7 év óta először forgat a kétszeres Oscar-díjas színész

Borítókép: 7 év óta először forgat a kétszeres Oscar-díjas színész
Bár korábban már bejelentette, hogy véglegesen visszavonul, most mégis ő lesz a Toni Erdmann című német komédia amerikai remake-jének főszereplője – tudd meg, kiről van szó.

Alig néhány héttel azután, hogy Peter Fonda színész bejelentette kollégája, Jack Nicholson visszavonulását a filmezéstől, most kiderült, hogy mégis visszatér a hollywoodi filmstúdiókba a kétszeres Oscar-díjas színész. Méghozzá nem is akármilyen produkcióban forgat majd: a Toni Erdmann remake-jében fogja a főszerepet játszani. Utoljára a Honnan tudod? című romantikus vígjátékban szerepelt 2010-ben.

Forrás: Europress

A 2016-ban bemutatott német komédia körülbelül olyan diadalmenetelést tudhat maga mögött (és előtt), mint tavaly a Saul fia, és most az Oscaron is a legesélyesebbek között van a legjobb idegen nyelvű filmek kategóriájában.

Pedig nem egyszerű nézni; a Toni Erdmann kiváló film, de nem vígjáték a szó klasszikus értelmében, még csak nem is vidám. A főszereplő egy kiöregedett zenetanár (Peter Simonischek), aki bohóc-műfogsorokkal és egyéb csínytevésekkel igyekszik újra megtalálni a helyét a lánya (Sandra Hüller) életében. A lány ugyanakkor kevésbé örül ennek, mert éppen Bukarestbe áthelyezve próbál felfelé törni a business consulting világában. Akit hozott már kínos helyzetbe az édesanyja vagy édesapja a barátai vagy netán kollégái előtt, az közel három órát röhöghet végig... kínjában. A Toni Erdmann valójában nagyon szomorú film, amelyben egymással váltakoznak a romániai mélyszegénységet és az elszemélytelenedett üzleti életet ábrázoló pillanatképek. Fel tudják-e dobni ezt a környezetet a középkori commedia dell'artéra hajazó bohóctréfák? Háát...

Tényleg kíváncsiak vagyunk, hogy a remake és főszereplői, Jack Nicholson és a lányát játszó Kristen Wiig képesek lesznek-e megtartani az eredeti film fanyar hangulatát.