Elvarázsolt érzékszervek

Borítókép: Elvarázsolt érzékszervek
Kényeztető csoda várja a pihenésre és feltöltődésre vágyó utazót a négycsillagos Barack Hotelben. Egy hely, ahol a lélek örömtáncot lejt, ami a wellness élményt az egekig repíti. Ahova jó megérkezni, amit jó megélni és amiért jó visszatérni.

Elegáns, ugyanakkor nagyon is élhető terek és barátságos szobák teszik az első pillanattól szerethetővé a helyet. A kert zöldje a medencék csillogó kékjével és a virágok színpompájával szemet gyönyörködtető látvány. A nyugalom egy bájos szigetén érezhetjük magunkat, ahol a madárcsicsergésnek és a remek levegőnek köszönhetően édes a pihenés. Napközben akár a nyugágyakon is elszunnyadhatunk, de az igazi regeneráló alvás élménye a szobában vár ránk. Nincs vendég, aki ne úgy ébredne, hogy talán még sosem aludt ilyen kényelmes matracon.

Napközben várnak ránk a vizes élmények: úszhatunk a fedett vagy a nyitott medencében, dögönyöztethetjük magunkat a wellness medencében, és belemerülhetünk a gyógyvízbe. Utóbbit egészségesen se hagyjuk ki! Remekül ellazít és a gyógyászati javallatok mellett a bőrünknek is nagyon jót tesz. A kellemesen átmelegedett izmokkal még jobban esik majd a masszázs, s utána egy különleges kozmetikai kezelés vagy a szauna illatos melege fűszerezheti meg az élményeinket.

A napunkat tökéletes keretbe foglalja a szálloda konyhájának ínycsiklandó és kifinomult kínálata. Itt még a víz is különleges, kifejezetten a feltöltődést segítő ásványokkal gazdagítják, ami látványnak sem utolsó. A reggeli és a vacsora kínálata őszinte elismerést vált ki a vendégekből. Ha speciális diétát követünk vagy a könnyebb fogásokat részesítjük előnyben, éppúgy kulináris élményben lehet részünk, mint akkor, ha inkább a tartalmasabb ételekre esik a választásunk.

Mi az a plusz, ami mindezek mellett egyedivé és kihagyhatatlanná teszi a Barack Hotelt? A figyelmességnek, a lendületességnek és a kedvességnek a varázslatos elegye. Egyedülálló hely, ahol nem kell megfelelnünk semmilyen elvárásnak, elég, ha egyszerűen jól érezzük magunkat!

EXTRA TIPP: Nem árt felkészülni rá, hogy a Barack Hotelben annyi varázslatos élményben lesz részünk, hogy reggeltől estig mosolyogni fogunk! Pihentető őszi ajánlatunk 13.500 Ft/fő/éj-től!

www.barackhotel.com