Valamiért folyamatosan bevonzom a rajz- és festőkurzusokat: egyszer karácsonyra kaptam egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot a családtól – mondván, hogy ez olyan nekem való –, most pedig egy lánybúcsú keretében sikerült egy festőkurzusba csöppennem. Elárulom, egyikhez sem éreztem különösebb affinitást.

Már a "jobbagyféltekésen" is úgy éreztem, hogy végül is nem olyan bonyolult ez a rajz dolog, csak jól meg kell hozzá látni mindent, és persze kell egy kis kézügyesség is. Ez utóbbiból nekem csak közepes adag jutott, de annyira nem éreztem magam elveszettnek. Most azonban, amikor a kurzust tartó hölgy megkérdezte, hogy ki szokott otthon festeni, eszembe nem jutott volna, hogy feltegyem a kezem, ugyanis ilyen még nem sokszor fordult velem elő, leszámítva persze a gimis évek alatti a rajzórákra kötelezően beadandó műveket.

A mostani eseményen úgy éreztem, hogy nagyon messziről indítottunk: bevizeztük a vásznat, aztán elkezdtünk rajta valamit pacsmagolni. Mindezt tettük kizárólag alapszínekből, azok keverésével. Már nagyjából az első 10 perc után úgy néztem ki, mint maga a vászon, szóval nyugtáztam, hogy totál fölösleges volt reggel a körmöm kilakkozására időt szánni.

Szép fokozatosan haladtunk vonalról vonalra, pacáról pacára – miközben úgy éreztem, hogy egyikünk sem tudja igazán, mit csinál. Véleményem szerint az órát tartó hölgy sem feltétlenül emelkedik majd a nagy festők közé: továbbmegyek, egy ponton úgy éreztem, én is meg tudnám csinálni, hogy kiállok néhány ember elé, és a jól begyakorolt ecsetvonásokat interpretálom számukra a lehető legnagyobb lazasággal. Ettől még senki nem válik festővé, művésszé, maximum egy kis időre alkotóvá az én olvasatomban.

A kurzus egyébként jó hangulatban zajlott, sokszor éreztem úgy, hogy totál nem úgy csinálom, ahogyan kéne, mégis valahogy jobb lesz a kép, mint azt az eredeti elvárásaimban megfogalmaztam. Nagyjából 1,5 óra alatt megoldottuk a feladatot: festettünk egy képet, ami remek kis emlék lesz mindenki számára, és annyira azért vállalható lett mindegyik festmény, hogy aki akarja, még talán ki is teheti otthon a falra.

Összegezve, úgy érzem, hogy a közös élmény miatt megérte, de annyit azért nem adott, hogy egyedül is elmentem volna, főleg ennyi pénzért... Akkor már inkább nekiesek otthon egy vászonnak teljesen autodidakta módon, hátha abból is kisül valami.

Festői stílusomat nem tudnám hova sorolni, de egy biztos: nem lettem se Monet, sem pedig Picasso. De utólag azért örülök, hogy nem is az ő képeikkel próbáltuk megugrani ezt a festegetős délelőttöt.

Szívesen kipróbálnál egy festős vagy más kikapcsoló workshopot? Ezeket ajánljuk: