rólunk, nőkről is zajlik-e hasonló beszélgetés a férfiak között. Utóbbit nem hinném. Egyszerűen nem értem, miért kell valakit isteníteni azért, mert kiveszi a részét mindenből?

A férjem egyébként csak nevet ezeken – mert már jó néhány bókot személyesen is zsebre tehetett –, és azt mondja, hagyjam rájuk, hadd csámcsogjanak valamin. Nekem viszont fura újra és újra a "dicshimnuszaikat” hallgatni. Nem vagyok irigy a férjemre – én is elég bókot kapok a mindennapokban –, és nem is arról van szó, hogy félnék, hogy a barátnőim által „jól neveltnek” tartott férjemre egyszer csak sunyin lecsap valamelyik rajongója. Tudom, hogy ez lehetetlen, hiszen nagyon stabilnak érezzük a házasságunkat, és Gábor nem olyan férfi, akinek ezektől a kis szösszenetektől a fejébe szállna a dicsőség.

Csak azt nem értem az egészben, hogy ha valakinek hiányzik valami az életéből, azt miért nem házon belül próbálja meg orvosolni, különösebb hasonlítgatás vagy a problémái hangoztatása nélkül. Ha voltatok már hasonló helyzetben, kérlek, írjátok meg, mit tanácsolnátok nekem: érdemes leállítanom a csajokat – vagy próbáljak meg ne is törődni a megjegyzésekkel?

A tanácsaitokat – ha vannak –, örömmel várjuk kommentben!