Abban a korban, amikor elkezdik kérdezgetni a gyerekektől, hogy mik szeretnének lenni, amikor felnőnek, általában ők még másra sem tudnak koncentrálni, mint hogy az aktuális problémáik megoldódjanak. Olyan „észbontóan nehéz” dolgokra gondolunk, mint hogy többet nézhessék a kedvenc meséjüket, vagy, hogy megehessenek még egy sor csokit. Ha most, felnőttként belegondolunk, hogy van-e érteleme feltenni ezt a kérdést, nos, talán a legtöbben azt válaszoljuk magunkban, hogy nem igazán.

Mert gondolj csak bele! Mennyi minden szerettél volna lenni gyerekkorodban? (Vagy legalábbis mennyire emlékszel belőle?) Nekem olyan emlékem van ezzel kapcsolatban, hogy az unokaöcsém, 5 éves korától nagyjából 15 éves koráig naponta váltogatta az ötleteket, hogy mi is akar lenni, ha majd elég idős lesz hozzá. Talán nem meglepő, hogy a paletta igen színes volt, a helikopter pilótától kezdve, az orvoson át a taxisofőrig volt ott minden. Hogy bármelyik bejött-e? Á, dehogy! Szerintem, ha ma feltenném neki ugyanezt a kérdést, - bár most jól érzi magát az adott területen és munkahelyén, ahol dolgozik-, talán még ma sem tudna egzakt választ adni rá.

A gyerekkor arról szól, hogy a kölykök felfedezzék kik is ők valójában, hogy próbálgassák a képességeiket, és amíg ezzel a kérdéssel irányítgatni szokás az orientációjukat, előfordulhat, hogy stresszhatásnak vannak kitéve ezáltal.

A cikk az évamagazin.hu-n folytatódik.