Megőrültem? – Gondolatok, amik megtalálhatnak vetélés vagy abortusz után

Megőrültem? – Gondolatok, amik megtalálhatnak vetélés vagy abortusz után
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nem: teljesen normális, hogy ezeket érzed. Tudom, mert én is keresztülmentem rajta.

Egy magzat elvesztése minden esetben hosszan húzódó gyászfolyamat, amit nem szabad félvállról venni. Egy vetélés vagy egy terhességmegszakítás élménye még hosszú évekig, de akár életük végéig is elkísérheti a nőket. Ez egy visszatérő démon a kívülről ragyogónak tűnő felszín alatt. Néha magam sem hiszem el, hogy megtörtént, de csaknem másfél év leforgása alatt kétszer is elvetéltem. Annyi várakozás és odafigyelés ellenére. Ugyan én mindkét terhességet terveztem és kívántam is, magamban mégsem teszek különbséget akkor, ha valaki az „abortusz” szót említi, hiszen másodjára tőlem is elvették a rendellenességgel fejlődő magzatomat – a saját beleegyezésemmel. Hogy akartam-e ezt? Nem, persze hogy nem, de a kimenetele így is és úgy is ugyanaz lett volna: halál. Néhanapján éreztem magam gyilkosnak, aztán racionális pillanatokat is átéltem, és olyan is volt, mikor szinte csak vegetáltam. Most már eltelt közel fél év, néhanapján ürességet, máskor félelmet, megint máskor pedig őrületes lendületet érzek az újrakezdéshez.

Hogy normálisak-e ezek az érzések. Maximálisan. Mindenki másként dolgozza fel a magzat elvesztését, van akinek gyorsabban, s van, akinek szörnyen lassan sikerül. Még ha van is mellettünk valaki – akár szakember is –, aki segít az elengedésben, akkor is megtörténhetnek velünk a legváratlanabb hangulatingadozások. Úgy éreztem, talán másoknak is segíthetek azzal, ha leírom, milyen gondolatok (jók és rosszak is) kavaroghatnak egy amúgy mentálisan teljesen erős és egészséges átlagos nőben, ha át kell esnie egy ilyen traumán.

Nézd meg a galériánkat>5 kép
Megőrültem? – Gondolatok, amik megtalálhatnak vetélés, vagy abortusz után.

Ha ezek bármelyike vagy még több dolog is utolért téged, ne habozz felkeresni egy szakembert, aki elbeszélget veled arról, miként tudd feldolgozni a történteket! Mindig van tovább, ne vádold, hanem szeresd önmagad!

Tovább olvasok
Kép
Különleges videót mutatott családjáról Madonna - mind a 6 gyermekével együtt pózol

Tündéri videóval büszkélkedett el nemrég Madonna, aminek az a különlegessége, hogy mind a hat gyermeke szerepel rajta!

Kép
Kigyógyultál a Covidból? Ezt a vizsgálatot érdemes elvégeztetni!

Több Covid gyógyult panaszkodik arra, hogy a gyógyulás után nem tudják úgy folytatni a mindennapjaikat, ahogy korábban tették. A vírusfertőzés okozta tünetek súlyosságától függetlenül is megnehezítheti a munkát a kimerültség, a csökkent terhelhetőség, bizonyos kitartó fájdalmak. Dr. Müller Gábor, a KardioKözpont kardiológusa felhívta a figyelmet arra a vizsgálatra, amit nem csak szívbetegeknek ajánlott elvégezniük azután, hogy túl vannak a Covidon.

Kép
Napi horoszkóp december 3.: a Kosok több vasat tartanak a tűzbe, az Ikrek igazi barátok

Ma is érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hisz izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Kép
Anne Hathaway nem tökéletes feleség, és nem is akar annak látszani

Anne Hathaway kendőzetlen őszinteséggel osztotta meg gondolatait az anyaság nehézségeiről.

Kép
Vegyél hazait és lepd meg idén magyar alkotók játékaival gyerekeidet

Érdemes bekukkantani a kiadónk által életre hívott, virtuális adventi vásárba, ha szereted az egyedi, igényes és ötletes kézműves termékeket, és a gyereknek is szívesebben veszel ilyen ajándékot a huszadik műanyag kacat helyett. Az online piactéren magyar alkotók kínálják portékáikat, melyek közül ezúttal a gyerekeknek való ajándékötletekből válogattunk. Ha tőlük szerzed be a kicsik meglepijét, hazai alkotót támogatsz.

Kép
Ha nincs ötleted vagy egy igazán jó tippre vágysz: ajándékötletek vegyesen az egész családnak!

Figyelem! Galériánk folyamatosan frissül jobbnál jobb tippekkel - érdemes visszanézned még később is!

Kép
Ez a WHO aktuális álláspontja a magyarországi koronavírus helyzettel kapcsolatban

Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője szerint borítékolható volt a második hullámban tapasztalt robbanás, önmagában a maszk semmitől sem véd meg bennünket és a valóban biztonságos oltóanyagra is várni kell még egy kicsit.

Kép
Ajándékba, vagy „csak” magadnak: 4 dekorcucc, amit érdemes beszerezned karácsonyra

Szereted az egyedi dekortárgyakat? Akár ajándékba keresel, vagy éppenséggel a saját otthonodat szépítenéd vele, segítünk; összeválogattunk néhány, szuper ötletes karácsonyi dísztárgyat, amelyeket december 3-6. között, a JOY NAPOK Xmas Special alkalmából ráadásul kedvezményesen be is szerezhetsz.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem