5+3 nem evidens olvasmány a strandon töltendő órákra

olvasás,könyv Forrás: flickr
Az olvasás strandprogram. Elsőre nem tűnik annak, pedig kevés jobb dolog van, mint egy-egy csobbanás között elővenni egy könyvet. Galériánk az elmúlt évek megjelenései közül mutat be pár izgalmas kötetet, hogy még jobban teljen a strandolás!

A járványhelyzet sokunk számára lehetővé tette, hogy olyan szabadidős elfoglaltságainknak hódoljunk, amikre már rég nem volt elég időnk. Ami engem illet, újra volt időm olvasni. Pár éve van egy olyan szokásom, hogy minden könyvet megveszek, ami kicsit is izgalmasnak tűnik, aztán legfeljebb a harmadukat olvasom el.

Most, hogy váratlanul több szabadidőm lett, leporoltam a könyvespolcomat, és belevetettem magam az olvasásba. Ráadásul arra is lett lehetőségem, hogy végiggondoljam, felidézzem az eddigi olvasmányaimat. Így állt össze ez a lista: a 8 kedvenc könyvem az elmúlt pár év megjelenései közül. Van közöttük kortárs, modern, magyar, idegen nyelvű, regény, mesegyűjtemény, tanulmány és líra.

Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnék egyfajta sorrendet felállítani a könyvek között. Nem tudom meghatározni, melyik a legjobb közülük, hiszen ez teljesen szubjektív. Viszont csak úgy véletlenszerűen sem akartam őket felsorolni. Végül arra jutottam, hogy abban a sorrendben mutatom be a könyveket, amiben én is olvastam őket - hol a strandon, hol nem. Kattints a galériára!