8 jel, hogy sajnos mégsem annyira boldog a házasságod

8 jel, hogy sajnos mégsem annyira boldog a házasságod
Forrás: Getty Images

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

E

Egy ideig még hitegeted magad és a párodat is, pedig mindkettőtöknek jobb lenne, ha minél előbb elengednétek egy boldogtalan kapcsolatot.

Úgy érzed, mindent megteszel és közösen is igyekeztek a legjobb formátokat hozni. Valami mégsem klappol, egyszerűen nem vagytok boldogok. Vagy néha azok vagytok, de csak apró pillanatokra, amikor valószínűleg egymás nékül is azok lennétek. Kifelé talán azt mutatjátok, hogy minden a legnagyobb rendben – talán még néhány boldogságot imitáló Facebook-fotótok is van, hogy nemcsak másokat, hanem magatokat és egymást is meggyőzzétek, így a normális. Pedig sajnos nem így van. Ne várd, hogy valaki az arcodba vágja: be fog fuccsolni a házasságod. Mert ezt helyetted senki sem fogja felismerni, beismerni, lépéseket tenni az ügy érdekében pedig főleg senki nem tud, csak te, illetve ti ketten, akik egyszer valamiért együtt maradtatok. Ha felismered, hogy nem jó úgy, ahogyan van, valóban nehéz időszak köszönt rátok. De hidd el, nem lesz nehezebb, mint az, amit már régóta csináltok, hogy próbáltok valamit összetartani, ami nem működik. Sok erőt, kitartást és boldogságot kívánunk, ha úgy döntesz, változtatsz a sehova sem vezető "állapoton". A most következő jelekből egyértelműen ráébredhetsz, hogy a házasságod sajnos nem állja majd ki az idők próbáját.

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
8 jel, hogy sajnos mégsem annyira boldog a házasságod

popsugar.com

Tovább olvasok
Fizetőeszköz, radír és szerelmi kötés – 19 érdekesség a kenyérről

Augusztus 20-a az Új Kenyér ünnepe, ennek apropójából összegyűjtöttünk egy halom izgalmas információt róla, amit eddig valószínűleg te sem ismertél.

A nagyobb áruházláncok iskolakezdési katalógusai egyben (hogy idén se kelljen keresgélned)

Nyomtatott reklámújságok helyett bőven elég egy helyen csekkolni (és összehasonlítani) az árakat.

Napi horoszkóp augusztus 17.: a Bikákat komoly elismerés teszi boldoggá, a Rákok fontos döntést hoznak meg

A hosszú hétvége első napján is érdemes elolvasnod a csillagok üzenetét, hisz ismét izgalmas dolgokat tudhatsz meg!

Melyik a legjobb kardioedzés, ha hasból szeretnék fogyni?

Egyáltalán nem mindenki van oda a kardióért, de ha zsírt szeretnél égetni, akkor muszáj beiktatni az edzéstervedbe. Szerencsére sokféle kardioedzés létezik.

Híres emberek, akiket gyerekkori barátság fűz össze

Hollywood tele van ikonikus barátságokkal. Sztárok, akik együtt dolgoznak, esznek, edzenek, sőt még a vörös szőnyegre is együtt sétálnak fel. És vannak olyan hírességek, akik már gyerekkoruk óta ismerik egymást.

Neked mi a szupererőd? Teszteld magad!

Töltsd ki a tesztet és írd meg nekünk, hogy eltaláltuk-e a szupererődet.

Voilà! 5 híres francia mártás, amivel bárkit lenyűgözhetsz

A klasszikus francia konyhának köszönhető a legtöbb hideg és meleg alapmártás vagy más néven anyamártás. A hollandi, a spanyol, a velouté, a besamel, a marinara és persze a majonéz is. Ezek mind-mind nélkülözhetetlenek a francia konyhában és ma már a miénkben is.

Bölcsebbé és talpraesettebbé tesz az utazás – használd ki!

Persze mindenki úgy utazik, ahogy akar. De miért ne utaznál úgy, hogy az a szellemi fittségedre is jó hatással legyen?

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Vesd bele magad a nyárba és fizess elő 40% kedvezménnyel 1185 Ft-ért!

Csak 1185 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem