Vállaltuk a hármasikreket: életünk legjobb döntése volt

Vállaltuk a hármasikreket: életünk legjobb döntése volt
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

M

Megható, igaz történet egy 4 gyerekes apuka tollából.

15 évvel ezelőtt István és felesége nagyon szeretett volna még egy babát az akkor 5 éves kislányuk mellé. A gyermekáldás azonban kicsit váratott magára, mi több, igen kalandosra sikerült. Aztán a sok megpróbáltatás után egyszer csak jó hírt közölt velük az orvos, de arra nem számítottak, hogy egyben életük talán legnagyobb döntése előtt állnak. Történetüket most a négy gyerekes apuka meséli el.

A lányunk születése után egy évvel már a következő babában gondolkodtunk, mert szerettük volna, ha nincs köztük túl nagy korkülönbség. Akárhogy próbálkoztunk azonban, nem akart sikerülni, így ellátogattunk az orvosunkhoz, aki azt mondta, hogy folyamatos gyulladásban van Nóri petevezetéke, ezért a sikertelenség; és hogy el kell végezni egy átfújást, aztán majd meglátjuk, hogy javul-e a helyzet. Sajnos nem javult: odáig jutottunk, hogy az egyiket ki is kellett műteni, és a sok természetes próbálkozás után megkezdtük a lombik programot. Akkoriban még egyszerre 3 embriót ültettek be, de két próbálkozásunk is kudarcba fulladt, ami eléggé igénybe is vett minket, nagyon el voltunk keseredve. Aztán új orvosgárda után néztünk, és megpróbálkoztunk még egy körrel, és láss csodát: az első ultrahangon két szívhang köszönt vissza ránk a monitorról.

Én valahogy mindig is éreztem legbelül, hogy ott van az a harmadik baba is, és sokszor vicceltem is a feleségemmel: meglepődsz majd a következőn vizsgálaton, hogy 3 baba néz vissza rád a monitorról! Persze nevettünk, és Nóri azt mondta, két gyerek is hatalmas vállalás, örüljünk, ha egészségesen megszületnek. De mint kiderült, nem csalt az apai ösztönöm, és a 12. heti vizsgálaton valóban ott dobogott a harmadik szívecske is.

Bármennyire is vágytam rá kimondatlanul, hogy így legyen, még engem is hidegzuhanyként ért a hír: „hát mégis igaz, akkor most hogyan tovább?!” Az orvos hagyott egy kis gondolkodási időt, hogy eldönthessük, szeretnénk-e megtartani mindhármukat, -ahogy ő nevezte ’A’, ’B’ és ’C’ embriót -, vagy a méhszájhoz legközelebb esőt elvetetjük.

Kép
forrás: getty

Mégis ki képes ilyen döntést meghozni? Napokig kattogott az agyunk a „mi lenne, ha” kérdéseken. Az járt a fejünkben, vajon milyen alapon választhatná ki az ember, hogy melyik embrióra „nem tart igényt”. Hiszen egyszer mindegyikőjükből egészséges, egyedi és megismételhetetlen, boldog ember válhatna. Úgy éreztük nincs jogunk ezt megmásítani.

Eldöntöttük, hogy megtartjuk az ikreket, kerüljön, amibe kerül. Nem tudtuk még mi vár ránk, hogy mennyi bonyodalommal, de egyben boldogsággal is jár 3 egykorú pici nevelése. Még csak azzal foglalkoztunk, hogy a terhesség viszonylag zökkenőmentes legyen. Persze mindig akadtak kérdések és bonyodalmak, és a 6. hónaptól kezdve a feleségem beköltözött a kórházba, de így éreztük biztonságosnak. Aztán egyik nap megtörtént a csoda: mindhárom pici, -két lány és egy fiúcska-, épen, egészségesen látta meg a napvilágot. Úsztunk az örömben, annak ellenére, hogy Nóri nem igazán tudott szoptatni, és már alig vártuk, hogy hazamehessünk velük abba a 60 nm-es panellakásba, ami akkor az otthon melegét jelentette számunkra. Hamar rájöttünk, hogy az etetéshez, fürdetéshez nem elég a 4 kéz, sőt néha még a 6 is kevés volt, így a hálószobánkon kívül, - ahol a kicsikkel együtt öten aludtunk-, anyósomék beköltöztek hozzánk a nappaliba, hogy mindenben a segítségünkre legyenek. 4 felnőtt és egy 5 éves gyerek voltunk, három csecsemőre.

Gyorsan telt az idő, közben elkezdtünk építkezni, hogy minél előbb megszüntessük ezt a zsúfoltságot és kényelmetlenséget, amit a kis lakásunk nyújtani tudott.

Kép
forrás: getty

Sokszor rendeztünk „verseny-etetéseket”, amikor hármunk közül kisorsoltuk, hogy kinek melyik kicsi jut, és aznap ki eteti: és persze mindannyian a kisfiunkat akartuk, mert ő volt a legjobb evő hármuk közül.

Nórinak sajnos elég hamar elapadt a teje, így igénybe kellett vennünk más anyukák által lefejt anyatejet is, amit bizony hamar meg is bántunk: nem volt túl jól ellenőrzött ugyanis a beszerzések helye és körülménye, és az egyik helyről, - utólag kimutatták-, friss tehéntejjel kevert anyatejet kaptunk. Csak a gyerekorvos gyorsaságán múlott, hogy nem lett végzetes a hiba. Bízom benne, hogy ma már ilyen nem történhet meg.

Kép

Ahogy cseperedtek a kicsik, egyre nehezebb volt őket hozni-vinni, és amíg a lift nélküli házban a harmadikon laktunk, a feleségemnek sokszor meggyűlt a baja a cipekedéssel. Én az egész baráti és ismerősi körömet összetrombitáltam kiságyakért, járókákért, így több mint tízet sikerült beszereznünk, hogy ne csak a mamáknál-papáknál legyenek tartalék ágyak, hanem a lépcsőházunkba is jusson belőlük minden fordulóra, hogy több körből ugyan, de Nóri le tudja vinni mind a 3 kicsit például a játszótérre.

A cikk az apamagazin.hu-n folytatódik.

Tovább olvasok
5 tuti tipp az alkohol semlegesítésére

Bizonyára a legtöbbünkkel megesett már, hogy ünnepi alkalmak során vagy éppen legnagyobb szívbánatunkban a pohár fenekére néztünk, melyet másnapra már egész biztosan erősen meg is bántunk.

Miért olyan nehéz hagyni kirepülni a gyerekemet?

Második élet adatik a nőnek azzal, hogy gyereke születik. Véget ér az az élete, amelyben önálló lényként tekinthetett magára. Onnantól haláláig anya lesz, csak éppen ezzel az anyasággal egyre kevesebb konkrét teendője van.

Pszichopaták a filmvásznon – miért tartjuk őket vonzónak?

Hogyan lehet szeretni egy sorozatgyilkost? Szimpatizálni egy szkizofrén páriával, akit az erőszak fűt? A forgatókönyv íról ezt is megoldják, nyilván.

4 tökéletes szín amit nyári esküvőn viselhetsz

A nyár nem csak a kánikula, de az esküvők szezonja is. Fehéret, feketét nem illik viselni, iratlan szabály, hogy pirosat sem, mert nem szokás túlöltözni a menyasszonyt. Mutatok négy színt, amivel biztos nem lősz mellé és konkrét ruhákat is ajánlok a webshopokból.

Egy mozdulattal keverheted ki a legolcsóbb ablaktisztítószert

Ujjlenyomat, por, sár, esőnyomok. Te milyen vegyszert használsz ellenük: bolti ablaktisztítót, ecetet, alkoholt? Ha épp egyik sincs otthon, nekünk is van egy tuti tippünk.

Napi horoszkóp június 25.: az Oroszlánok felelősségteljes feladatban mérettetik meg magukat, a Bakok ragaszkodnak az elveikhez

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, izgalmas dolgokat tudhatsz meg ugyanis az egyes csillagjegyekből!

Ha gyakran lehülyézed magad, azon nem ártana változtatnod

Iskolás srácok ballagnak az utcán. – Akkora egy barom vagyok! – mondja a középső, egy szimpatikusan torzonborz kölyök. Nagyot csap a kezében cipelt hátizsákra. – Tudtam a megoldást, mégis elszúrtam a dogát! – Ekkora idiótát még nem látott a világ – vicsorogja, és dühös futással köszönés nélkül maga mögött hagyja a többieket.

Napi horoszkóp június 25.: az Oroszlánok felelősségteljes feladatban mérettetik meg magukat, a Bakok ragaszkodnak az elveikhez

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, izgalmas dolgokat tudhatsz meg ugyanis az egyes csillagjegyekből!

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

5 lapszám 3475 Ft helyett 2075 Ft-ért, lapszámonként 695 Ft helyett 415 Ft-ért

Csak 2075 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem