10 újévi kihívás utazóknak

Borítókép: 10 újévi kihívás utazóknak Forrás: europress
Fedezz fel, járj nyitott szemmel, ragadd meg a lehetőségeket, juss el mesés tájakra ebben az évben is!

Sokszor eszembe jut az a gondolat, hogy milyen jó lenne egyszer, egy egész évig csak utazgatni, világot látni. Nem mintha nem jártam volna már eddig is csodás helyeken, és nem éltem volna át igazán emlékezetes és különleges dolgokat, de valahogy ez a gondolat mindig ott motoszkál a fejemben évről évre. Most pedig, hogy beköszöntött az újév, valahogy megint előbukkant a sok-sok gondolat közül, így úgy éreztem, hogy most már tényleg jó lenne kezdeni vele valamit. Arra jutottam, hogy nem vagyok az a tipikus "tűzön-vízen át" utazó, aki hazatérés, szünet és persze honvágy nélkül képes lenne csak menni és menni, még ha nagyon kecsegtetően is hangzik. Így elméláztam azon, hogy miként tudnám ezt az "egész évben utazok" érzést több, kisebb utazásba sűríteni úgy, hogy mindez idő alatt úgy tűnjön, mintha sosem lenne vége a kalandnak. Ebből a gondolatmenetből született meg ez a 10 kihívás, amit jó utazóként érdemesnek tartok egy év alatt apránként, de annál élvezetesebben véghez vinni.