8 dolog, amit tegyél meg, mielőtt feladnál egy komoly párkapcsolatot!

8 dolog, amit tegyél meg, mielőtt feladnál egy komoly párkapcsolatot!
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

Azonnal lemondani egy kapcsolatról, talán a legnagyobb hülyeség! Azt csak akkor szabad, ha már tényleg mindent megtettünk érte!

Rengeteg komoly, tartalmas párkapcsolatot láttunk már megbukni az évek során, és igen sok volt köztük az olyan is, ami félig-meddig, vagy teljesen lezáratlanul maradt. Sőt, bizonyára igen sok lett volna közülük még menthető, hogyha a benne élők mindent megtettek volna azért, hogy rendbehozzák a dolgokat. Mint már többször, különböző cikkekben is hangoztattuk: az egyik legfontosabb dolog egy jól működő kapcsolatban a megfelelő kölcsönös kommunikáció megléte. Erre alapozva a gondolatmenetünket, most leírjuk, hogy mik azok a dolgok, amiket érdemes még egyszer egyedül, és/vagy közösen átbeszélni, mielőtt végleg a szakítás mellett döntünk.

Olvasd el ezt is!

1)) Beszélgessünk egymással!

Higgadtan, mint felnőtt ember egy másik felnőttel. Mert hogy arról lenne szó, hogy egy kapcsolatban mindenki ugyanannyira felelős az események alakulásáért, mint a másik fél. Le kell ülni, és komolyan elbeszélgetni, megmutatni az álláspontokat, érvelni, nyugodt körülmények közt vitázni.

2)) Legyünk tisztában azzal, hogy mindenki változik!

A hosszú évek során nem csak egymáshoz csiszolódunk, hanem külön-külön is rengeteget változunk, fejlődünk. El kell fogadnunk, hogy ez egy teljesen természetes folyamat: így nem szabad meglepetésként érjen bennünket, hogy az az ember, akibe évekkel korábban beleszerettünk, talán mára már egészen más vágyakkal, elképzelésekkel, értékekkel gazdagodott. Ha ezek a változások nem összeegyeztethetők számunkra, akkor is el kell fogadnunk őket, maximum tovább kell lépnünk.

3)) Ássunk le a probléma gyökeréig!

Nem szabad szemet hunynunk egyetlen apróság, vagy részlet fölött sem, mindent gond és probléma eredőjét meg kell találnunk! Fel kell vázolnunk az ok-okozatokat; félre kell tennünk a büszkeségünket, és nem csak a másik fél, de a saját hibáinkat is meg kell nevezzük ahhoz, hogy dűlőre jussunk.

Kép
forrás: europress

4)) Legyünk végtelenül őszinték!

Még akkor is, ha ezzel fájdalmat okozunk a másik embernek, vagy magunknak. Mert azzal, ha elhallgatunk valamit, csak tovább görgetjük a problémákat. Próbáljunk meg mindent tisztázni, és ha látunk még lehetőséget rá, akkor tiszta lappal indulni.

5)) Emlékezzünk vissza, hogy mit szerettünk a másikban!

A legelején. Mi volt az, amivel igazán megfogott bennünket, miért szerettünk bele, mit találtunk benne vonzónak. Vajon még most is meg vannak ezek az értékei, esetleg csak valamivel a felszín alá bújtak? Mondjuk el azokat a tulajdonságokat a párunknak, hogy miért szerettük meg őt, mit szeretünk most benne, és mi az ami régről hiányzik! Kérjük meg rá, hogy ő is tegye ugyanezt velünk kapcsolatban!

Kép
forrás: europress

6)) Képzeljük el közösen a lehetséges jövőket!

Üljünk le, és a beszélgetés keretében próbáljuk meg elképzelni, hogy miként alakulna a jövőnk, ha együtt maradunk, és mi történne, ha külön-külön próbálnánk meg! Vitassuk meg, hogy melyikben milyen jó dolgokat, és milyen veszélyeket, nehézségeket látunk; képzeljük el, hogy milyen lenne egy átlagos nap, és meséljünk róla a másiknak. Rengeteg vágy, elképzelés juthat ily módon felszínre, amiről egyébként nem beszélnénk.

7)) Döntsük el közösen, hogy akarunk-e rajta dolgozni!

Már rögtön az elején döntsük el, hogy mindketten akarjuk-e ezt a „mentőakciót”! legalább azt beszéljük meg a partnerünkkel, hogy ő is érdemesnek érzi-e a kapcsolatot arra, hogy közösen dolgozzunk rajta, és hogy tegyünk-e érte egyéni és közös erőfeszítéseket! Mert az nem járható út, hogy csak az egyik fél szeretne tenni érte, a másik pedig érdektelen ebbe az irányba.

8)) Menjünk terápiára!

A terápiát azok a párok választják általában, akiknek komoly a szándékuk arra nézve, hogy megmentsék a kapcsolatukat, ám ketten képtelenek dűlőre jutni. Sokszor szükségünk lehet egy objektív, segítő félre, aki támogatóan végigvezet minket a kapcsolatunkról való kommunikáción, és cselekvésre is ösztönöz bennünket. Attól még, hogy úgy érezzük, nem vagyunk képesek egyedül megoldani a dolgot, még nem leszünk kevesebbek, sőt: óriási lépés, hogy felismertük, talán külső segítséggel nagyobb eredményt érhetünk el!

Tovább olvasok
A tökéletes és egyszerű otthoni pedikűr tíz lépésben

Csak mert nincs pénzed pedikűrösre, ne foszd meg a lábfejedet a kényeztetéstől!

Kamaszfiút nevelni sose lesz könnyű, hát még elvált anyaként

Ő a kamaszkor küszöbén, én a változókor elején. Félszavakból is félreértjük egymást. Érzelmi világunk ellentétesen hullámzik, mint apály és dagály. Ha nem ő hördül fel valamin, akkor én. Ha ő fázik, nekem melegem van. Ha én mennék, ő el sem indulna. Mégis, még így is kibírjuk és szeretjük egymást.

Random fotók a régi szép időkből, de egytől egyig olyan, hogy besza, behu

Ezek a képek a történelmünk olyan bugyraiba nyernek betekintést, amikről eddig fogalmunk sem volt!

A társasjáték jótékony hatása a gyerekek fejlődésére

A társasjáték többféle szempontból is pozitív hatást gyakorol a gyermekek fejlődésére. Egyrészt maga a játék típusa is serkentőleg képes hatni az agyműködésre, másrészt a szülőkkel és családtagokkal töltött közös idő egyfajta plusz örömforrást is jelent.

Straight edge: híres emberek, akiknek nem kellenek a drogok

Egy világsztár fényűző partyjára bárki szívesen benézne. Az ilyen bulikon mindenki jól érzi magát és az emberek gyakran nem csak alkoholt fogyasztanak. De vannak olyan híres emberek, akik nem isznak alkoholt, nem használnak drogokat és nem dohányoznak. Egyszóval a straight edge életmódot választották.

5 „érzékenyítő” film, amit a gyerekeim is imádtak

Bár ezek a filmek nem gyerekeknek készültek – épp ezért mindet mi is velük néztük –, semmi olyan nincs benne, amiért megbántam volna, hogy a 6 és 13 éves gyerekeim láthatták. Sőt!

Grill receptek, amik nélkül nem érhet véget a nyár

Lassan vége az augusztusnak és ilyenkor szoktunk feleszmélni, hogy ennél jobban is kihasználhattuk volna ezt az időszakot. Oké a Balatonra már valóban nem biztos, hogy eljutsz ezen a héten, de a grillszezont még kimaxolhatod a szeretteiddel.

Kövess minket

ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin
ÉVA Magazin

Nem kell választanod! Két kedvenc magazinodat most egy áráért kapod meg. Fél év (5 lapszám) Éva + ajándék fél év (5 lapszám) InStyle 7950 Ft helyett 3180 Ft

Csak 3180 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem