Soha nem késő! Ennek a nőnek 50 évesen, napi 10 perc odafigyeléssel lett lapos a hasa

Borítókép: Soha nem késő! Ennek a nőnek 50 évesen, napi 10 perc odafigyeléssel lett lapos a hasa Forrás: Getty Images (a kép illusztráció)
Évekig tartó jojódiétázás után Lisa most végre megtalálta a módját, amivel nem csak le tudott adni több, mint hat kilót, de meg is tudta tartani az új alakját.

Az 50 éves Lisa Berliner, kipróbált néhány szélsőséges diétás módszert, ami a végére mindig pizza- és sajtosmakaróni-zabálásba torkollott, Lisa úgy döntött, hogy változtat. De ez nem volt könnyű: állandóan stressz üldözte a sok munka és a két gyerek miatt, valamint negyven fölé érve az anyacseréje is lelassult, és ezek a tényezők oda vezettek, hogy elkezdtek felhalmozódni rajta a plusz kilók. Lisa olyan programot keresett, amelynek betartása hosszú távon sem ütközik túl nagy nehézségekbe. Így talált rá a Fit in 10 programra, amely a bűvös 10-es számra épül:

– napi 10 perc mozgással

– és 10 perc alatt elkészíthető clean eating receptekkel

– 10 napos átállási idővel (és utána persze folytatva)

– könnyedén elérhetjük a 10-es (38/40-es) vagy még kisebb ruhaméretet.

Forrás: prevention.com
Lisa Berliner

Lisa kezdetben tartott tőle, hogy éheznie kell majd és mi mindent kell megvonnia magától, de amint nekilátott a receptek elkészítésének, kiderült, hogy a félelmei alaptalanok.

Nagyon meglepődtem, hogy milyen egyszerűek és ínycsiklandóak ezek az ételek. Ez az, amiben a Fit in 10 különbözik az összes korábbi diétámtól
magyarázta lelkesen.

Az pedig, hogy a mozgásgyakorlatok is 10 percesek, pedig lehetővé tették Lisa számára, hogy minden nap találjon rájuk időt. „Ráadásul a gyakorlatok általában feltöltöttek energiával, és egész nap jobban éreztem magam tőlük. Azt is imádom, hogy a 10 perces edzések különböző izomcsoportokat mozgatnak meg, vagyis minden napra más gyakorlatsor vonatkozik” – mondja.

Forrás: prevention.com
előtte-utána

Ráadásul ezek a receptek jórészt családbarátak is, vagyis Lisának nem kell külön magára és a gyerekekre is főznie.

Lisa két hónap alatt hat kilót adott le. „Mióta az eszemet tudom, most először teljesen lapos a hasam – újságolja büszkén – és a többi testrészem is kidolgozottabb, mint valaha.”

Ide kattintva találsz néhány, a Fit in 10 programhoz kötődő 10 perces edzéstervet és receptet angolul.