Hogy lehet a férfi is érzelmi családfenntartó? - 4 gondolat

Hogy lehet a férfi is érzelmi családfenntartó? - 4 gondolat
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Mert ezt anyának és apának közösen kéne csinálni...

Tegnap az Éva magazin első „Psziché Est”-jén jártam, ahol nagyon megörültem, hogy nem csak hölgyeket látok a közönség sorai között, hanem férfiakat, minden bizonnyal édesapákat is, akikkel együtt hallgathattuk meg Dr. Vekerdy Tamás gondolatait a szülők párkapcsolati problémáiról, illetve Pethő Orsolya előadását a házasélet rejtelmeiről, szintén érintve a gyereknevelés kérdését. A pszichológusnő igazán érdekes gondolatokat fogalmazott meg a férfi-női szerepekkel kapcsolatban, az egyik pedig mélyen meg is maradt bennem, amely nem más volt, mint hogy: egy átlagos családban a nő, vagyis az anya az érzelmi családfenntartó.

Olvasd el ezt is!

Mit is jelent ez? Állítása szerint az anya egy nem kifogyhatatlan, ámde rendkívül hatékonyan működő energiaforrás, aki tulajdonképpen folyamatosan érzelemmel látja el a családja tagjait, így a gyerekeit és a férjét, párját is. Azt hiszem az vitathatatlan, hogy a nők efféle családfenntartó szerepe egyedi és utánozhatatlan, azzal azonban többen vitatkoztak a helyszínen, - és bevallom én is hasonlóan érzek-, hogy ezt az ún. „érzelmi családfenntartást” ne lehetne közösen, az apai értékek hozzáadásával még nagyobb szintre emelni. Ugyan az egészen biztos, hogy sok múlik az állandó jelenléten, az elérhetőségen, - tehát, hogy az adott szülő teljes emberként legyen jelen a családtagok mindennapjainak mozzanataiban-, azért én bízom benne, hogy ennek az esetleges hiányát is lehet azért nagy odafigyeléssel pótolni.

Kép
forrás: pinterest

Mert valóban hiába várjuk, hogy apa ugyanannyira legyen képben a gyerekek, a feleség dolgaival, mint ők maguk, ha például a nap több mint felében nem otthon tartózkodik, hanem a munkahelyén. De mivel azt nem tartom elfogadhatónak, hogy a munkára és egyéb kötelező tevékenységekre hivatkozva mondjuk azt, hogy „nincs elég időnk az egymásra figyelésre”, így megpróbáltam elképzelni, hogy miként járulhat méginkább hozzá egy apa érzelmileg a család fenntartásához úgy, hogy akár egy 50-50-es arány megpróbáljon megvalósulni. A következőkre jutottam, kérlek benneteket, hogy egészítsétek ki a gondolataitokkal, tapasztalataitokkal, és írjátok meg őket kommentben!

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Hogy lehet a férfi is érzelmi családfenntartó? - 4 gondolat
Tovább olvasok
Színészek, akik felnőttként gimist játszottak – késő harmincasok is voltak köztük!

A színészeknek a legkülönbözőbb karaktereket kell eljátszaniuk gond nélkül. Ez akkor igazán nehéz, amikor 10 vagy akár 20 évvel fiatalabb emberek bőrébe kell belebújniuk.

Pezsgőfürdő a lombok közt, szauna tóra néző kilátással – a noszvaji Treehouses azoknak való, akik tudnak élni

Kipróbáltuk, mit tud az a magyarországi élményszállás, amit a két évvel ezelőtti nyitás óta egyetlen éjszakára nem foglaltak csak le – erre mi gyorsan le is csaptunk.

A karrieremet választottam, remélem, a gyerekeim meg fogják érteni

Egy dolgozó anya őszintén szembenéz a tényekkel, azzal, hogy mennyi időt tölt a munkájával, a gyerekei nélkül. Állítja, hogy ha apa lenne, mindenki dicsérné érte.

Mennyezeti csillárok és függőlámpák

A régi korok báltermeinek hangulatát idéző csillárok a mai napig jelen vannak a köztudatban és az üzletek kínálatában. A gazdagság tökéletes szimbólumaként tartották őket számon. Manapság igen ritka, ha egy családi ház bálteremmel rendelkezik, de ennek ellenére a csillárok továbbra is népszerűek maradtak.

Itt az ősz, de sportolni most is lehet!

Bár beköszöntött a jó öreg bekuckózós, borongós ősz, ne hagyd, hogy a fokokkal együtt a kedved és az állóképességed is mélyrepülésbe kezdjen. Sportolj valamit, ami boldoggá tesz, és meglásd, nem csak a kondid lesz jó formában, de a lelked is szárnyalni fog!

Hogyan tartsd tisztán az arcüregedet egész télen?

Megfázás vagy allergia, mindegy. Ha szipogsz és nem tudod rendesen kiüríteni az arcüregedből a váladékot, akkor a trutyi alatt szenvedő szövetek mindenféle alattomos problémák, például gyakori fejfájás, ólmos fáradtság formájában jelezhetik, hogy nekik ez nem oké.

Hogyan tisztítsd a mosógéped, ha rossz szagú a belseje?

A mosógéptől azt várjuk el, hogy megtisztítson dolgokat, ezért ritkán gondolunk arra, hogy időnként őt magát is ki kellene takarítanunk. Legfeljebb akkor jut eszünkbe, amikor bosszantó módon rossz szagot áraszt, ha kivesszük belőle a tiszta ruhát. Ha ez bekövetkezik, ideje kezelésbe venni a mosógépet.

Szeretnéd, ha olyan tiszta lenne a fehér cipőd minden nap, mint új korában?

Egyszerűbb lesz, mint gondolnád: ha lépésről lépésre követed ezeket a módszereket, a cipőid visszanyerik eredeti hófehér színüket.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem