DQ: A digitális intelligencia tanulható. Így tanítsd meg rá a gyerekedet 8 lépésben

Borítókép: DQ: A digitális intelligencia tanulható. Így tanítsd meg rá a gyerekedet 8 lépésben Forrás: Europress
Az IQ-hoz és az EQ-hoz (érzelmi intelligencia) hasonlóan az is mérhető, hogy képes-e az ember hozzáférni a digitális médiához és képes-e megfelelően, biztonságosan és produktívan bánni vele. Ezt DQ-nak, digitális intelligenciának nevezzük. Hálistennek a digitális intelligencia könnyen fejleszthető.

Yuhyun Park, egy koreai biológus–informatikus két gyermek anyjaként szembesült azzal, hogy mennyiféle információval szembesülhet egy kiskorú internethasználat közben. Létrehozott egy alapítványt Infollution Zero néven (infolluton = information, pollution, információszennyezés), amely azzal foglalkozik, hogy „felelős internetpolgárokká” nevelje a gyerekeket. Az a célja, hogy a felhasználók már óvodáskoruktól tisztában legyenek az olyan veszélyekkel, mint a cyberbullying, a videójáték-függőség vagy az arctalan „barátok”. Az Infollution Zero fogódzókat ad a gyerekeknek arra, hogy bátor, hatékony és felelős internetezési szokásokat alakítsanak ki, akár a házifeladatukat írják délután, akár a buszon facebookoznak iskolából hazajövet.

Yuhyun egy átfogó írásában először is összefoglalja, hogy miből áll össze a DQ, a digitális intelligencia:

1. szint: digitális állampolgárság

A digitális állampolgár képes biztonságosan, felelősen és hatékonyan használni a digitális technológiát.

2. szint: digitális kreativitás

Digitálisan kreatív az, aki képes a digitális ökoszisztéma részévé válni, új tartalmat létrehozni (vagy annak létrehozásában részt venni) és digitális eszközök használatával megvalósítani az ötleteit.

3. szint: digitális vállalkozói szellem

Ezen képesség „birtokosa” arra tudja használni a digitális médiát és technológiákat, hogy globális problémákat oldjon meg és új lehetőségeket teremtsen.

Yuhyun szerint a DQ első szintjét, a digitális állampolgárságot sokszor elhanyagolják vagy alábecsülik, és a családokban, iskolákban, állami tantervekben kevésbé fókuszálnak a felelős gondolkodásra internethasználat közben, mint kellene. A következő digitális készségeket kellene minden gyereknek megtanulnia a digitális intelligencia „megalapozásához”:

1. Digitálisállampolgár-identitás

Ki vagyok én a digitális világban és ki vagyok a valóságban? Mennyire tudom összeegyeztetni a kettőt?

2. Képernyő-time management:

Egy felelős digitális állampolgárnak tudnia kell bánni a képernyő előtt töltött idejével. Előre „meg kell beszélnie magával”, mennyi időt tölt játékokkal és közösségi oldalakon.

3. Cyberbullying elleni védelem

Minden 6–13 év közötti gyereknek fel kell tudnia ismerni a digitális zaklatást és ésszel kezelni azt.

4. Online biztonsági intézkedések

Már a gyerekeknek is tudatosan kell bánniuk az alapvető adatvédelmi kérdésekkel, erős jelszavakat használva és kivédve a változatos online támadásokat.

5. A magánélet védelme

A digitális intelligencia azt is jelenti, hogy meg kell tudni védeni a személyes információkat. Mi számít személyesnek? Kinek adhatjuk ki és kinek nem? Mi történik, ha mások személyes információinak birtokába jutunk?

6. Kritikus gondolkodás

Melyik információnak higgyünk az interneten és melyik kacsa? Melyik tartalom hasznos és melyik kártékony? Melyik oldalban bízhatunk meg és melyik az, amelyiken túl sok a megkérdőjelezhető tartalom? Minél több ehhez hasonló kérdésre tudunk megbízhatóan válaszolni,

7. Digitális lábnyom

A „magas DQ”-val rendelkező digitális állampolgár képes megérteni, mit jelent, hogy digitális lábnyomot hagyunk magunk után, amikor az internetet használjuk. Mi az, ami örökre ott maradhat a világ különböző pontjain található szervereken? Egy digitális állampolgárnak felelősen kell „gondoznia” a digitális lábnyomát.

8. Digitális empátia

Képesnek kell lennünk arra is, hogy empátiát tanúsítsunk a saját és mások szükségletei iránt internethasználat közben.

Az iskoláknak nem csak a számítógép alkatrészeit vagy a böngészők használatát, hanem DQ-t, és egész konkrétan a fenti pontokat is meg kellene tanítania a gyerekeknek Yuhyun Park írása szerint. És mivel a gyerekek már csecsemőkoruktól nap mint nap használják az internetet, legyen szó akár a szülők okostelefonjáról, akár az esti mese közben véletlenszerűen felbukkanó reklámokról a Youtube-on, ezért egy percet sem tétovázhatunk. Reméljük, még nem késtünk el.