A szerkesztő levele

Borítókép: A szerkesztő levele
A szerkesztőség már a nyár közepe óta karácsonyozik: minden ötletet kipróbáltunk, minden receptet megfőztünk, hogy csak biztos megoldásokkal álljunk eléd.

Eddig minden évben, amikor az Éva decemberi számán dolgoztunk, megjelent a szobámban Írországból áttelepült főnököm, Margaret Ann, és figyelmeztetett: feltétlenül kerüljön a lapbaolyan menü, amely 20 perc alatt elkészül. Lehetetlen, mondtam erremindig, a magyar karácsonyi ételeket képtelenség megcsinálni húsz perc alatt.De győzött Margaret Ann állhatatossága, mint a 70. oldalon magad is láthatod.
És itt az egész újság is,az Éva adventi különszáma,amely szintén az ő ötlete. Margaret Ann abból indult ki, hogy nyilván nemő az egyetlen nő a világon, aki a napi munka mellett szeretne adventi koszorút fonni, ajándékokat barkácsolni, finomságokat sütni-főzni – de úgy, hogy ne szakadjon bele a lázas tevékenységbe, hanem még élvezze is. Na, ehhez kéne egy kis segítség – mondta.
Egyetértettünk.
A szerkesztőség már a nyár közepe óta karácsonyozik: minden ötletet kipróbáltunk, minden receptet megfőztünk, hogy csak biztos megoldásokkal álljunk eléd.Kihívás volt ez az újszerűlapkészítés, de nagyon élveztük.
Azt kívánjuk, hogy neked is rengeteg örömöd teljen az itt megismert praktikákban és módszerekben, és hogy – akár a hagyományos ünnepek híve vagy, akár a rendhagyóké – velünk könnyen, ügyesen megvalósíthasd célodat.
Boldog adventet, jó készülődést!

Részletes tartalomért klikkelj IDE!

Ebben a cikkben a szerkesztôk árulják el, mely cikkek lettek az Adventbôl a kedvencek.