3 könyv, amit el kell olvasnod a friss Nobel-díjas Kazuo Ishigurótól

Borítókép: 3 könyv, amit el kell olvasnod a friss Nobel-díjas Kazuo Ishigurótól
Kazuo Ishiguro kapta az irodalmi Nobel-díjat – jelentették be október 5-én, csütörtök délután 1-kor. Az elismerést „nagy érzelmi erejű regényeiért” ítélte oda az írónak a Svéd Akadémia, „amelyekben feltárta a világgal való kapcsolatunk illuzórikus érzése alatt tátongó szakadékot.”

Ishiguro 1954-ben született Nagaszakiban, Japánban, de ötéves kora óta Angliában él, és először 1989-ben járt szülőhazájában. A regényeinek inkább az európai irodalomhoz van köze, mint a japánhoz, és egy interjúban elismerte, hogy első két Japánban játszódó regényének inkább az írói fantáziájához volt köze, mint a valósághoz.

Forrás: Getty Images

Ishigurónak nyolc regénye jelent meg, mindegyik más témájú, az egyik a középkorban, a másik a háború utáni Japánban, a harmadik a jövőben játszódik de a legtöbb munkájának közös eleme, hogy a főszereplő maga narrálja a történetet, és hogy a cselekmény végkifejlete finoman szólva is ellentmondásos. Az író regényei jó filmalapanyagok, nem is csoda, hogy nemcsak a könyvei, hanem a belőlük készült filmek is sok díjat és elismerést nyertek.

Bob Dylan tavalyi ellentmondásos esete után, akit sokáig egyáltalán nem lehetett elérni a hírrel, megnyugtató fejlemény, hogy Ishiguro nagy örömmel fogadta a kitüntetést. "Csodálatos megtiszteltetés, főként azért, mert azt jelenti, hogy a legnagyobb szerzők nyomdokaiban járok" – mondta az író.

Olvassatok el néhányat a friss Nobel-díjas író legjobb regényeiből – mi ezeket ajánljuk:

Könyv és popcorn – előbb a könyv, aztán a film! Itt csatlakozhatsz a kezdeményezésünkhöz...