Barátnői üdvözlettel – a sípályáról

Borítókép: Barátnői üdvözlettel – a sípályáról
Egy síőrült szubjektív körképe öt ország síparadicsomairól. Ti hol síeltek a legszívesebben?

Millió helyen reklámozzák magukat a síterepek, a szállásadók, mégis a legtöbben a barátok élménybeszámolói, esetleg internetes fórumok alapján választanak. Katalógusok helyett magam is az emlékkönyvemből szedtem elő a legjobb helyek listáját.

Ausztria – ahol fontosak vagyunk
A legjobban ide szeretek járni. Az elmúlt években nem találkoztam olyan síiskolával, amelynek ne lett volna magyarul is beszélő oktatója, hisz a kisgyerekektől senki sem várhatja el, hogy a hóekét németül is megértsék. Az osztrákok érzik, hogy a kasszát megterheli, ha egy 4-5 fős család síelni indul, ezért egyre több helyen nyújtanak valóban jelentős kedvezményeket a síbérlet, a síoktatás és a szállás árából, sőt, akad, ahol akár 6 éves korig ingyenesen telelhetnek a kicsik. A másik takarékos megoldás a rövidebb, de jól időzített szállásfoglalás, azaz ha hétfőtől csütörtökig tartózkodunk kint, akkor általában 4 éjszakáért csak 3 árát kell kifizetnünk.
www.skiamade.com

Szállástippek:
Falkensteiner Funimation
A karintiai Katschbergen fekvő gyönyörű, négycsillagos szálloda nagyobbik része olyan, mint egy élményfürdővel egybeépített játszóház. Nyüzsögnek a gyerekek, külön sítároló van az ő méreteikhez igazítva, az étkezés all incluzive, és az apukák sörére is kiterjed. A babák számára külön fürdőrészt alakítottak ki minipancsolóval és csúszdával. Fürdés után a „dühöngőben” játszhatnak tovább, ahol animátorok vigyáznak rájuk. Míg a kicsik tombolnak, mi a spa részlegben pihenhetjük ki a fáradalmakat. Itt teljes csend honol, szaunákban izzadunk és különböző hőfokú medencékben áztatjuk magunkat.
Jó hír, hogy a hegyen található híres, közel 6kilométer hosszú A1 sípálya végre rendes liftet kapott. Eddig három átszállással, kábé 40–50 perc alatt lehetett feljutni, s mivel az utolsó három lift csákányos volt, ezt kétszer is meggondolta az ember. Az új, fedett liftben is közel egy órát ülünk, de legalább meleg van, és nem kell átszállni.
További infó...

Gleccserles
A „deszkásoknak” és kamaszokkal utazó családoknak ideális középkategóriás magánszállás a magyarul Gleccserles nevű alpesi ház, mely Salzburg tartományban, Schladming-Dachstein régióban, Ramsauban található. A Gleccserlesen csak reggelit lehet kérni – a frissen sült zsemle miatt soha nem hagytam ki –, ha vacsorát is igényelsz, arra a szomszéd házban lehet befizetni.
A szállás szinte a közepén található az öt sírégiót felölelő Ski Amadénak, így a kombinált bérlettel akár mindennap másik terepre mehettek síelni – azaz bocsánat, snowboardozni. Ha netán nem elég jó a hó a pályákon, akkor sincs baj, hisz aháztól mindössze 20 percre található Dachstein-gleccseren biztosan lehet sportolni.
www.gleccserles.hu

Információk:
Ausztriában a téli hónapokban joguk van aközlekedési hatóságoknak visszafordítani azokat az autósokat, akik nem szereltek fel téli gumit vagy nem rendelkeznek hólánccal. A gyerekeknek vigyetek sísisakot is, egyes tartományokban 15éven aluliaknak már kötelező viselni.

Szlovákia – csak egy ugrás
Ha csak egy-két napod van síelni, és nem szeretnél hosszú órákat tölteni az utazással, akkor irány Donovaly! A három szlovák síközpont – Csorba-tó, Donovaly és Vel’ká Raca – létrehozta aPark Snow szövetséget, és pár éve új, közös bérletet bocsátottak ki, mellyel bármelyik pályán síelhetünk. Aki soha nem járt még itt, vagy csak évtizedekkel ezelőtt síelt Szlovákiában, annak ajánlom, hogy egyszer ugorjon át a Tátra hozzánk közelebb eső pályáit tesztelni, mert mind a felvonók, mind a pályakarbantartás tekintetében nagyot fejlődtek, az árak pedig még mindig kedvezőbbek, mint nyugatabbra.

Szállástipp:
Pattyski
Itt különböző méretű apartmanokat foglalhatunk. Mindent megtesznek acsaládokért, a legkisebbeknek gyermekmegőrzőt, anagyobbaknak síiskolát üzemeltetnek. Budapesttől mindössze 200 kilométerre találhatók az apartmanok, akinek nincs autója, annak mikrobuszokkal segítenek azodautazásban.

Információk:
www.parksnow.sk
www.ho.hu

Olaszország –gyerekszerető vendéglátók

Ausztriában mindenütt találkozunk családbarát minősítésű hotelekkel, itt azonban ez annál ritkább jelenség. Az olasz szállodások azon az alapon állnak, hogy „nálunk minden szállás családbarát”. És tényleg, ahelyi mentalitás rendkívüli: imádják a bambinókat – ha kiborul a kakaó vagy ha ügyetlenkednek a síliftnél, senki sem néz mérgesen rájuk. Apályák tökéletesen karbantartottak itt is, a síliftekre se lehet panaszunk, bár aki rendszeresen jár Ausztriába is, az érezheti, hogy itt kevesebb afejlesztés, hajszálnyival, de öregebbek a felvonók, ritkább a buborékos ülőlift is, és még alig-alig találkozhatunk expressz tempójú, fűtött ülésű liftekkel. Ettől persze még gyönyörű a táj a hosszú, összefüggő síterepekkel és anapnyugtakor vöröses fényben úszó, mesés Dolomitokkal.

Szállástipp:
Neve Sole
79 kisebb-nagyobb apartman található a folgaridai Neve Sole házakban. Mindegyik apartmanhoz tartozik konyha, így az önellátás kényelmesen megoldható, de kérhetünk reggelit, fél- vagy teljes panziós ellátást is. Az apartmanházak pályaszállások, így bármikor „hazaugorhatunk” egy teára.www.residence-folgarida.com

Információ:
A magyar síelők között Folgarida és Marileva, a két, szinte összenőtt síparadicsom a legnépszerűbb úti cél Olaszországban. Mivel közvetlen lift- és pálya-összeköttetésben van a Madonna di Campiglio síterülettel, egy kombinált síbérlettel több mint 120kilométernyi pályán sízhetünk. A pályarendszerekre külön-külön is vásárolhatunk bérletet, a Superskirama Dolomiti Adamello–Brenta síbérlettel pedig a közeli hegyeken összesen 340 kilométernyi pályán élvezhetjük a lesiklást.

http://www.skirama.it/EN/home/

Franciaország – fiatalok előnyben
Ide kétféle ember utazik síelni: akinek sok pénze van és akinek kevés. Az utóbbi csoportba tartozván közel 24 órás buszozásokban volt részem. Ez nem zavart, meg az sem, hogy a kétágyas szobában aszekrénybe volt beépítve a tusoló, és a szoba maga volt a franciaágy. Hihetetlen módon képesek lakótelepekre emlékeztető, akár több száz szobás kockaházakat felhúzni a hegyekre, így nem csoda, hogy millióan nyüzsögnek a pályákon. De semmi baj, hisz itt találhatók Európa leghosszabb pályái, és síliftből is van elég.
Ha extra olcsó francia síútra vágysz: a legjobb ajánlatok a főiskolák-egyetemek faliújságjain kiakasztva találhatók. Kisgyerekekkel utazóknak nem ajánlom, mert ha odakint jönnek elő mondjuk a bárányhimlő lázzal járó tünetei, akkor horror lehet a hazafelé vezető út. Ám a szülőktől minél távolabbra vágyó, kevés zsebpénzzel, de annál több szabad idővel megáldott középiskolások és egyetemisták keresve se találnak jobb helyszínt.

Szállástipp:
Résidences Plagne Villages
Sokak, köztük az ADAC (azaz a német autóklub) szerint is avilág egyik legjobb sírégiója afranciaországi Három völgy. Óriási, nagyon jól karbantartott, változatos pályák és nagy szintkülönbségek jellemzik. ARésidences Plagne több óriási apartmanházból áll. Az apartmanok már nem ilyen nagyok, de a célnak megfelelnek. Az árakban az utazás, a szállás és a síbérlet ára is benne foglaltatik.


Mágneses biztonság
Franciaországban egyre több liftre szereltek fel mágneses zárat, amelynek lényege, hogy a gyerekekre speciális mellényt adnak, mielőtt beszállnak az ülőliftbe. Ez csak akkor engedi el őket, ha biztonságosan kiszállhatnak. Így meg tudják előzni, hogy a himbálózás vagy a biztonsági rúd túl korai nyitása miatt kiessenek a liftből. Úgy tűnik, a rendszer beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a következő években egyre több síterepen lesznek ilyen liftek.
www.magnestick.net

Információk:
www.skilines.hu
www.ski-france.com

Svájc – szédítő árak és magasságok
Életemben csupán kétszer nyílt alkalmam Svájcban síelni, de az élmény feledhetetlen. Az árak persze kiugróan magasak az osztrák–francia–olasz trióhoz képest, mégis olyan varázslatos élményben lehet itt részünk, amiért egyszer érdemes egy egyhetes osztrák síelést lecserélni egy négynapos svájcira. Az ADAC (a német autóklub) minden évben megjelenteti híres Síkalauzát, melyben idén a svájci Zermattot választották az Alpok legjobb síterepének. Gyerekeknek ugyan nem ajánlom, de egészséges felnőtteknek kivételes élmény lehet a legmagasabban fekvő pályákon síelni. A Kis-Matternhorn 3885 méteren található, a környező csúcsok is mind 3000 méter felettiek. A Zermatt International nevű pályarendszert a svájci síközpont és az olaszországi Breuil-Cervinia régió alkotja, összesen majdnem 400kilométernyi sípályával. Ha a csúcsokon síelsz, számíthatsz rá, hogy az oxigénhiány miatt nagyon hamar ki fogsz dőlni. Kisgyereket szabad, de nem tanácsos ilyen magasra felhozni.

Szállástippek:
Matternhorn Hostel
Amennyiben (sí)bakancsos turistaként érkezel, és a luxus a legkevésbé sem érdekel, akkor Zermatt legkedvezőbb árfekvésű szálláslehetősége aMatternhorn Hostel, ahol ha idejében foglalsz szobát, csak 68 svájci frankot kell fizetned egy éjszakáért (az ételek és a tisztaság, mint egész Svájcban, természetesen itt is kifogástalan).

Hotel Berghof
Bár a négycsillagos szálloda kívülről nem tűnik nagynak, mégis több lakosztályt, családi szobát és nagyméretű apartmant rejt magában. Wellnessrészlegét több nagy szálló is megirigyelhetné: tepidárium, sókristályos gőzfürdő, szauna, csendszoba vár ránk, luxuskörülmények között.

Információ
Zermatt autómentes övezet, aszállásokat fogaskerekűvel, illetve felvonóval érheted el, ezért is érdemes okosan csomagolni.
www.stc.ch
www.matternhornhostel.com
www.berghof-zermatt.ch

Hol foglaljunk?
Bár Európában egyre többen szervezik saját maguk az utazásukat, a kiválasztott szállást mégis érdemes foglalás előtt megnézni utazási irodáknál is, mert könnyen lehet, hogy nekik nagyobb kedvezményt adnak a hotel- és magánszállás-tulajdonosok, ráadásul így útlemondási biztosítást is köthetünk.
www.tensi.hu
www.sielok.hu
www.kolibri.hu
www.vista.hu
www.neckermann.hu

Fotó: safa, www.ho.hu, uft, Switzerland Tourism