mondta az egyház képviselője, Veres András győri megyéspüspök augusztus 20-án, később pedig a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt is kifejtette, mi pontosan a problémája a programmal:

Sőt, a püspök beszélt arról is, hogy nem egyszer volt már dolga steril házaspárokkal, akiket sikerült meggyőznie az örökbefogadásról, ezek után pedig láss csodát, állapotosak lettek a nők.

Nagyon jó, hogy egy püspök, akinek valószínűleg testközelből sosem kellett átélnie hasonlókat, és soha nem került abba a helyzetbe, hogy saját gyermeket akarjon, kiválóan tud prédikálni és tanácsot adni. És pálcát törni mások felett.

Az én gyermekem egy hús-vér lombikbaba, s mire felnő, ez már nagyon természetes dolog lesz. Van gyermekem, és ezért örökké hálás leszek az orvosoknak, akik ezt lehetővé tették. Bevallom, a püspök szavai először iszonyatos dühöt váltottak ki belőlem. Fel nem fogtam, hogyan merészeli valaki a gyermekeket bántani, meg azokat a párokat, akik épp elég nehézségen átestek azért, mert nem lehetett természetes úton gyermekük. De sajnos úgy gondolom, ma Magyarországon nem egy Veres András van. Még mindig nagyon sokan néznek ferde szemmel a "lombikgyerekekre”, és a tudatlanságuk olyan elméleteket szül, amelyeket lombikprogramon átesett nőként hallva kinyílik a bicska a zsebemben. Nekik szeretnék most írni pár gondolatot.

Kedves Veres Andrások!

Az emberek, a nők, a férfiak nem jókedvükben, divatból választják a lombikprogramot. Önnek és az önökhöz hasonlóknak igazuk van abban, hogy az örökbefogadás egy csodálatos dolog, de ha egy párnak orvosi beavatkozással lehetne saját vérszerinti gyermeke, akkor miért ne lenne joga erre? Nem Isten az, aki lehetővé teszi, hogy legyenek olyan orvosok, akik segítenek abban, hogy ilyen módon szülessenek gyermekek?

Ha valaki beteg lesz, azt sem kellene meggyógyítani, mert akkor beleszólunk a természetes szelekcióba? Egy rákos kaphat kemoterápiát, egy meddő pár nem kaphat orvosi segítséget?

És vajon a meddőség miért alakul ki? A férjemmel mi sem arra vágytunk, hogy a lombikprogramot megelőzően hónapokon át orvosi utasításra, meghatározott időben kelljen szeretkeznünk. Mit szeretkezni, gyereket gyártani. Ha ugyanis valamit kötelezően meg kell tenni, az már nem lehet túl nagy élvezet. Mi sem arra vágytunk, hogy két hónap után megkapjuk, nem szexeltünk eleget, azért nem jött össze a baba. Mi sem akartunk olyan hormongyógyszert kapni, amitől a férjemnek trombózisa lett, amit kezelésekkel és antibiotikummal ugyan meggyógyítottak, de a spermiumokat ez a mennyiségű gyógyszer tönkretette.

Nem kívánom senkinek, hogy friss és boldog házaspárként ott üljön egy orvosi rendelőben, ahol azt kapja, gyakorlatilag biztos, hogy természetes úton sosem születhet gyermeke. Ez a sziklaszilárd kapcsolatokat is megviseli, pláne, ha a férfi a "hibás”, hiszen tudjuk, ők aztán önérzetesek.

Kedves Veres Andrások, szerintetek a mi fejünkben nem fordult meg, hogy talán azért nem lehet gyermekünk, mert nem kellene, hogy gyermekünk szülessen? Szerintetek mi nem rettegtünk a gondolattól, hogy szembemenjünk a természet törvényeivel, és gyermeket "gyártassunk”? Milliószor eszünkbe jutottak ezek a dolgok, de épp az orvos, aki Istentől kapta a tehetségét, győzött meg arról, hogy nincs ebben semmi szörnyűség. Hiszen a megváltozott környezet is az oka annak, hogy egy párnak nem lehet gyermeke természetes úton, de hála a modern vívmányoknak, már van megoldás.

Az én fiam lombikban fogant, éppen úgy, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Komplikációk nélkül, elsőre minden ment a maga útján. Nagyon, de nagyon szerencsések vagyunk, ezt jól tudom.

Amikor őt nézem, nem arra gondolok, miket éltünk át, hogy ő megszülethessen. Eszembe sem jut a több tucatnyi injekció, a hányás a hormonoktól, a sírógörcsök, az aggodalom, a rettegés az orvosi beavatkozástól, az emberek olyan sokkoló kijelentései, mint a „biztos nem szexeltek eleget”, vagy azok a megdöbbentő történetek, amiket a 7-8 sikertelen lombikon átesett nőktől hallottam a klinikán. Veres András szavaitól jutottak csak eszembe ezek a rémségek, a fiamra nézve azonban csakis arra gondolok, hogy a világ egyik legszerencsésebb anyukája vagyok, hogy van nekem egy kis angyalkám, aki értelmet ad mindannak, amit teszek. A lombikprogram pedig egy csoda, hogy mindezt lehetővé tette nekem.

Mert a segítsége nélkül sosem sikerült volna.