Papa engedj, kérlek! - Bulizási útmutató aggódó szülőknek

Borítókép: Papa engedj, kérlek! - Bulizási útmutató aggódó szülőknek
6+1 hasznos tanács szülőknek, akik végig aggódnak, amíg a kölykük bulizik.

A szülőknek mindig is nagy fejtörést okozott, hogy hogyan engedjék el nyugodt szívvel a kamasz gyereküket az első, a második, vagy a sokadik buliba. Nos, a válasz talán elsőre az, hogy nyugodt szívvel nem igazán megy, hiszen manapság már nem csak attól kell tartanunk, hogy a kölykünk önmagától csinál valami hülyeséget, hanem számos más veszélytől is, ami egy éjszakai mulatozás során leselkedik rá. Hosszútávon mégsem tehetjük le a voksunkat a tiltás mellett, és az is igen rossz kifogásnak tűnik egy idő után, hogy "még csak ennyi, meg annyi idős vagy". Mert ha egyszer a gyerek legjobb barátai már el vannak engedve, vagy valamivel többet, vagy mást szabad nekik, mint a mi csemeténknek, akkor aztán mi is kapunk hideget-meleget, és persze nem túl szép minősítést a nyakunkba a saját gyerekünktől. Amit megtehetünk tehát, az az, hogy fokozott elővigyázatosságra tanítjuk, neveljük a kamaszokat, még pedig úgy, hogy többszöri beszélgetéssel igyekszünk hatni a lelkiismeretükre, belátásukra.

Íme néhány fontos szabály, amit érdemes közösen lefektetnetek, átbeszélnetek - igen, akár ezredszerre is!

Forrás: europress

1)) A csapat szabálya

Végtelenül fontos kihangsúlyozni, hogy lehetőleg senki ne egyedül vágjon neki az éjszakának! Mielőtt elindulnak, számolják meg, hogy ki tart velük, és adott időközönként nézzék meg, hogy mindenki megvan-e! Ez nem csak a szórakozóhelyekre vonatkozik, hanem az éjjeli közlekedésre is. Lehetőleg párosával, hármasával kísérjék egymást a gyerekek, így nyugodtan meggyőzödhetnek róla, hogy mindenki elérte az úticélját, például, hogy szerencsésen hazaért.

2)) Az alkoholfogyasztás mikéntje

Természetesen a mennyiség megvitatása is elengedhetetlen téma, de talán még fontosabb a mikéntje. Beszéljétek meg, hogy kizárólag zárt palackos italt fogadjon el a pultból, csökkentve ezzel a veszély kockázatát; illetve az is jó trükk, ha a már bontott palack szájába beledugja a hüvelykujját, amíg el nem fogy az ital, hogy nehogy valaki észrevétlenül beleejtsen valamit!

Forrás: europress

3)) Azért mert a másik hülye, neked nem kell annak lenned!

Ezt sajnos elsősorban a fiúknak fontos sulykolni, hiszen valljuk be, néha nagy marhaságokra képesek, és még illuminált állapot sem nagyon kell hozzá! Ígértesd meg a gyerekkel, hogy ő lesz a biztos bástya, vagyis, hogy odafigyel a társaira, és rájuk szól, ha valami hülyeséget tapasztal. Mondd el neki, hogy ez cseppet sem ciki, hozz fel néhány rossz példát a múltból, ami kicsit elrettentheti a durva ötletektől (például, hogy vonat vagonok tetején ugráljanak, stb.)!

4)) Az öltözködés szabálya

Igen, ez pedig elsősorba naz amúgy is dekoratív kishölgyekre vonatkozik. Jó, ha eleve úgy nevelted, hogy az életkorának megfelelően rendben van az értékrendje, de ennek ellenére azért nem baj, ha még egyszer átrágjátok, hogy kerülje a túl kihívó szetteket, az erős sminket, ami izgató lehet a nem kívánatos személyek számára.

Forrás: europress

5)) Elérhetőség és bejelentkezés

Fontos, hogy az évek során kölcsönös bizalom alakuljon ki köztetek! Ezt úgy érheted el többekközött, hogy nem számonkérés formájában, hanem puszta beszélgetés gyanánt érdeklődsz a bulizási szokásaikról, és biztosítod róla, hogy téged bármilyen kellemetlen helyzetben is felhívhat. Mondd el neki, hogy nincs az a szituáció, amit együtt ne tudnátok megoldani, és olyan sem, amit titkolnia kéne előtted! Lehet, hogy bizonyos esetekben kicsit dühösebb leszel a kelleténél, de magyarázd el neki, hogy ez semmit nem számít ahhoz képest, hogy ő és a társai fesztelenül szórakozhassanak, majd épségben haza is jussanak! Kérd meg, hogy az este folyamán dobjon legalább egy sms-t, hogy jól van; esetleg beszéljétek meg, hogy közösen használtok valamilyen gps alapú "követő applikációt", hogy tudd, hol tartózkodik. Nem, ez a mai világban nem túlzott elővigyázatosság, ezt neki is éreznie kell!

6)) Nincs hősködés!

Tanítsd meg neki, hogy vészhelyzet esetén mi a teendő! Ha furcsaságot tapasztal, fél, vagy közvetlen veszélybe kerül, próbáljon minél gyorsabban és biztonságosabban kijutni, elmenekülni a helyszínről; vagy ha nincs más választás, akkor elbújni! Legyen nála telefon, de csak akkor használja, ha biztonságosnak érzi. Ha már kijutott az épületből, ahol a veszély fennáll, még csak véletlenül se jusson eszébe hősködni, és visszamenni valakiért. Meg kell értenie, hogy ő kizárólag a saját testi épségéért felel; ha tud, maximum kellő távolságból hívjon segítséget!

+1 A "biztosíték barát"

Legyen egy olyan jóbarátja, akinek te is tudod minden elérhetőségét, sőt még a szülei telefonszámát is! Arra az esetre, ha valamiért nem tudnád elérni, akkor tudd, hogy van valaki, akit meg lehet próbálni felhívni, és érdeklődni utána! Ez visszafelé is működjön, alakítsatok ki jól működő, "biztosíték kapcsolatokat"!

Ez a cikk eredetileg az apamagazin.hu-n jelent meg. További érdekes cikkekért, kattints ide!