Azta! Ez a ma már egészséges, 9 éves kislány a csillagokat is leénekli a színpadról

Borítókép: Azta! Ez a ma már egészséges, 9 éves kislány a csillagokat is leénekli a színpadról Forrás: youtube.com
Meglátjátok, ebből a kislányból még hatalmas sztár lesz!

Angelica Hale. Igazán kellemesen cseng ez a név, és úgy hisszük, lassan érdemes is lesz az eszünkbe vésni. Az America's Got Talent című tehetségkutató műsorban ugyanis már az elődöntőbe jutott elképesztő énekhangjával. Miközben az is kész csoda, hogy a kislány életben van, 4 éves korában ugyanis súlyos veseelégtelensége miatt meg kellett műteni: ekkor az édesanyja adta neki az egyik veséjét, hogy egészséges lehessen.

Forrás: twitter.com

MIndössze 5 évvel a műtét után pedig úgy robban be és úgy mozog a színpadon ez a kicsi lány, mintha eleve oda született volna, szülei és családtagjai nagy büszkeségére. Semmi kétségünk afelől, hogy ő lesz a következő Christina Aguilera, Beyoncé, vagy Britney Spears, már csak néhány évet kell várni. Addig is a tehetségkutatóban szárnyalhat csodás hangjával, hiszen (mindjárt meglátjátok) már ma is egy jelenség a színpadon.