2017 legjobban várt filmjei

Borítókép: 2017 legjobban várt filmjei
Mi ezeket a filmeket várjuk leginkább 2017-ben!

Annyi jónak ígérkező filmet beharangoztak 2017-re, hogy mi csak kapkodjuk a fejünket és már most alig várjuk, hogy még többet megtudjunk róluk (például, hogy mikor kerülnek a hazai mozikba). Sokkal hosszabb listát is készíthettünk volna, de mivel valahol meg kellett húzni a határt, kiválasztottuk azt a 10 filmet, aminek a rendező, a sztori vagy a szereposztás - vagy mindhárom együtt - miatt a legnagyobb bizalmat szavaztuk: van köztük vígjáték, sci-fi, történelmi film, és persze folytatások is, amik remélhetőleg ugyanolyan jók és sikeresek lesznek, mint a széria eddig megjelent filmjei. Lássuk hát, mi mely filmeket várjuk legjobban 2017-ben!