Szeretek úgy járni-kelni az utcán, hogy közben figyelem az embereket. Nézem, ahogyan rohannak, ahogyan kimutatják az érzelmeiket, ahogyan szorgosan végzik a munkájukat, vagy ahogyan épp az unokájukat tologatják a babakocsiban. Most futás közben figyeltem fel egy kedvesnek tűnő, őszes úrra, aki a hegynek felfelé igyekezett karbantartani a kondiját. Amikor elhaladt mellettem elmosolyodtam, és azt gondoltam: „de jól teszi, én is ilyen öregkort szeretnék magamnak!”.

Volt már úgy ezelőtt is, hogy elméláztam rajta, ha lesz még mondjuk 40 évem épen, egészségesen, vajon mit is szeretnék, hogy azalatt megvalósuljon az életemben. Tudom, kicsit utópisztikus lehet ez a gondolkodás, de én mindig is szerettem elképzelni magamat a jövőben, úgy sokkal könnyebb volt a céljaim felé menetelni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert kivétel nélkül mindegyik nagyszülőmet ismerhettem, négyüket még felnőttként is az életem részének tudhatom, és ez mindig is jócskán meghatározza majd az idős korhoz való viszonyomat.

Egyik oldalról azt láttam, lehet úgy is szépen nyugdíjasnak lenni, hogy az ember már nagyjából csak az otthona kényelmére vágyik – vagy maximum a gyerekeivel szervezett közös programok vonzzák. Nem mondom, hogy most nem szeretem a sorozatokat, de ennek ellenére nem azt vizionálom, hogy nyugdíjas koromra másból se álljon az életem, csak a különböző műsorok közti kattintgatásból.

A másik oldalon pedig ott van a passzivitás minden formájának elutasítása, amely sokakban úgy nyilvánul meg, hogy a pihenésre szánt éveikben kezdenek el igazán foglalkozni magukkal. Rájönnek, milyen fontos is valójában a rendszeres testmozgás, és hogy az milyen energiát, élvezetet nyújthat számukra; vagy esetleg úgy érzik, hogy még többet szeretnének látni a világból.

Nos, én ezen variációknak egy kellemes összhangjára vágyom majd azt hiszem. Szeretnék egy kényelmes, harmonikusan berendezett otthont, sok szeretet a házastársamtól, felnőtt gyerekeket, unokákat, egy már kellőképp hozzám lassult kutyát, rengeteg új hobbit, hogy sose unatkozzak. Szeretnék anyagi biztonságot és jólétet, amivel nemcsak a hétköznapjaimat tudom biztosítani, hanem amivel szükség esetén segíthetem a családomat, és amiből megtehetem, hogy nyakamba veszem a világot. Most jövök csak rá: nem igazán szeretnék mást, mint ami most van, mindössze talán a háttér fog változni és persze a testem fog öregedni.

Pár éve a nagyanyámmal futottunk egyet egy virágmezőn, amibe ő is jócskán belelendült, rendkívül élvezte. Majd egyszer csak megállt, kicsit fujtatott, majd megjegyezte:

Ebből arra következtetek, hogy az öregedés nem könnyen megfogható dolog, még annak sem, akivel épp megtörténik. Mert elképzelhető, hogy csak a test fárad el egy idő után, a szellem pedig nem érti, mire föl ez a nagy lassulás. Épp ezért minél rövidebb idő alatt, minél több élmény megszerzése volna a jó, amíg még képesek vagyunk rá. Mindig örülök, ha valakik ezt idejében felismerik, és ennek megfelelően élik az életüket. Mi például minden évben szervezünk olyan családi programokat vagy utazásokat, ahova a nagyszülőket is magunkkal visszük. Én is szeretném ezt megkapni majd a gyerekeimtől, unokáimtól. Hogy szeressék a társaságomat, hogy közösen akarjanak emlékeket gyűjteni, többek lenni. Vajon egyszer valósággá válhat, vagy csak távoli vágy marad? Egyszer majd megtudom. Talán nem is olyan sokára, mint ahogy szeretném.

Most pedig következzen néhány hasznos életmód tipp, amit a nagyszüleinktől tanultunk!