Amiről eddig senki sem beszélt: 10-ből 9 egyedülálló szülő teljesen egyedül neveli a gyerekét

Borítókép: Amiről eddig senki sem beszélt: 10-ből 9 egyedülálló szülő teljesen egyedül neveli a gyerekét Forrás: Getty Images
Az egyszülős családok különösen hátrányos gazdasági helyzetbe kerülnek Magyarországon.

Körülbelül 300 ezer egyszülős család él Magyarországon, és az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány most 1000 érintettet kérdezett meg arról, hogy milyen helyzetben élnek és mik a legnagyobb problémáik, nehézségeik. Mindezt abból az alkalomból, hogy kormánytámogatásból budapesti központot terveznek létrehozni egyedülálló szülőknek, amely várhatóan idén ősszel fog megnyílni.

A felmérésből kiderül, hogy

– a válaszolók 56,7%-a több, mint 3 éve egyedülálló

– és 64%-uk válás útján lett a gyermekét egyedül nevelő szülő, míg 8%-uk eleve egyedül vállalt gyereket.

Elég beszédes adat, hogy az alapítvány felmérésében megkérdezett szülők 88,4%-a egyedül neveli a gyerekét (vagy gyerekeit) és elhanyagolható a megosztott felügyelettel nevelők aránya, mint ahogy azoké is, akik részt vesznek a gyerek nevelésében, de nem élnek vele együtt. A válaszolók 27,4%-a rendkívül nehéz anyagi helyzetben van és semmilyen segítsége sincs – alátámasztva a korábbi adatokat, miszerint az egyszülős státusz rendkívüli mértékben gyengíti a családok anyagi helyzetét és lehetőségeit. (Ezen próbált segíteni a kormány rendelkezése, amelynek értelmében 2017 januárjától a bölcsődei felvételkor előnyt élveznek az egyszülős családok.)

A KSH 2011-es népszámlálási adataiból már tudjuk, hogy a magyar családok körülbelül 20%-a egyszülős, ami jelentős növekedés az 1980-as 11%-hoz képest. Ez az arány egyébként nagyjából az európai átlagnak megfelelő.

A nemsokára létesülő központot „ki is lehet próbálni” az április 2-án esedékes egyszülős napon, amely ingyenes, de regisztrációköteles; itt jelentkezhettek.