Így tanítsd meg a kölyöknek, hogyan vezetheti le a dühét!

Borítókép: Így tanítsd meg a kölyöknek, hogyan vezetheti le a dühét! Forrás: gettyimages
Igen, egy gyerek is lehet dühös, vagy mérges. Ezért meg kell tanítanunk, hogyan vezetheti le a feszültségét.

A 7 évesem egyik nap elhagyta az egyik kedvenc játékfiguráját a suliban. Persze nem is került elő, valaki bizonyára nagyon örült neki. A fiam egész úton hazafelé duzzogott, otthon pedig egy jól időzített mozdulattal a falhoz vágta az előző nap felépített lego-tornyot. A szívem megállt egy pillanatra, hogy mi volt ez a zörej, ami a szobájából egyszer csak kiszűrődött, így bevágtáztam, és szomorúan konstatáltam, hogy az ügy komolyabb, mint gondoltam: a fiam irtó dühös. Elsősorban gondolom magára, de mivel ezt még nem igazán képes megfogalmazni, leginkább minden másra, úgymond az egész világra. Úgy hiszem, hogy eddig is sokat foglalkoztunk a kis lelkével, és mindig hagytuk, hogy kimondja, ami foglalkoztatja, vagy felzaklatta. Emellett persze újra és újra kerestük a módját a leggyerekbarátabb megoldásoknak, vagyis, hogy mit adjunk tovább a gyerekünknek, ami a különböző viselkedésmintákat illeti. Nos, az ilyen dühöngős helyzetekben, - bár szerencsére rendkívül ritkán fordul elő hasonló-, mi a fizikai levezetésre esküszünk. Íme néhány megoldás, ami beválhat a düh kezelésében, ha jó példát próbálunk statuálni a gyerekünknek!

...a fiam irtó dühös. Elsősorban gondolom magára, de mivel ezt még nem igazán képes megfogalmazni, leginkább minden másra, úgymond az egész világra...

1)) Futás a ház körül!

Nem kell, hogy egyedül csinálja, hiszen akkor büntetésként élheti meg: legyünk partnerek, és fussunk vele! A mozgással levezetheti a felgyülemlett feszkót, kitisztul a feje, és hamarosan maga is érezni fogja, ez mennyivel megnyugtatóbb érzés, mint magában puffogni egy félreeső sarokban, vagy törni-zúzni.

Forrás: getty

2)) Karate-ütés

Rombolás helyett inkább adjunk neki valami olyat, amit nyugodtan "elpusztíthat". Például egy tekercs rajzpapír, szétnyitott újság, vagy csomagolópapír közepébe intézett ütéssel egy perc alatt levezetheti a fölösleges negatív energiáját.

Forrás: getty

3)) Kiabáljon, de csak ahol lehet

Ez inkább csak vészmegoldás, és leginkább akkor működik, ha amúgy nem papírvékonyak az otthonunk falai. Arra semmi szükség, hogy bárki mást megijesszünk, vagy felzaklassunk egy üvöltéssel. Azonban a kert közepén, a pincében, vagy egye fene, mondjuk a fürdőszobában lehet egy hatalmasat kiabálnia, ahogy csak a tüdején kifér. Ezzel talán ki is adja a mérgét egy az egyben.

Kíváncsiak vagyunk, nálatok miként zajlik a düh kezelése, a gyereketek megnyugtatása. Mondjátok el nekünk a cikk alatt kommentben!